Faragó Imre

A MAGYAR NYELVŰ FÖLDRAJZINÉV-HASZNÁLAT

– szempontok és adalékok az NDA-névtér magyar földrajzinév kezeléséhez –

A földrajzinév-használattal kapcsolatos fogalmak

Földrajzi név:

Földrajzi névnek nevezünk minden olyan nyelvi alakulatot, amelyet a földfelszín természetes és mesterséges részleteinek azonosítására kisebb-nagyobb közösségek használnak. A földrajzi névvel jelölt részlet lehet a Föld vagy más égitest felszínén található objektum, terület.

Az államterület és az államnyelv

Az államterület egy (vagy több) nemzet, nép, népcsoport által lakott olyan terület, amelyen szervezett államalakulat működik, és ennek az államalakulatnak a politikai vezetése az adott (egy vagy több) nemzet, nép, népcsoport kezében van.

Az előbbi alapján kimondhatjuk, hogy a Föld minden országa egy-egy államterület. Az államterületen az uralkodó nemzet(-ek) politikai hatalmuknál fogva legtöbbször egy hivatalos, ún. államnyelvet ad(-nak) meg, amely nyelv legtöbb esetben ennek az uralkodó nemzet(-ek)nek a nyelve. Sok állam esetében több államnyelv is létezik, ennek egyik oka lehet a többségi nemzet toleranciája az államban élő kisebbséggel szemben, így az uralkodó többségi nemzet más, az állam területén élő nemzet, vagy nemzetrész nyelvét is hivatalos szintre emelte (pl.: Finnország finn és svéd hivatalos nyelvvel stb.). Más többnyelvű ország esetében a többnyelvűséget az ország területén élő több nemzet jelenléte miatt kellett megvalósítani, ezek az országok többnemzetű államok (pl.: Svájc a német-francia-olasz-ladin nyelvvel, vagy Kanada az angol és francia nyelvvel, India a hindi és az angol nyelvvel, Írország a gael és angol nyelvvel stb.).

Névhasználati szempontból a szakírót vagy térképészt kötelezi az államnyelv megléte, hiszen a közigazgatáshoz kötődő névtípusok (település-, igazgatási nevek) államnyelvi alakjukban dokumentált hivatalos nevek, amelyek használata a legtöbb kiadványban, főképpen térképen követelmény. A hivatalos többnyelvűség főképpen a kartográfust kötelezi, hiszen az ily módon, törvényileg deklarált többnyelvű államok bemutatásánál a térképi névrajz, az előbbi nevek tekintetében, többnyelvű kell legyen. Ugyanakkor a hivatalosan egynyelvű államok sora valójában többnyelvű államalakulat, gondoljunk csak a Magyarországgal szomszédos államokra. A hivatalosan nem többnyelvű országok közigazgatása nem vesz tudomást az állam területén élő más nyelvű állampolgárok földrajzinév-használatáról és e felfogás az ami névhasználatilag is kisebbséggé tesz egy nemzetet, nemzetrészt vagy népcsoportot. Ezzel párhuzamosan azt is meg kell állapítani, hogy ha a Föld összes államalakulata hivatalosan is tolerálná a területén élő kisebb népcsoportok, nemzetrészek nyelvhasználatát, akkor is maradnának olyan területek, ahol a többes névhasználat a többes etnikai jelenlét hiánya esetén is indokolt. Ez azt jelenti, hogy egy nyelv földrajzi neveinek használata nem függhet csak az adott nyelvet beszélő nép kiterjedési területétől, azon jóval túlmutathat.

A népterület

A népterület, egy nemzet, nép, népcsoport által lakott olyan terület, ahol az illető nemzet, nép, népcsoport hozzávetőleges etnikai többségben van. Az egyes népterületek átfedhetik egymást, tehát ugyanazon terület több etnikum népterülete is lehet.

A népterületnek részét képezi az adott nemzet, nép, népcsoport szempontjából a szórványterület.

A szórványterület

A szórványterület a népterület részét képező olyan terület, ahol az adott nemzet, nép, népcsoport hozzávetőleges kisebbségben él. (pl.: Magyarországon a Vend-vidék szlovén, Ausztriában a Felsőőrség magyar, Szlovákiában a Szepesség német szórványterületek stb.)

A névterület

A névterület az a terület, ahol egy adott nemzet, nép, népcsoport saját nyelvén maga alakított ki névhasználatot, amely névhasználat különböző színtű és eredetű lehet.

A nevek jelenléte az adott nyelven lehet egy évszázadok alatt kialakult és részben ma is alakuló, „természetes fejlődés” eredménye, mondhatnánk úgy is egy „alulról építkező” folyamat eredménye, és lehet mesterséges, „felülről jövő” vagyis állami beavatkozás kialakította állapot. A természetesen keletkezett, a „nép által adott” alak meglétét okozhatta, hogy az illető nép vagy ma is ott él, vagy a közelmúltban ott élt a területen (pl.: Koszovó területe albán népességű, bár nem albán fennhatóságú, ettől függetlenül a terület az albán névterület része is). A mesterséges eredetű nevek általában valamely nemzet államterületéhez tartozásából fakadhatnak. (pl.: a szerb nép, amely fokozatosan szorul ki Koszovó területéről, államilag részben uralja a területet, ennek következtében névterülete is kiterjed rá. Neveinek egy része természetes (hiszen századokkal ezelőtt még etnikailag is jelen volt a szerbség) más része mesterséges eredetű. Mindkét módon létrejött nevek az adott nyelv névkincsének részét képezik, ezért szerves tartozékai a névterületnek. A névterület minden nép esetében jelentősen túlnyúlhat a népterületen.

A magyar földrajzosok és térképészek egy része (és a közvélemény egy része is) azon a véleményen van, hogy a mesterséges eredetű nevek – főképpen a településnevek körében – nem képezik az illető nyelv névkincsét, ezért használatuk és térképi ábrázolásuk célszerű. Ennek a véleménynek mond ellent az a tény, hogy e nevek jelentős része természetes módon kialakult elemeket is tartalmaz és csak a modern fejlődés követelményeként volt szükséges mesterséges elemekkel ellátni őket. Annak kimutatása, hogy az ilyen nevek közül melyik a valóban tisztán mesterséges és melyik nem, nagyon nehéz feladat. Ezért alapvető szempontnak kell lennie a névhasználatnál, hogy minden olyan nevet amely az adott nyelven valamilyen formában dokumentálva lett, használjunk. A mesterséges eredetű nevek jelenléte miatt gondolják sokan úgy, hogy a névhasználatot az etnikai jelenléthez kössük, de ennek az elméletnek a már említett okok nem lehet létjogosultsága. Több kárt okoz egy nyelv kincseiben az utóbbi álláspont, mint az, hogy néhány „műnév” kerül be a köztudatba.

Mind a népterület, mind a szórványterület és mind a névterület az államterülettől független nagyságú (annál kisebb vagy nagyobb) lehet.

A magyar földrajzinév-használat írott és beszélt magyar szövegkörnyezetben

Szokások és változások

Amikor bármilyen magyar nyelvű nyomtatott termékben a magyar nyelvű (és szellemű) földrajzinév-használatot vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a magyar földrajzi nevek használata sokszor változott, sőt némely kiadványban ellentmondásos használatot mutat. A névhasználat a különböző korokban és műhelyekben sokszor vált „szokások rabjává”. E szokások egy része a szakirodalmat használók és térképolvasók, illetve sokszor a földrajzi szakírók és térképszerkesztők beidegződésévé is vált. A felhasználó elfogadja, amit e művekben olvas, esetleg több kiadványt összehasonlítva névhasználati különbségeket észlel, de a nevek írásbeliségével, nyelvével legtöbbször nem száll vitába, elfogadja, de megjegyzi nyelviségüket. Így az ilyen művek helytelen névhasználata „tudássá” is válhat, ami a mindennapi kommunikációban is káros hatású lehet. A földrajzi műveket írók és térképkészítők is sokszor a beidegződések, szokások „csapdájába” esnek. E csapdákat kiküszöbölni csak az tudja, aki szilárdan és tisztán meghatározza az általa szerkesztett mű névhasználati elvrendszerét és ezt a rendszert következetesen – felhangoktól és azoktól a „bizonyos szokásoktól” függetlenül – be is tartja.

Az „etnikai csapda”

A magyar nevek használatának egyik „beidegződése”, hamis képet eredményező „szokása” a földrajzi nevek két szempontból való elkülönítését mutatja. E „szokás” szerint külön szabályszerűségek alapján kezelik a településneveket, és attól eltérően a többi földrajzi nevet. Amíg az utóbbiak esetében a magyar névhasználat többé-kevésbé elfogadott tény, tehát a történelmileg kialakult magyar jelöléseket széles körben használják, addig a településnevek esetében a használatot, néhány kivételtől eltekintve a magyar etnikai jelenléthez kötik. Ennek szellemében magyar településnév-használat csak ott lehetséges, ahol ma számottevő magyar nyelvű népesség él. Ennek a felfogásnak az érvényesítése különösen a Kárpátok térségében és a szomszéd országokban kerül előtérbe, a területtől távolodva egyre halványabban merül fel. Ily módon teljes a létjogosultsága a minimális magyar lakossággal rendelkező Párizs (Paris) vagy Koppenhága (Kobenhavn) magyar nevek használatának, de a Kárpátokon belül fekvő, pl. szintén minimális magyar lakossággal rendelkező Garamszentkereszt (Žiar nad Hronom), Felsőbánya (Baia Sprie) vagy Topánfalva (Câmpeni) nevének felvétele már nem ilyen egyértelmű. A névhasználat területenként eltérő ilyetén diszkriminációja érthetetlen és következetlen, hiszen amíg egy nép etnikai jelenléte az idővel egyenes arányban, adott területen jelentősen megváltozhat, addig a névhasználat többé-kevésbe folyamatos, vagy nagyon lassan változó. Az etnikai jelenléthez kötött magyar névhasználat esetén még Magyarország területén is találnánk olyan területeket, ahol magyar név nem használható (A Vend-vidék szlovén, Tolna, Baranya megye egyes német vagy cigány nemzetiségű települései).

Az idegen nevek „imádata”

A magyar névhasználat másik „beidegződése” az egyébként a mindennapi nyelvben, szóbeszédben is jellemző, a magyar névalakoknak, írásos formában, inkább idegen alakjának használata. Ez nem csak a szakirodalomban és térképi használatra érvényes jelenség, a mindennapi magyar írásos közlésmód egyik sajátossága is. A folyamat a XIX. század második felétől tűnik fel mindennapjainkban, és bár megléte érthetetlen és más nyelveket tekintve némiképpen egyedülálló, jelenléte mindenképpen káros a magyar szavak, kifejezések és nevek használatára. Az átlagos magyar nyelvű lakosság egyfajta belülről jövő „természetes igénye”, hogy olyan tárgyakat és jelenségeket, amelyeknek egyébként jól kiejthető, használatos magyar megnevezései vannak inkább idegen kifejezéssel, idegen névvel illet. Ez jellemző részben a tudományos életre, ahol természetesen szükséges az idegen eredetű szakkifejezések használata, de ezek használata sokszor már túlzott mérvű, és jellemző a mindennapokra is, gondoljunk a különböző gazdasági szervezetek, cégek, kereskedelmi egységek államilag bejegyzett, sokszor kiejthetetlen és torz szóösszetételeket tartalmazó megnevezéseire. Hasonló a helyzet a földrajzi nevek terén is, bár szerencsés jelenség, hogy a tömegtájékoztatás nagy része odafigyel a magyar nevek következetes használatára. Ez utóbbi ellenére sok magyar földrajzi név háttérbe szorul az idegen alakhoz képest. Több honfitársunk szívesebben utazik Wiener Neustadtba, mint Bécsújhelyre, vagy inkább emlegeti Eisenstadtot, mint Kismartont. A jelenség érdekessége, hogy vannak „különleges”, talán jobban ismert nevek, amelyeket szóban csak magyar alakjukban használunk, ugyanakkor írásban már sok honfitársunkban felmerül, hogy a szóban Bécsnek mondott várost inkább Wiennek írja le. Ugyanakkor a jelenségre jellemző a magyarhoz képest nyugati nyelvek „imádata”. Ez igaz a mindennapi kommunikáció idegen eredetű szóhasználatában is: egyértelműen az angol és a német összetételek szorítják háttérbe a magyart. A földrajzi nevek körében a magyartól „keletre fekvő” nyelvek neveinek használatát a magyar nevek helyett inkább a magyar névalakok ismeretének hiánya és nem az idegen nyelv „szimpátiája” okozza.

A „most úgy hívják…-jelenség”

Főképpen a településnevek, de sokszor a többi földrajzinév-csoport tekintetében is hallani azt a kijelentést: „most úgy hívják…” Ilyen esetben a kommunikációban részt vevő a földrajzi objektum magyar neve mellett, rosszabb esetben helyett, egy idegen névre vonatkozólag jelenti ki: „most úgy hívják…” Beszélgetések, sajtóközlemények, esetleg útleírások, szakkönyvek tekintetében is előjön ez a szófordulat: „most úgy hívják…”. Tehát az egyébként közkeletű, minden vitán felül álló és általánosan használt magyar név használatának jogosságát kérdőjelezi meg, sokszor nem szándékosan, aki kimondja: „most úgy hívják…”. A jelenség magyarázata lehet, hogy a közvélemény (az általános és a tudományos is) írott és beszélt szövegkörnyezetben adott földrajzi részlet jelölésére egy nevet szeretne használni, vagyis felmerül az az igény, hogy egy földrajzi részletet kizárólag egy név jelöljön. Tehát a társadalom nem veszi természetesnek, hogy egy földrajzi részlet jelölésére különböző nyelvek más és más összetételeket használnak. Ilyenkor hallható az a kijelentés, hogy „tegnap Pozsonyban – most úgy hívják Bratislava – voltam…” A mondatban benne rejlik, hogy a Pozsony nevet – bár ismeri a kommunikációban részt vevő – nem tekinti (szintén nem szándékoltan) ugyanolyan magyar földrajzinévnek, mint pl. a Győr nevet, pusztán azért mert a hely, amelyet a Pozsony név jelöl nem a Magyar Köztársaság területén fekszik.

A fentiek alapján, mintegy „tanulságul” nagyon fontos kijelenteni:

A vázolt „jelenségek” és megoldások „csapdája” az NDA-névtérre is „leselkedik”. Nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar névanyag szempontjából tökéletesen teljes értékű anyag összeállítására törekedjünk. Az NDA-névtér földrajzi nevekkel foglalkozó fejezete tisztázza le a társadalom számára, hogy adott földrajzi részletnek államhatároktól függetlenül, bárhol is van a világon lehet magyar neve, és ez a magyar névalak magyar szövegkörnyezetben, magyar olvasónak készülő térképen egyenértékű név bármely más nyelv földrajzi nevével. Csak egyetlen példa: a Fekete-erdőben eredő és a Fekete-tengerbe torkolló folyó, amelynek középső szakasza Magyarországot is érinti, az eredetétől a torkolatig magyar szövegkörnyezetben a DUNA nevet kell, hogy viselje. E folyamot nem csak magyarországi, hanem minden más szakaszán magyarul Duná-nak, németül Donau-nak, szlovákul Dunaj-nak, szerbül Dunav-nak, románul Dunărea-nak hívják. Mindegyik névalak a saját nyelvének szövegkörnyeztében élvez prioritást és ez a prioritás nem az államhatárok által felosztott Duna-szakaszokra, hanem az egész földrajzi objektumra érvényes. Tehát a folyót magyar nyelven minden érintett ország területén a Duna földrajzi név jelöli. Ha az NDA-névtér földrajzi nevekkel foglalkozó része ez utóbbi gondolatot minden földrajzi objektumra vonatkozólag magáénak tekinti, és következetesen minden földrajzi részlet magyar névalakja esetén alkalmazza, egy korrekt és teljességre törekvő magyar földrajzinév-tár jöhet létre.

A magyar földrajzinév-használat területi vonatkozásai

A magyar névterület kiterjedése

A 15 milliós magyarság 90%-a a Kárpát-medence lakója. Ebből a mai magyar államterületen kívül, de a Kárpát-medencében él 3,3 millió magyar. Ha ehhez a Kárpátokon túl élő, nyelvében már részben románná vált csángókat is hozzászámítjuk az érték 3,5 millió lesz.

A magyar államterület mai kiterjedésében a magyar nép által lakott területeknek csak mintegy felét tartalmazza, ha ehhez még a szórványterületeket is hozzávesszük, akkor ez az érték még kevesebb. A magyar népterület tehát jóval túlnyúlik az államterületen. Nem ritka más nemzetek körében sem az effajta különbözőség, de a magyar nemzet esetében történelmi sorsunk következtében jóval nagyobb a különbség a népterület és az államterület között, mint más nemzeteknél. A névterület viszonya az előző kettőhöz képest még nagyobb eltérést mutat. A mai államterületnél mintegy 3,5 - 4 szeres nagyságú a névterület. Határozott értéket azért nem mondhatunk mert egy nyelv névterülete sem egységes, kompakt terület. A névterület a perifériák felé fokozatosan gyérül, már csak az illető nép szempontjából fontos, kiemelkedő történeti-néprajzi jelentőségű névtípusokra terjed ki. A névterület kompaktnak tekinthető addig, amíg legalább község és folyó, pataknév szintig az adott nép 80-85%-ában saját nyelvén nevezi a terület földrajzi objektumait, jelenségeit. Ezután már átmeneti névterületről beszélhetünk, ahol csak a nagyobb vízfolyásoknak, tájaknak és településeknek van az illető nép nyelvén saját névalakja.

A kompakt magyar névterület

A kompakt magyar névterület magyar névkincse minden névtípus (tájak, jellemző domborzati pontok, vizek, települések, határrészek) esetében eredendően természetesnek mondható. E nevek közül a mesterséges eredetűek legnagyobb számban a településnevek körében fordulnak elő, ez nagyrészt az 1898 és 1912 között folyó helységnév-rendezés eredménye, kisebb számban a természetföldrajzi tájak nevei közül kerülnek ki. A kompakt magyar névterület lakosságának mintegy fele magyar nemzetiségű, ez az arány a nagy számban szórványként élő magyarság miatt viszonylag alacsony.

Az egységesnek mondható, összefüggő magyar névterület az alábbi kisebb területekre bontható.

(1) Magyarország teljes területe: a legteljesebb és minden névtípus tekintetében legösszefüggőbb terület. Egyes részein határnevekben szigetszerűen hiányos. Ezt a nemzetiségi lakosság jelenléte okozza.

(2) A Felvidék, vagyis Szlovákia teljes területe: déli részén abszolút teljes magyar névanyag, amely észak felé fokozatosan a határnevek és jellemző földrajzi pontok tekintetében gyérül. A magyar településnevek egy része mesterséges eredetű.

(3) Kárpátalja (Ukrajna Kárpátontúli területe): ugyanaz jellemző e területre, mint a Felvidékre, a magyarországi határ menti terület magyar népessége következtében teljes névanyag, amely a Kárpátok felé határnevek és jellemző földrajzi pontok neveit tekintve gyérül.

(4) Máramaros (Románia területén): a magyar névanyag határ- és jellemző földrajzi pontok neveiben erősen hiányos, ez a terület túlnyomóan román etnikai viszonyai miatt van.

(5) Körös-vidék (Románia területén): a névanyag minden tekintetben teljesnek mondható, de hozzá kell tenni, mivel a terület egyes részein újonnan betelepült, főleg román etnikum él, az újabb névadás a régi magyar névanyagot lefedi. E területeken a magyar határnevek csak kutatás után tűnhetnek elő.

(6) A történeti Erdély (Románia területén): minden tekintetben teljes magyar névanyag, amely határnevek, jellemző földrajzi pontok nevei és kis számban víznevek tekintetében nem teljes, főleg az eredetileg szász népesség által lakott déli területen. Az Erdélyi-medence középső részén a múlt századra szórványosodott magyarság honfoglalás-kori neveit az új keletű román nevek a határnevek tekintetében elfedték. Ezek kutatással nyomon követhetőek.

(7) Moldva és a Csángóföld (Románia területén): a magyar névanyag csak település-, folyó- és tájnevek tekintetében mondható többé-kevésbé teljesnek. A csángók által lakott települések határnevei részben magyarok, erős román hatással. A terület névrajzi szempontból még mindig a Kárpát-térség legmostohábban kezelt része. Mivel az itt meglévő magyar névanyagot a magyar térképek jelentős része nem ábrázolja, a névpusztulás felmérhetetlen méreteket öltött. Következetes névhasználattal e terület magyar nevei még menthetők, de alapanyag, főleg a nagyobb méretarányokhoz kötődő határnevek esetében kevés van. A másik gond a névábrázolásban, hogy mivel e terület nem esett bele semmilyen magyar névrendezésbe és névgyűjtésbe, sok objektumnak több magyar neve is létezik. A dilemma az, hogy e nevek közül melyiket ábrázoljuk. Pl.: Piatra Neamţ város magyar neve Karácsonkő, de Németkő alakban is előfordul., Târgu Frumoş városnak három magyar neve is van: Szépvásár, Szépváros és Szépvárassz. Hasonló párhuzamok vannak a víznevek esetében. A terület a magyar állam tartozéka volt a középkorban, ezért sok név középkori eredetű és ezekkel párhuzamosan alakult ki a románból visszamagyarosodott név, amelyet az ott élők sokszor ma is használnak. Ennek a problémának feloldására hozott valamilyen szakmai megegyezés még várat magára.

(8) Havasalföld (Románia területén): a magyar névanyag Moldvához képest gyérebb, a terület már a névterület szórványához is sorolható. A magyar térképi névhasználat másik rendkívül mostohán kezelt területe, pedig a mindennap használatos Bukarest és a Kárpátokon áttörő nagy folyók nevein kívül számos folyónak és nagyobb településnek van magyar neve. Mind a Havasalföldön, mind Moldvában számos mai romániai megyének van magyar névalakja, sőt némelyik román név a magyarból származik. Ezeket minden esetben célszerű használni.

(9) Bánság (Románia és Jugoszlávia területén): a magyar névanyag település-, víz- és tájnevekben teljes, határ- és jellemző földrajzi pontok nevei tekintetében nemzetiségtől függő. Mivel a középkorban magyar lakosságú terület a török hódoltság alatt itt szenvedte el a legnagyobb (gyakorlatilag teljes) pusztulást, az újonnan betelepült nemzetiségek nevei teljesen, sokszor visszanyomozthatatlanul elfedték az e típusba tartozó magyar neveket.

(10) Bácska déli része, a Vajdaság (Jugoszlávia területén): a magyar névanyag minden tekintetben teljes. A terület jelentős része területi kiterjedését tekintve ma is mindenütt tartalmaz magyar lakosságot.

(11) Szerémség (Horvátország és Jugoszlávia területén): a magyar névanyag minden névtípus esetében csonka. A terület a középkorban teljesen magyar népessége, a török idők alatt elpusztult. A még nyomozható nevek jelentős része túl történelmi, a mai magyar névhasználatba már nem hozható vissza. A névpusztulás folyamata a Szerémségben már teljesen végbement. A nevek a múlt században még visszagyökeresedhettek volna, de a magyar térképészet ezek ábrázolását nem vállalta föl.

(12) Szlavónia (Horvátország területén): a terület keleti részén hasonló, talán kicsit jobb a helyzet, mint a Szerémségben. Ha a terület magyar neveit következetesen használjuk, akkor azok még menthetőek. Szlavónia nyugati részén a névpusztulás a XX. század elejére befejeződött, ez a Szerémségnél már említett okokra vezethető vissza. Ma csak nagyobb településeknek, folyóknak és néhány tájnak él magyar névalakja.

(13) Muraköz (Horvátország területén): a magyar névanyag határneveket leszámítva teljes. A terület kis részben még ma is magyar lakosságú.

(14) Mura-vidék (Szlovénia területén): hasonló a helyzet a Muraközhöz, de itt népesebb magyar falvak találhatóak.

(15) A történeti Horvátország (Zágráb-Károlyváros környéke): nagyobb települések (Koprivnica-Kapronca, Varaždin-Varasd, Zagreb-Zágráb stb.), folyónevek (Kulpa, Száva, Lónya stb.), tájnevek (Monoszló-hg., Bródi-hg. stb.) reprezentálják a magyar névanyagot.

(16) Őrvidék (Ausztria Burgenland tartománya): település-, víz, és tájnevekben teljes magyar névanyag. A határnevek és jellemző földrajzi pontok nevei csak a Felsőőr környéki magyar nyelvszigetben teljesek. A településnevek tekintetében a volt magyar államterület ma is legmostohábban kezelt része. Az őrvidéki (burgenlandi) magyar településnevekről sem a tömegtájékoztatás sem a térképkészítők jelentős része nem hajlandó tudomást venni.

A magyar névterület szórványai

A névterület szempontjából szórványterületek azok, ahol már csak szigetszerűen egy-egy név fordul elő az illető nyelven. Ezek a nevek történelmi eredetűek vagy valamilyen mesterséges folyamat eredményei. A magyar nyelv esetében ilyen folyamat a nyelvújítás volt. Európa történelmileg kialakult magyar nevekben rendkívül gazdag. Azonban e nevek legnagyobb része, mintegy 90%-a a XX. század elejére, a mostohán kezelt térképi használat miatt kikopott a magyar szóhasználatból és csak töredékesen maradt a köztudatban. Az idegen területek nemzeti földrajzi neveinek ilyen nagymérvű pusztulására más nemzetek esetében nem találunk példát. Ennek megváltoztatására 1943-ban a Honvéd Térképészeti Intézeten belül történt névgyűjtés, amely az oklevelekben, irodalmi alkotásokban fellelt magyar neveket fogta egybe és egy belső ajánlás formájában közölte. E felsorolásban ma már meghökkentőnek tűnő magyar településnevek is szerepelnek, de jelentős részük a magyar névkincs részét képezik. A mai magyar térképi névhasználatba és ezen keresztül a mindennapi szóhasználatba visszahozásuk – mint szokatlan nevek – erős szakmai és társadalmi ellenállásba ütközik.

(1) Morvaország (Csehország területén): városnevek (Uherské Hradište – Magyarhradis, Olomouc – Alamóc – Olmüc stb.) és nagyobb folyók nevei (Odra – Odera, Morava – Morva, stb.) jelentik a magyar névanyagot.

(2) Galícia (Lengyelország területén): néhány város magyar neve (Nowy Sącz – Újszandec, Stary Sącz – Ószandec, Kraków – Krakkó, stb.), valamint a Kárpátok külső oldalának tájnevei (Beszkidek, Besszádok stb.) adják a magyar névanyagot.

(3) Lengyelország további területei: néhány városnév (Wrocław – Boroszló, Warszawa – Varsó, Gdańsk – Dancka stb.) és a Visztula folyó jelentik a magyar névanyagot.

(4) Ó-Szerbia északi pereme (Jugoszlávia területén): néhány városnév reprezentálja a magyar névanyagot (Sabač-Szabács, Beograd-Belgrád, Smederevo-Szendrő stb.).

(5) Dalmácia (Horvátország területén): városnevek adják a szórvány magyar névanyagot (Zadar-Zára, Dubrovnik-Ragúza, stb.).

(6) Szlovénia területén – a Mura-vidéket leszámítva – csak egy település Celje – Cilli neve ad magyar alakot.

(7) Bosznia területén (Bosznia-Hercegovina területén): városnevek adják a szórvány magyar névanyagot (Tuzla-Só stb.).

(8) Ausztria területén – az Őrvidéket leszámítva – számos tájnév magyar alakja (Alsó-Ausztria, Stájerország stb.) és városok magyar nevei alakultak ki (Graz – Grác – Gréc, Wien – Bécs stb.)

Ezen kívül Európa más részein vannak ma is használatban magyar nevek. Ezek folyókra (Rajna, Majna, Elba stb.), településekre (Prága, Drezda, Bréma, Velence stb.), területekre, tájakra (Szilézia, Kasztília, Anglia, Cseh-erdő, Kasztíliai-választóhegység stb.) vonatkoznak. Egy részük idegen név magyarosodott formája, de ettől függetlenül a magyar nyelv részét képezik. Fontos típus az európai nagyvárosok nyelvújításkor keletkezett magyar nevei (Koppenhága, Lisszabon, Brüsszel stb.). Ezen kívül mindenképpen meg kell említeni a törökországi Tekirdag magyar nevét Rodostót.

A magyar névterületen kívüli, idegen eredetű magyar földrajzi nevek

A Kárpát-medence az a terület, amelynek központi, kis része ma a magyar államterület, egyben a kompakt magyar névterület része is. Ennek a területnek, a történelmileg kialakult, mindennapi életünkhöz szervesen kötődő magyar névanyagát a magyar névkincs részének tekintjük, semmi nem indokolhatja e nevek mindennapi használatból (tömegkommunikáció, térképek, szakkönyvek) való kiiktatását. Ennek a magyar névanyagnak a használatában csak szemléletmódbeli különbségek következtében vannak eltérések (pl. csángóföldi magyar településnevek használata stb.). Az előbbiek folytán a közvetlenül a népterület és az államterület „bővítményeként” szereplő névterület megléte és a társadalom általi „elismertsége” javarészt megvan, a magyar nyelvű sajtó, írott és elektronikus média, térképészet, illetve különböző tudományok által művelt szakirodalom csak akkor nem használja a magyar névanyagot, amikor a kommunikációban részt vevő egyén felkészültsége folytán nem ismeri a magyar neveket, ezáltal nem képes anyanyelvén megnevezni az egyes földrajzi objektumokat. Ezzel szemben a Kárpát-medencétől és a történelmileg kialakult magyar névterülettől távolodva, az idegen nyelvű földrajzi nevek „területén” is előtérbe kerülhet a magyar névalakok és változatok használata. Ezek a magyar és magyaros nevek már nem képezik a magyar névterület részét, létrejöttük főképpen a földrajztudomány és a térképészet, illetve nemegyszer az irodalom, az újságírók, utazók műve. Alkalmazásuk folyamatosan, főképpen kartográfiai és földrajzi szakmai viták, de társadalmi viták tárgyát is képezik. Az idegen nevek magyar és magyaros alakjának létrehozása már a korai századokban is jelenlévő igénye volt a magyar nyelvnek, de érezhető ez a törekvés más nyelvek saját névanyagának kialakításában is. Joggal mondhatjuk, hogy számos olyan magyar név, amely nem a magyar nyelvterületen lévő földrajzi objektum jelölésére alakult ki, fordítás vagy magyaros kiejtés alapján került a használatba és csak régisége okán soroljuk ma a magyar névterülethez (Bécs, Prága, Krakkó stb.). Ezek a nevek azonban a magyar nyelvterület közeli szomszédságában lévő földrajzi részleteket jelölnek. Velük párhuzamosan léteznek nagyon távoli földrajzi részleteket jelölő, teljesen vagy részben magyar nevek, olyanok amelyek nyelvünk részét képezik, mindennaposan használatban vannak (Sziklás-hegység, Felső-tó, Tűzföld, Sárga-folyó, Fokváros stb.). Ezek létrejötte és használata a nemzetközi ajánlások alapján nem célszerű, ugyanakkor a mindennapi nyelv és az irodalom igényli jelenlétüket, használatuk könnyebben érthetővé és otthonosabbá teszi e területek megismerését. Gondoljunk csak gyermekkorunk indiántörténeteire, az ifjúsági regényekre, Verne könyvekre. Az irodalommal minden magyar olvasó kisiskolás korától „magába szívja” a távoli tájak „magyar neveit”, azok nem magyar voltára talán csak iskoláinak végén ébred rá. Így a földrajzi nevekkel „dolgozó” szakterületek (térképszerkesztők, földrajzosok, újságírók stb.) körében „problémát” jelentenek ezek a nevek. A társadalom igényli meglétüket, a nemzetközi szakmai fórumok nem tartják előnyösnek használatukat, de ez utóbbi ellenére a magyar irodalomban és sajtóban legtöbbször használatban vannak. A térképészek körében erre a problémára szokások, már-már hagyománynak tekinthető, sokszor át nem gondolt megoldások jöttek létre. Az idegen nevek magyaros alakjának használatára, minden erényével és hibájával, az 1954-től az 1990-es évek elejéig egyetlen magyar nyelvű világatlaszt tekintették mérvadónak. „Egy térképen csak azok a nevek szerepelhetnek magyarul, amelyek a Világatlaszban is magyarul vannak” hangzott és hangzik el sokszor a különböző könyvkiadók szerkesztőségeiben. Ezt a megoldást vallják legtöbben azok is akik, az 1990-es évektől térképkészítéssel foglalkoznak. Pedig a különböző útikönyvek, értékes földrajzi leírások és szakkönyvek sokszor jóval túllépnek a szóban forgó Világatlasz adta kereteken és számos idegen név magyar fordítását és magyaros formáját közlik, legtöbbször a jobb érthetőség kedvéért. És ezt tekinthetjük kulcsszónak: a jobb érthetőség. Amikor egy szépirodalmi műben vagy egy útleírásban a szerző magyaros alakkal helyettesít egy idegen földrajzi nevet, az olvasót akarja közelebb hozni a táj megismeréséhez. A fent vázolt jelenség és probléma tekintetében ez a cél kell, hogy vezérelje a magyar felhasználónak szóló NDA-névtér földrajzinév-anyagát is. Az idegen nevek magyar vagy magyaros formában való használatának ellenzői az adott objektum fellelhetőségét tartják nehezebbnek vagy megvalósíthatatlannak, ha a forrás (újságcikk, szakkönyv, térkép) nem az aktuális idegen nevet közli. Így a mindennapi kommunikációs gyakorlatban már korántsem áll elő a távoli területek magyar névhasználatának kérdésében az a többé-kevésbé létrejött névhasználati egyetértés, amelyet a magyar névterület neveinek alkalmazásakor tapasztalhattunk. Az alábbiakban azoknak a magyar földrajzi neveknek a csoportjait tekintem át, amelyek származásuk tekintetében, eredendően idegen nevek. Ezek magyar névalakja nem minden esetben hozható létre és megalkotásuk, egyes névcsoportok, illetve típusok esetében nem is ajánlatos.

A magyar névterületen kívüli magyar földrajzi nevek alaptulajdonságai

(1) Magyar szóalkotással létrehozott nevek, ezért a magyar helyesírás szabályai vonatkoznak rájuk.

(2) Az ide tarozó nevek idegen eredetűek, létrehozásuk sokszor a térképszerkesztő szubjektív megítélésének függvénye.

(3) Megalkotásuk és használatuk célszerűsége vitatott.

(4) A magyar névalak létrehozása növeli a magyar olvasóban az otthonosság érzetét, ugyanakkor a nemzetközi tájékozódásban az eredeti idegen név ismeretének hiánya hátrányt jelent.

(5) Közvetlen terepi tájékozódást segítő térképeken létrehozásukat mennyiségi szempontból megfontolás tárgyává kell tenni.

Az idegen nevekből alkotott magyar földrajzi nevek létrehozásának alapelvei

Részben fordított nevek

A név egy részének fordításán azt értjük, hogy a földrajzi köznevet fordítjuk le. Ez egyrészt azt jelenti, hogy idegen eredetű köznevet magyar név váltja fel, másrészt, hogy a tulajdonnevet a magyar helyesírás szabályai szerint, de mint idegenből alkotott nevet kapcsoljuk a köznévhez. Az idegen településnévből, vagy történeti névből képzett magyar névalkotáskor az idegen név ragozatlan formájához a magyar -i képző járul. Pl.: Třeboni-medence (Třebon városából), Adriai-tenger (Adria városából), Felső-Guineai-hátság (Guinea történeti-földrajzi névből), Mexikói-öböl (Mexikó történeti-földrajzi, ill. államnévből), Madagaszkári-medence (Madagaszkár sziget nevéből), Hunter-szigeti-hátság (Hunter-sziget nevéből). Amikor a részfordításban személynév, illetve más, ma nem élő földrajzi névből eredő tulajdonnév áll, akkor a képzésben részt vevő név írásmódja nem változtatható és nem fordítható. Pl.: Andaman-szigetek. (Andaman nép nevéből), Appalache-hegység. (Apalchen indián település nevéből), Seychelles-szigetek (Moreau de Seychelles tengerésztiszt nevéből) stb.

Teljesen lefordított és magyarrá vált nevek

Az idegen névből, annak tulajdonnévi és köznévi fordításával új magyar nevet alkotunk. Általában magyar szakirodalom e típust említi, mondhatnánk megtűri, pedig jelenlétük nem egy távoli terület földrajzi neveinek eredetét teszi érthetővé. E névtípusok teljes értékű magyar földrajzi névnek tekintendők. Idegen név magyaros átvételekor a név alaptagját vesszük át, ez egészül ki magyar többesszámmal ill. magyaros írásmóddal. Pl.: Alpok (Alpes »» Alpok), Andok (Andes »» Andok), Baleárok (Baleares »» Baleárok), Antillák (Antillas »» Antillák), Pontuszi-hg. (A Fekete-tenger partvidéke latinul Pontus) stb.

Amikor az idegen név tulajdonnévi része melléknév vagy közszó akkor azt magyarra fordítva kapcsoljuk a magyar köznévhez. Pl.: Sziklás-hg. (Rocky Mountains »» Sziklás-hg.), Nagy-Rabszolga-tó (Great Slave Lake »» Nagy-Rabszolga-tó), Parti-hg. (Coast Mountains »» Parti-hg.), Arany-part (Gold Coast »» Arany-part), Elefántcsont-part (Ivory Coast »» Elefántcsont-part), Sárkány-hegység (Drakensberge »» Sárkány-hegység), Keserűgyökér-hegység (Bitterroot Mountains »» Keserűgyökér-hegység) stb.

A földrajzi nevek magyar alakjainak használata és létrehozása az egyes névkategóriák esetében

(1) Településnevek:

– A településnevek államnyelvi alakját minden esetben hivatalos névnek[1] kell tekintenünk.

– A Föld bármely településének magyar névalakját puszta fordítás vagy magyaros átírás alapján létrehozni nem megengedhető. Kivételt képeznek a sajtó által a magyar névhasználathoz igazított nevek, ezek mindennapi nevek lévén, térképi használata indokolt.[2]

– A helységnévtárakban, szakirodalomban, irodalmi művekben, publikus[3] formában megjelenő magyar településneveket a magyar földrajzinév-kincs részének tekintem, ezek használatát az egész Föld esetében indokoltnak tartom az alábbi megszorításokkal.

– A magyar településnév-anyag szétválasztható egy ma használatban lévő és egy elfeledett, a használatból kikerült ún. középkori csoportra[4]. A mindennapi használat az utóbbi csoport esetében nem indokolt, illetve külön vizsgálat és mérlegelés tárgyát képezheti a használat.[5]

– A nem latin betűkkel író európai nyelvek településneveit, ha nincs egyéb magyar névalakja magyar átírással kell közölni.

– A nem latin betűkkel író keleti nyelvek településneveit, ha nincs egyéb magyar névalakja a „keleti nevek magyar helyesírása” által megadott átírási formában kell használni.

(2) Közterületek nevei (utcanevek):

– A közterületek neveinek államnyelvi alakját minden esetben hivatalos névnek kell tekintenünk.

– Azokon a településeken, ahol hivatalosan kettős közterületnév-használat van, mindkét nyelv neveinek használata indokolt (pl. térképen), de magyar nyelvű szövegben a magyar név használata elegendő.

– Pusztán fordítás útján létrehozott / létrejött, de nem hivatalos közterületnevek használata nem indokolt, de megengedhető.[6]

(3) Igazgatási nevek:

– Az igazgatási nevek államnyelvi alakját minden esetben hivatalos névnek kell tekintenünk.

– Az államnevek (országnevek) magyar névalakjait a Magyar Tudományos Akadémia által megadott alakban kell használni.[7]

– A közigazgatási egységek neveiben minden egység esetében a köznévi tag fordítása szükséges.

– Azokban az országokban, ahol a közigazgatási egységek neveinek tulajdonnévi része közszói (égtájak, viszonyszavak) tagot tartalmaz a név egészének magyar formáját kell felvenni. (Észak-Csehország[8], Alsó-Ausztria[9], Új-Dél-Wales[10], Központi tartomány[11])

– Abban az esetben, ha az adott ország közigazgatási egységének államnyelvi névalakja magyar névalakkal rendelkező település, víz vagy táj nevéből képződött, a magyar nevet a névadó objektum magyar nevének alkalmazásával kell létrehozni. (Pozsonyi körzet[12], Kárpátontúli terület[13], Szilágy megye[14], Dél-Morvaország[15], Észak-Rajna-Vesztfália[16], Felső-Ausztria[17], Katalónia[18], Egyenlítői-körzet[19]).

– A védett területek neveinek esetében a köznévi tagok (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület) fordítása elengedhetetlen.

– Abban az esetben ha a védett terület államnyelvi névalakja magyar névalakkal rendelkező település, víz vagy táj nevéből képződött, a magyar nevet a névadó objektum magyar nevének alkalmazásával tartom célszerűnek létrehozni. (Kis-Fátra Tájvédelmi körzet[20], Óriás-hegység Nemzeti Park[21])

(4) Víznevek, a jellegzetes földrajzi pontok nevei és a tájnevek magyar névalakjának általános létrehozási elvei:

– Magyar szövegkörnyezetben, illetve magyar nyelvű kommunikáció esetén fontos alaptétel, hogy minden természetes eredetű és megjelenésű objektum nevének esetében törekedjünk az objektum magyar nevének használatára, ha ilyen nincs a magyaros névalak létrehozására. A fent leírt törekvés fő célja nem a minden áron történő magyarosítás, hanem annak a hagyománynak a folytatása és kiterjesztése amely azt célozza, hogy azok a földrajzi nevek, amelyek adott nyelven konkrét jelentéssel bírnak, a magyar olvasó számára is konkrétumot jelentsenek. Cél legyen, az előbbieken túl, hogy rendszeresebb, áttekinthetőbb, logikusabb legyen az a térképi névanyag, amelynek a köznapi szóhasználatban és az írott szakirodalomban általában magyaros formájú neveit (is) alkalmazzuk. Az alábbiakban ismertetésre kerülő elvek alkalmazása egy megalapozott rendszerbe illeszkedő névanyagot hoz létre, így teljesebbé, jobban érthetővé válik mind földrajzi, mind történelmi értelemben a magyar olvasónak készülő, távoli világokat is bemutató területek természeti névanyaga.

– A földrajzi nevek köznévi tagjai a latin írásjeleket használó nyelvek köznévi tagjai esetében legtöbb esetben következetesen lefordíthatók. Hasonló a helyzet a cirill írást használó szláv nyelvek esetében is. (Orlice-hegység[22], Cserszkij-hegység[23], Bajor-erdő[24])

– Külön elbírálás alá esnek a nem latin betűs távoli nyelvek (türk nyelvek, kínai, koreai, japán stb.). Ezek közszói tagjai a magyar nyelvben általában jól kiejthető és sok földrajzi objektum nevében – magyar fülnek – a tulajdonnévvel összeforrottan jelentkeznek[25]. Ezek fordítása nem javasolt, ugyanakkor a közszavak következetes adott nyelvi (magyar átírásban való) felvétele indokolt.[26] Ezeknek a földrajzi közneveknek magyar átírással írt alakját a földrajzi összetételben minden esetben kis kezdőbetűvel, a tulajdonnévhez kötőjellel kapcsolva kell írni.

– Az előbbihez hasonló megoldást, tehát a kis kezdőbetűvel való írást alkalmazunk az idegenből magyarrá vált közszói névtagok helyesírására is (kordillera, kordillerák, plató, fjord, fjell).

– A földrajzi nevek melléknévi és köznévi eredetű tulajdonévi részeit, abban az esetben, ha azok ma is az adott nyelvben konkrét jelentéssel bírnak, lefordíthatjuk.[27] Kivételt képeznek a személynévből és tulajdonnévből (pl. hajó, expedíció nevéből) származó névtagok. (Sziklás-hegység[28], Róka-szigetek[29], Kúszósül-folyó[30], Isteni kegyelem-öböl[31], Két testvér-hegység[32])

– Hasonlóan kivételt képezzenek a távol-keleti nyelvek földrajzi összetételei. Ezek esetében – a köznévi tagokhoz hasonlóan – a magyaros átírás elegendő. A közvetlen magyar fordítást csak akkor célszerű, ha az más latin betűs nyelvek esetében jelentkezik.

– Önmagukban konkrét jelentéssel bíró idegen neveket nem fordíthatunk. Ezek olyan nevek, amelyek egyrészt már önmagukban állva nem tartalmaznak köznevet, illetve minden tagjuknak az adott nyelven konkrét jelentése van. E földrajzi nevekhez nem kapcsolhatunk magyar (vagy más) köznevet sem, mivel ekkor a szóismétlés (pleonazmus) hibáját követjük el.[33]

– A személynévi eredetű földrajzi nevek közül a szentek és az uralkodók neveiből képzett formák következetesen lefordíthatók.[34]

– Az emlékeztető és beszélő nevek nem fordíthatók. Ezek olyan nevek, amelyek valamilyen eseményhez kötődnek, vagy az eseményben részt vett személy, eszköz nevéből váltak földrajzi névvé. Legtöbbjük a tengerfenék domborzati nevek esetében fordul elő.[35]

– Amikor a név betűszót tartalmaz, a betűszó nem oldható fel és nem fordítható.[36]

– Azok az idegen eredetű nevek, amelyek már önmagukban is idegen eredetűek és más nyelvben értelmet nyertek nem fordíthatók.[37]

– Nem alkalmazható a magyar névalak abban az esetben, ha az idegen név – bár a fenti esetek valamelyike érvényes lenne rá – teljes mértékben belegyökeresedett a mindennapi köztudatba és a mindennapok kommunikációjában folyamatosan, társadalmi és szakmai megosztottság nélkül élő név.[38]

– A magyar névalakok létrehozásához mindenképpen szükség van az idegen név minimális etimológiai vizsgálatára. Ezzel tisztázható a név eredete és a fordíthatóság helyessége.

A kompakt magyar névterület neveinek megjelenése különböző korok térképein

(a magyar névhasználatra jelentősen ható politikai irányzatok áttekintése)

Az alábbiakban a modern kartográfia[39] által készített, a kompakt magyar névterületet, vagyis Magyarországot és annak táji keretét, a Kárpát-medencét, valamint környezetét ábrázoló térképek magyar földrajzinév-anyagának jelentősebb változásait mutatom be. A magyar nyelvű térképek körében a földrajzi nevek közlésében, az immáron több mint 120 éves múlt, sok érdekességet és tanulságot mutat, azzal együtt, hogy a magyar nyelvű földrajzinév-használat politikai korszakokhoz és ideológiai irányzatokhoz egyértelműen hozzákapcsolható. A magyar nyelv névkincséhez szervesen hozzátartozó földrajzi nevek használata számos olyan változáson ment keresztül, amely az adott korban követelményként jelentkezett, de későbbi korok megítélésében a változtatás már elmaradottságot sugallt. Ennek a bonyolult, a szakmai vitákat és érzelmeket sokszor felkorbácsoló változáshalmaznak az egyes szakaszait és mozzanatait kívánom megvilágítani. Írásom a kis méretarányú általános térképek[40] magyar névhasználatát tekinti át.

A Monarchia térképészeinek magyar névhasználata (1880–1920)

A XIX. század vége és a XX. század 10-es éveinek nagyközönségnek szóló térképkészítése elsősorban az oktatási célú atlaszok és falitérképek korszaka. Az ország vezetése és lakossága a dualizmus előnyeit érzékelve és kihasználva a teljes bel- és kultúrpolitikai autonómia kiépítésén fáradozott. Ez a földrajz és a történelem oktatásában is érvényesült[41]. A kultúrpolitika részletes tananyagot dolgozott ki a Magyar Szent Korona országainak földrajzoktatásához, valamint a magyar nemzet történetének elsajátíttatásához. Ennek megfelelően a két térképigényes tantárgy követelményeihez igazítva sorra jelentek meg az iskolai atlaszok és térképek. Ezeken a magyar névterület és az államterület hozzávetőleges egybeesése[42] következtében a magyar / nem magyar névanyag felvétele vagy elhagyása nem merült fel kérdésként. Gyakorlatilag nem vizsgálták és szabályozták a névhasználatot, az a térképek szerkesztőinek földrajzinév ismereteit tükrözte. Nem számítjuk a névhasználati változtatások körébe a településnevek 1898 és 1912 között folyó rendezését[43]. Az ekkor létrejött névváltoztatások állami szinten folytak, használatuk a térképeken nem képezhette vita tárgyát. 1920 előtt általános szemléletmódként tapasztalható a térképeken, főképpen a településnevek esetében, a hivatalos / nem hivatalos nyelvek alapján történő név előtérbe helyezés, illetve névdiszkrimináció. Ez a jelenség a kartográfiában az államközpontúság elvének alkalmazása. Az államközpontúság elvén azt a nemzeti nyelv szempontjából diszkriminatív felvételi megoldást értjük, amikor a térképen az olvasó nyelvétől függetlenül, elsősorban az államnyelvi névalakokat helyezik előtérbe, tehát túlnyomóan hivatalosnak tekintett neveket jelenítenek meg. Ennek következményeként az egyébként a Magyar Királyság határain túlnyúló magyar névterület névanyaga a térképeken csonkult. Jól érzékelhetően ekkor kerültek le a térképlapokról Horvátország, Szlavónia, Moldva és a Havasalföld középkorból gyökerező magyar nevei. Ennek a felfogásnak máig ható súlyosan negatív kulturális hatása van: a magyar nyelvű olvasóközönség és sajnos a térképész-földrajzos szakma egy része is, idegenkedik a fent említett területek magyar névanyagától, pedig e területeken nem csak a magyar nevek, hanem a még szórványban jelenlévő, bár az asszimiláció végső határára jutott magyar etnikum[44] is jelen van. Ennek a kartográfiai szemléletmódnak tulajdonítható, hogy a közép-európai magyar földrajzinév-anyag egy része archaikussá, történelmivé vált, hiszen a magyar térképészek „leszoktatták” a magyar olvasót e nevek használatáról. A térképész szakma ezzel az időszerűnek hitt lépésével befejezte a „magyar végvidékek”, magyar etnikumát jórészt elvesztett területeinek, kulturális pusztítását, végeredményben ezzel a török hódoltság „művét” beteljesítve. A térképeken[45] a településnevek közlésénél a Magyar Királyság határain kívül (legtöbbször Horvát-Szlavónországban is) egyértelműen az államközpontúság érvényesül: Osijek, Wien, Bacău, Dresden[46] stb. nevek szerepelnek. Ugyanakkor a vizek, jellegzetes földrajzi pontok[47] és tájak nevei nagyobbrészt magyar vagy magyaros alakjukkal kerültek fel.

A dualizmus Magyarországán a földtudományok rohamos fejlődése következett be. Az ország gazdasági erőforrásainak minél hatékonyabb kiaknázásának megteremtéséhez szükség volt a földtani, természetföldrajzi kutatások minél gyorsabb és pontosabb elvégzésére. Ennek a programnak szükséges velejárója volt, hogy természetföldrajzi értelemben rendszerbe foglalják az ország természeti képződményeit. Ennek következtében sorra jelentek meg publikációk a Magyar Szent Korona országainak hegységeiről. Tudományos támogatottságot nyert a magyar népi tájszemlélet, amely a Kárpátok övezte medenceség középpontjából, a „medence aljából” szemléli a környezetet. Részletes geológiai és morfológiai alapú felosztások születtek az ország hegyvidékeiről. Ezeknek a munkáknak a nevekre is hatása volt, de konkrét – mai értelemben vett hierarchikus – tájbeosztásról még nem beszélhetünk. Csak kis számban vált szükségessé műnevek létrehozása, a tudomány átvette az ország területén élő népek névadását. A „hivatalos” földrajztudomány leginkább csak az országhatárokon belül fekvő természetföldrajzzal foglalkozott. Ennek következtében e területen is beállt az államközpontúság: a térképek névanyaga a Kárpátokon kívül, az előtérben hézagossá, elnagyolttá vált. Ez a jelenség gyakorlatilag a XX. század végéig végigkíséri a magyar térképek jelentős részét.

A trianoni sokk, „válaszlépés” a térképeken (1920–1945)

Trianon után a névterület és az államterület helyzete alapvetően megváltozott. A kompakt névterület alig harmada maradt az államterületen belül. Ennek az anomáliának már önmagában is az államközpontúság elvének feladására kellett, hogy késztesse a térképi névrajz megalkotóit. Ez végeredményben megtörtént, tehát a térképszerkesztők – ha nem is tudatosan – átléptek a korlátot szabó államközpontú felfogáson. Azonban ez a megoldás nem az észszerű belátás és a tudományos gondolkodás alapjain állt. A nemzet a megalázó és az államát megcsonkító diktátum adta állapotban, egyfajta védekezésként, egységesen a teljes revízió követelésének a realitásokkal dacoló talajára állott. Ennek megfelelően a térképi névhasználatnak is ennek az ideológiai követelménynek kellett megfelelnie és a teljes revíziót sugallnia. A teljes revízió szolgálata, azonban egyfajta sajátos államközpontúságot eredményezett: nem a trianoni országterület, hanem továbbra is a Magyar Királyság 1918 előtti területe maradt – névrajzi szempontból – a magyar államterület, azzal a hatalmas különbséggel, hogy a horvát–magyar kiegyezés[48] óta mostohán kezelt szlavóniai–horvátországi–dalmáciai magyar neveket némely térképlapok ismét használják. Az ebben a korban született térképek sok tekintetben ellentmondásos névrajzot tartalmaznak. Az 1922-ben megjelent Kogutowicz[49] földrajzi iskolai atlasz Kárpát-medencét bemutató[50] térképlapján a történelmi határokon belül teljesen és kizárólagosan magyar névanyagot közöl. Ugyanakkor a Kárpátok külső oldalán már csak a hegyláncon belül eredő vizek nevei magyarok (pl. Tatros, Bodza), a kívül eredőké államnyelvi (pl. Dniestr, Oder, March[51]). Természetföldrajzi szempontból jelentős, hogy megjelennek a kárpáti nagytájak nevei[52], viszont megint az államközpontúság jelenlétét mutatja, hogy a hegységkereten kívül a tájak államnyelvi alakjukkal szerepelnek: Wienerwald, Marchfeld, Mars Gebirge, Karawanken.[53] A területi revízió tömegekbe sulykolásának bizonyítéka, hogy az 1922-es kiadású atlasz a „Magyar Szent Korona országainak politikai térképe” címmel közli a Monarchián belüli Magyar Királyság térképét. Tehát egy régi állapotú térkép (mondhatnánk történelmi térkép) szerepel egy földrajzi atlaszban. Ennek magyar névhasználata megintcsak ellentmondásos: Horvátországban csak magyar nevek, Moldvában és a Havasalföldön csak román nevek. szerepelnek. Növeli az ellentmondást, hogy Ausztriában a Wien / Bécs, Wiener Neustadt / Bécsújhely kettős megírás jelentkezik.

Ahogy az ország egyre inkább kilépett a politikai és gazdasági elszigeteltségből és találta meg kapcsolatait Nyugat-Európa felé, úgy oldódott az „államközpontú görcs” a térképeken is. A rendszertelen magyar névalkalmazás és a diszkrimináció egyes területek esetében továbbra is jelen van, de a magyar névhasználat a Kárpátokon kívül egyre szélesedik és csiszolódik. Ez elsősorban a tájak neveinél érezhető: az 1929-es kiadású „Dr. Kogutowicz Károly iskolai atlasza II.” c. munka megfelelő térképlapja[54] a történeti határokon túl magyar tájneveket használ (Bécsi-erdő, Bécsi-medence, Cseh–Morva-hegyvidék, Stájer-Alpok, Mars-hegység, Karavankák). Ugyanezt a megoldást alkalmazza az 1936-os kiadású „Földrajzi atlasz a római katolikus népiskolák számára” c. munka, az előzőhöz hasonló kivágatú lapja: Bécsi-erdő, Morvamező, Mars-hg., Stájer-Alpok stb. Ez a térkép szerepelteti a Kárpátok nagytájneveit is. A korszak egyik legelismertebb és legteljesebb atlaszműve, az ÁTI-Kisatlasz[55] szintén igyekszik a lehető legnagyobb teljességgel használni a Kárpát-térség[56] magyar névalakjait. Ez a táj-, víz- és jellegzetes földrajzi pontok neveinél következetesnek mondható. (Bár Wiener Wald[57] szerepel). Érdekesség, hogy ebben az atlaszban jelenik meg először az Eperjes–Tokaji-hegyvidék[58] nevének megváltozása. A hegysor teljes területére a népi eredetű Sátor-hegység[59] névalak vonatkozik. Szintén elsőként e munkában jelentkező változás a Bihar-hegység Vlegyásza csúcsának (1838 m) magyar alakja a Vigyázó. Ez a két név, a használat tekintetében, a mai napig megosztja a magyarországi és a határokon túli kartográfiai szakmai véleményt. Az atlasz a történeti határokon túli települések magyar neveit szinte következetesen nem közli. Mentség e megoldásra, hogy a névmutató közöl minden Kárpátokon kívüli magyar névalakot, a tipikusan középkori neveket is.[60] A munka nagyon ellentmondásos megoldása, hogy a „Csonkamagyarország” c. lapon Horvát-Szlavónország területén egyetlen magyar településnév sincs. Az ÁTI-Kisatlaszban – ha kicsit eltávolodunk vizsgált területünktől – látható, hogy a Kárpát-medencén kívüli területek magyar névanyaga is érdekesen alakult: az atlasz a magyar településneveket mostohán, illetve minden rendszert nélkülözve kezeli. Ugyanakkor a természetföldrajzi és történeti-földrajzi tájak nevei inkább magyarul vannak megírva. A víznevek esetében változó a kép. Az „Ausztria és a Keleti-Alpok” c. lapon: Wien (Bécs), Eisenstadt[61], szerepel, ugyanakkor az Alpok részei magyar nevükön, kiegészülve a Magyar-Alpok[62] alakkal, a tartományok nevei szintén magyarul jelentkeznek. Az „Olaszország” c. térképen: Napoli, Roma[63] településnevek, ugyanakkor Nápolyi-Appenninek és Római-Appenninek tájnevek szerepelnek. Ez a megoldás megint a kartográfiai névtípus-diszkrimináció vállalását mutatja még a következetlenségek árán is. A „Franciaország, Belgium és Luxemburg:” c. lapon pl. Paris, Massif Central, Seine, Pas de Calais[64] és Rajna, Csatorna-szigetek nevek szerepelnek. Tehát minél távolabb kerülünk a Kárpátoktól a következetlen magyar földrajzinév-használat egyre erősödik.

Az 1940-es évek törekvése volt a magyar földrajzi nevek kiteljesítésének, régi magyar névalakok felelevenítésének és újbóli használatba vételének a próbálkozása. Idő hiányában az összegyűjtött anyag már nem került térképekre, de az ajánlás, amely a Honvédtérképészeti Intézet térképein való névhasználatot javasolja, kéziratos formában könyvtárakban fellelhető. Az ajánlás – bár készítőjének neve nem tisztázott – a Kárpát-medencén kívüli európai és távoli földrészek magyar település- és kis részben természetföldrajzi neveinek javaslatát tartalmazza. Egyes vélemények szerint ez már az erős jobbratolódás egyik eredménye és a munka értéktelen, de tény, hogy olyan gyűjteménnyel állunk szemben, amely felkutatta és megpróbálta rendszerbe foglalni a feledésbe merült magyar neveket. Egyik legnagyobb értéke a szlavóniai magyar településnevek összegyűjtése.

A természetföldrajzi szemléletben is jelentős változásoknak lehetünk tanúi az 1940-es években. Prinz Gyula, Cholnoky Jenő, Teleki Pál és Bartucz Lajos megírták a Kárpát-medence mindeddig legátfogóbb elemző földrajzát amely „Magyar föld, magyar faj” címmel jelent meg. Ennek első kötete a „Magyarország tájrajza” címet viseli.[65] Ebben „A magyar tájak rendszeres szemlélete” c. fejezet már a tájbeosztások irányába mutató rendszerbe állítással írja körül a Kárpát-medence és környezete tájait. Ebben jelenik meg az első olyan összefogott részletezés, amely a nevek tekintetében is figyelemmel van a természetföldrajzi tájakra, bár a rendszer még nem mutatja azt a szoros hierarchikus felépítést, amely az 1960-as évektől majd jelentkezik, a nevek és a névadás problémája már jelentősen felmerül. Prinz Gyula elsősorban a középtájak és nagytájak névadásának problémájával foglalkozik. Ekkortól érezhető az az igény, hogy a Kárpátokon belüli, de nem magyar etnikai területek tájnévanyaga addigi, részben magyaros jellege helyett, inkább teljesen magyar legyen. Tisztán magyar névalakok létrehozása indul meg, és az ekkor születő nevek egy része a következő időszakban nyelvünk élő részévé válik. E változások leginkább a trianoni határhoz közeli tájak, illetve az 1938–1941 közötti államterületi változásokhoz kötődő új határvonalak környezetében jelentkeznek. Így változik át a Ptácsnik és lesz Madaras[66], a Vihorlát és lesz Viharlátó[67], a Szinyák és lesz Kéklő[68], a Szvidovec Fagyalos[69], a Gutin-hegység és lesz Ezüstös[70], a Cibles pedig lesz Széples[71]. Ekkor jellemző más hegycsúcsok nevének magyarosabb felvételi módja is: a Toroiaga Toronyága (1939 m ), a Pop Iván Iván-havas (1940 m)[72] változatban szerepel. Ideológiai változtatás a 1940-től Hoverla nevének Horthy Miklós-csúcs-ra való változtatása. Ezeknek a neveknek egy része (Madaras, Iván-havas) ma is használatban van, más részük ingadozó (Kéklő, Fagyalos, Széples, Toronyága), illetve nem került bele (Ezüstös) a mindennapi névhasználatba. Ugyanakkor a fenti változásoknak és elveknek a térképeken való visszatükröződésére már nem maradt idő. A 40-es évek politikai hangulata, majd a háborúba sodródó és abban a megsemmisülés határára kerülő országnak nem maradt energiája arra, hogy a változások a mindennapok térképein is jelentkezzenek. Erre már csak a háború után nyílt, ha rövid időre is, lehetőség.

A koalíciós idők névhasználata (1945–1949)

Az elvesztett háború és az idegen hadseregek jelenléte nem kedvezett a térképkiadásnak. Ugyanakkor az oktatás 1945 tavaszától megindult, ehhez viszont térképekre volt szükség. A térképi névrajz felvételében nem állt be számottevő változás, de az új politikai légkörben és az „idegen felügyelet” következtében a területi revíziós célok eltűntek, a magyar névterület kiterjesztését célzó törekvések is megálltak. Ezt úgy is jellemezhetjük, hogy a térképi névhasználat már-már egészséges formát öltött. Ugyanakkor jelzi a kialakult helyzet „ideiglenességét” és a légkör felfokozottságát, hogy már megjelennek olyan „furcsaságok” a kartográfiában, amelyek majd csak az 50-es évek után lesznek igazán jellemzőek. Az oktatás segédanyagaként ideiglenes földrajzi térképfüzet[73] jelenik meg. A békeszerződéssel szembeni várakozásokat mutatja, hogy az egész atlaszban nincsenek országhatárok. Nem szerepelnek benne a Kárpát-medence egészét ábrázoló kivágatok és kerülik a Kárpát-medence név akár címben, akár más formában történő alkalmazását is. A térséget több, egymással hatalmas átfedésben lévő térkép mutatja be: „A Kárpátok helyzete” és a „A Dunántúl, a Nagy- és a Kisalföld” kivágatokon kevés a névanyag, de a Kárpátokon kívül is főképp magyar táj- és víznevek találhatók. Ugyanakkor a Moldva folyó csak idegen nevén (Vltava) szerepel. A Települések idegen / magyar névalakkal kerültek felvételre, de Románia fővárosa csak államnyelven (Bucureşti) van megírva. A Kárpátok nagytájainak nevei megírásra kerültek. Eltűntek a trianoni határon kívülre került vármegyék és települések nevéből képzett tájnevek: a Gömör–Szepesi-érchegység[74] csak Érchegység, az Eperjes–Tokaji-hegyvidék az ÁTI-kisatlaszhoz nagyon hasonlóan, de Sátorhegy[75] alakkal szerepel. A Gömör–Tornai-karszt és környezete egyedülálló módon Galaság[76] névvel szerepel. Ugyanakkor a 40-es évek elejének magyarosító törekvéseiből néhány a térképlapokra kerül: a Vihorlát Viharlátó, a Szinyák Kéklő névvel lett megírva. Különlegesség az Osztrovszki-hegység[77] Osztoró alakban való magyarosabb formája. A Bihar-hegység 1838 m-es csúcsa nem Vlegyásza[78] és nem Vigyázó[79], hanem Kalota[80] néven szerepel.

A magyar kartográfiának az 1947-es párizsi békeszerződés aláírása után már nem maradt ideje arra, hogy elfogultságoktól mentesen, az ideiglenesnek szánt térképfüzet véglegesebb változatát elkészítse. Az elkövetkezendő idők gyökeres változásai ezt megakadályozták, a térképszerkesztőknek új szemléletmóddal új utakra kellett lépniük.

Az egypártrendszerű Magyarország névhasználata (1949–1989)

A baloldali hatalomátvétel (1948), és az egypártrendszer megteremtése után a térképkészítés és kiadás is teljesen központi szabályozás alapján működött. Az új ideológiai megközelítés következményeként, az állandó gyanakvás légkörében, az ország lakossága hermetikusan el lett zárva a szomszédos területektől. Ennek a vetületei az oktatásban és ennek következtében az ekkor már leginkább csak oktatási céllal megjelenő térképkiadványokban is jelentkeztek. Eltűntek az atlaszokból a Kárpát-medencét ábrázoló kivágatok, csak Magyarország, a szomszéd országok és utána Európa következett. Ezzel lehetetlenné vált a Kárpátok és a medencék egységének, a belső területek és a kerethegységek kapcsolatának ábrázolása a megfelelő méretarányban. Ezzel párhuzamosan a földrajztudomány és oktatás „Kárpátok-centrikussága” is megszűnt. A Magyarország domborzatát bemutató kivágatokon a határokon túli névanyag – főleg a tájnevek száma – drasztikusan csökkent, felvételük rendszertelenné vált. A természetföldrajzi tájszemlélet egész eddigi rendszere elkezdett átalakulni. A földrajzi tér szemlélete, a viszonyítás és az ezt szervesen alátámasztó magyar névanyag sorozatosan megbomlott, ideológiai indítékú, máig ható negatív beavatkozások folyamata indult be. A térképi magyar névhasználat minden névcsoport területén az országhatárokon túl egyre jobban visszaszorult. A magyar nevek jelentős megszűrésen és ritkításon estek át, az atlaszok is csak a fontosabbnak ítélt település-, víz-, és tájneveket vették fel magyarul. Összegezve: végeredményben az államközpontúság tért vissza, a trianoni határok közé.

Az 50-es évek első felében az iskolai célú térképeken kívül más kartográfiailag igényes munka nem született. A térképek és adatok titkos kezelése lehetetlenné tette, hogy polgári felhasználásra az előbbieken kívül más munka jöjjön létre. Az iskolai térképek köréből a Kárpát-medence kivágatok eltűntek, vizsgált térségünket, illetve egy részét, csak a Magyarország és a jóval kisebb méretarányban jelentkező szomszéd országokat bemutató, valamint az Európa kivágatok mutatták be. Ebben az új szellemben szerkesztett első középiskolai atlasz[81] 1955-ben jelent meg. Ebből a színvonalas, kartográfiai értelemben kiváló munkából szintén hiányzik a Kárpát-medence kivágat. A „Magyarország domborzata és vizei” c. térképen a Gömör–Tornai-karszt Aggteleki-hegység[82] néven szerepel. Itt jelenik meg először az Eperjes–Tokaji-hegyvidék, illetve a Sátor-hegység nevet felváltó Zempléni-hegység[83] név is. Ez utóbbi bevezetésével szükségessé vált a kristályos magvú Zempléni-szigethegység[84] nevének Vilyvitányi-rögök[85]-re való változtatása. Más tekintetben jelentős változások még nincsenek. A tájak átfutnak az országhatáron, de újdonságként megjelenik a Dunántúli-középhegység[86] és az Északi-középhegység[87] nagytájnév is. A szomszéd országokat bemutató térképlapok a településneveket államnyelven közlik, csak a fontosabb városok magyar neve szerepel (országonként kb. 4-15 település). A vizek magyar, a tájak nevei többnyire magyar nyelvűek, de utóbbiak között a Tribecs, a Madaras, a Zólyomi-Polyána, Sztrázsó-hegység[88] szlovák alakokkal, az Északkeleti-Kárpátok Szovjetunió-beli része Ukrán-Kárpátok[89] névvel, a Retyezát[90] román helyesírással lett felvéve. A Gömör–Szepesi-érchegység új, Szlovák-érchegység[91] elnevezéssel szerepel. Bécs német / magyar alakkal került fel, szerepel a Morvamező név, de ezzel szemben már Wiener Wald került fel. Az első világatlasz, majdnem 15 évvel az ÁTI-Kisatlasz utolsó kiadásának megjelenése után, 1959-ban látott napvilágot[92]. Ebben Kárpát-medence kivágatú térkép nincs. A Magyarországot részletesen ábrázoló térképlapok közül a „Magyarország domborzata és vizei” című, a tájak tekintetében magyar névalakokat közöl, a tájak átfutnak az országhatáron, a víznevek magyar alakjukkal szerepelnek, a településnevek kettős névrajzúak. Itt is jelentkezik az Eperjes–Tokaji-hegyvidék nevet felváltó Zempléni-hegység alak, de már csak a hegyvidék magyarországi részére. E térképen még szerepel a későbbiekben végleg lecserélt Gömör–Tornai-karszt név, de a terület magyarországi részét már Észak-borsodi-karsztként vették fel.[93] A Nógrádi-medence név valós vonatkozással, de leszűkített kiterjesztéssel került a térképre. Az atlasz Magyarország területéről részletes közigazgatási térképeket közöl. Ezeken, a határokon túli területeken, csak a 10 000 lakosnál népesebb települések magyar neve van feltüntetve. Ellentmondásos megoldás, hogy amíg a Kisalföld tájunk neve valós kiterjedésében jelentkezik a „Magyarország domborzata és vizei” c. térképen, addig a megfelelő közigazgatási részlettérképen már csak a magyarországi részre vonatkozó név.[94] Az atlasz az Európa országait bemutató térképlapokon a szomszédos országok esetében csak minimálisan használja[95] a magyar településneveket és a tájnevek egy része csak államnyelvi alakkal szerepel.[96] A „Lengyelország, Csehszlovákia” c. lapon a Gömör–Szepesi-érchegység már itt is Szlovák-érchegység. Az atlasz az ekkor még létező romániai Magyar autonóm tartomány[97] területéről nagyobb méretarányú túlnyomóan magyar névrajzú térképet közöl. Ennek az autonóm tartományon kívüli területén államnyelvi névalakok szerepelnek. A fentiekben említett középiskolai földrajzi atlasz ötödik kiadásában[98] újabb változások következnek be a vizsgált térség névrajzában. A tájnevek tekintetében számos új megoldás mutatkozik: a Kisalföld[99], és a Nógrádi-medence[100] nevek már csak Magyarország területére terjednek ki. Megjelenik a Kisalföld északi félmedencéjére a Szlovák-alföld[101] elnevezés. A Magyarországot bemutató térképlapok határokon túli névanyaga tovább csökken, de a megmaradt nevek túlnyomóan magyar nyelvűek. Érdekes ellentmondás, hogy az 1967-ben megjelent első „Magyarország nemzeti atlasza”[102] című kiadvány domborzati térképén más a szemlélet. Nincs Szlovák-alföld, a Kisalföld északi félmedencéjének neve a szlovák név fordítása: Duna menti alföld. A Madaras szlovák alakkal szerepel. Fent van a Gömör–Tornai-karszt. Az Alföld szlovákiai része szintén a szlovák név fordításával Tisza menti alföld-ként van megírva. Ebben az atlaszban szerepel először természetföldrajzi tájbeosztást bemutató térkép, bár ennek részletessége még csak középtáji szintű.

A fentiekből érezhető, hogy a változási folyamat nem állt meg az 50-es években, 1967-ig újabb nevek kerültek valamilyen formában megváltoztatásra, illetve visszaváltoztatásra. A szemléletmód minden térképen és atlaszban ugyanaz: államközpontúság a trianoni határokra vonatkoztatva, minimális engedményekkel. Az iskolai atlaszok és falitérképek „engedékenyebbek”. Legtöbbjükön a környezetünket ábrázoló területeken a magyar település-, víz- és tájnévanyag szelektálva, de szerepel. A magyar névanyag szerepeltetésének szándéka tehát megvan, de nem akar túllépni egy elvi határon. Pedig ennek a társadalomra gyakorolt hatását már a 60-as években lehet érzékelni: az 1945 óta felnövő nemzedék egyre inkább nem ismeri az ország környezetében lévő kisebb alakulatok magyar földrajzi neveit. Nincs olyan alap amelyen a Kárpát-medence Magyarországon kívüli területén kisebb vizek, tájak, települések magyar neveit az érdeklődő megtalálja. Azon a „bizonyos határon túl” nincs lehetőség a kutatásra. Számtalan, a történelmünkből, néprajzból, irodalomból visszacsengő helység, táj neve nem derül ki az egyetlen, folyamatosan bővülő és több kiadást megérő világatlaszból. Az időközben megjelenő, az atlaszlapoknál nagyobb méretarányú, tehát részletesebb autótérképek államnyelvi alakokkal dolgoznak. Óriási földrajzinévi információhiány keletkezik Magyarországon. A lakosság elkezd „leszokni” a magyar nevek használatáról, csak a nagyobb objektumok, fontosabbnak ítélt egységek magyar nevei maradnak a köztudatban, a kisebb, finomabb részletek nevei eltűnedeznek. A magyar nyelvi kultúra újabb választóvonal elé érkezik: félő, hogy megismétlődik a magyar földrajzi nevek egy részével az, ami az 1870-es évektől Szlavóniában, Horvátországban, Moldvában és a Havasalföldön bekövetkezett; a trianoni határokon túli magyar földrajzi nevek jelentős része archaikussá válhat.

A 60-as években megjelentek a tájak rendszertani felosztását célzó munkák, és bár ezek az országhatárokhoz igazítottak és az elnevezések egy része nem vette figyelembe a történeti névformákat, megjelenésük mindenképpen óriási fejlődésnek számít. A természetföldrajzi nevek körében történt beavatkozások akkor érik el csúcspontjukat, amikor 1982-ben megjelenik a „Magyarország földrajzinév tára II.” (továbbiakban FNT II.) c. térképszerkesztési segédanyag. Ez a 60-as évekből gyökerező tájbeosztások összegző, a névhasználatot szabályozó térképes formája. Megjelenésétől kezdve a polgári térképészet minden kiadványa, Magyarország területének ábrázolásánál, az ebben közölt tájnévanyaggal dolgozik. Ha kitekintünk az országhatárokon túlra, a kiadványok vizsgálatánál látható, hogy a változások a 70-es évek végére érik el csúcspontjukat. 1979-ben jelenik meg, az 1958-ban első kiadást megért, világatlasz új, bővített, hetedik kiadása[103]. Ennek megfelelő lapjain a tájnevek tekintetében megint új megoldás mutatkozik:, az Alföld[104] név csak Magyarország területére terjed ki. Így a Kisalföld és a Nógrádi-medence mellett, a legnagyobb síksági nagytájunk neve is leszűkül. E munkában is jelen van Kisalföld északi félmedencéjére a. Szlovák-alföld elnevezés. A Gömör–Szepesi-érchegység itt közölt neve továbbra is Szlovák-érchegység, a Gömör–Tornai-karszt pedig a szlovák név magyar fordításával Szlovák-karszt[105] néven jelentkezik. Ennek magyarországi része már nem az Észak-borsodi-karszt, hanem az, Aggteleki-karszt[106] nevet viseli. Teljesen meggyökeresedik és a köztudatba is bekerül a Zempléni-hegység névváltozat, ezzel az Eperjes–Tokaji-hegyvidék név a közvélemény szemében is archaikummá válik. Az atlasz a határokon túli településnevek magyar neveinek használatában is nagy hiányosságokat mutat. Csak egy számadat: a „Magyarország északnyugati része” c., 1:550 000-es méretarányú térképen, Csehszlovákia területén a kivágatban összesen 9 db magyar településnév szerepel. Minden más helység csak államnyelvi alakjával került föl. Mindezek ellenére az atlasz a víznevek csoportját magyar nyelven közli.

A nyolcvanas évek közepén egyre szaporodik a magas színvonalú, polgári felhasználásra készülő térképek száma. Készül az új világatlasz, az iskolai atlaszok új lapokkal jelennek meg, új autótérképek, turistatérképek, várostérképek látnak napvilágot. Ugyanakkor semmi nem mutat arra, hogy a tájrendszer és a tájnévanyag „eredeti” szemléletének és állapotának visszaállítása irányába történnének lépések. A jelek azt mutatják, nincs annyi erő a magyar földrajztudományban és kartográfiában, hogy a névanyag tekintetében felvállalja a múltat és ez a térképlapokon is megjelenjen. Apró változások azért bekövetkeznek: az 1986-ban megjelenő új világatlasz[107] megfelelő térképlapjain fellelhetők olyan változások, amelyek már jelzik a szemlélet és a magyar névhasználat ellenkező irányban elmozdult a holtpontról. Bár Kárpát-medence térképlap továbbra sincs az atlaszban, a leginkább jellemző helytelenségek (Kisalföld, Alföld, Nógrádi-medence csak magyarországi megjelenése, a Szlovák-érchegység, Zempléni-hegység névalakok) még nem változnak, eltűnik a Szlovák-alföld név és felkerül az eddig hiányzó Madaras hegységnév. A Magyarország részlettérképeken már a 2500-nál népesebb települések magyar nevei is fent vannak.

Az 1980-as évek második felére véglegesen kialakultnak tűnik Magyarország „új” természetföldrajzi rendszere. A 1960-as évekből gyökerező, az országhatárokhoz igazított rendszertani besorolás első, részletes (kistáj-szintű) tájhatárokat is közlő nyilvános publikációja 1989-ben jelenik meg. Ez a munka a második Magyarország nemzeti atlasza[108] (továbbiakban MNA) címet viselő mű. Hatalmas előrelépése, hogy 44 év után – először magyarországi kiadású kartográfiai munkában – Kárpát-medence kivágat jelenik meg. Bár e térképlap címe – „Magyarország és szomszédsága” – nem vállalja fel a Kárpát-medence megjelölést a kivágat mindenképpen „magáért beszél”. E térképen a természetföldrajzi nevek többnyire magyar nyelvűek, a településnevek kettős névrajzzal jelentkeznek. Itt szembesült először a térképész szakma azokkal a súlyos problémákkal, amelyet a tájrendszeri szemléletváltás okozott: a Kisalföld név csak Magyarország területére vonatkozik, a szlovákiai oldalnak e térképen nincs neve. Az Eperjes–Tokaji-hegyvidék név „megszüntetése” miatt, a magyarországi Zempléni-hegység szlovákiai folytatására nem találtak magyar névalakot. A térképen Slaneci-hegység[109], földrajzi, történelmi, nyelvtani, nyelvi szempontból hibás megoldás szerepel. A Gömör–Tornai-karszt nem jelentkezik, a karsztvidéknek csak a magyarországi oldala „nevesített”. A víznevek közül az új alakítású víztárolók magyar névalakja nem szerepel. A településnevek kétnyelvűsége a Kárpát-medencén belül is csorbul. Egyes helységek magyar neve nincs a térképen.

Az ország lakosságát ebben a „névhasználati állapotban” éri a rendszerváltás. Súlyos kulturális probléma, hogy a lakosság művelt rétegének nagy része nem ismeri kellő részletességgel az ország határokon túli magyar földrajzinév-anyagát. A forgalomban lévő térképek szakmailag értékes munkák, de magyar nevek szempontjából információ-hiányosak. Ebben az állapotban indulnak be az állami kézben lévő térképkiadás mellett a térképészeti kisvállakozások. A következő évtizedben a magyar kartográfia szétdarabolódása és új szemlélet kialakulása következik.

A magyar földrajzi nevek teljes rehabilitációja, a kettős tájszemlélet kialakulása (1989–2000)

Az 1989-ben bekövetkezett társadalmi és gazdasági fordulat lehetővé tette, hogy már nem csak állami vállalati keretek között, hanem kisebb vállalkozások munkájaként is készüljenek kartográfiai termékek. Új térképkészítő műhelyek alakulnak, mellettük külföldi kiadók jelennek meg a térképkiadásban. A térképkészítés szabályozottsága megszűnik. Ennek nagyon hamar a fény- és árnyoldalai is mutatkozni kezdenek. Pozitívumnak tekinthetjük, hogy a rendszerváltás előtti viszonylag merev keretek megszűntek, a térképészek felkészültségüktől és gondolkodásmódjuktól függően új szellemiséget tudtak bevinni az ábrázolásmódba és nem utolsó sorban a névrajz szerkesztési elvei közé. Negatív hatás, hogy olyanok is készíthettek térképet, akiknek nem volt meg a kellő szakmai felkészültsége, ezáltal a piacon jelentős számú, szakmai értelemben csökkent értékű mű jelentkezett. A felszabadult helyzetben egyedül a pénzhiány, a szakma erős alulfinanszírozottsága szab korlátokat. Ennek ellenére néhány év alatt rengeteg hézagpótló, az ábrázolt terület és a méretarány szempontjából is új kiadvány születik. A Kárpát-medence környezetéről is sok új mű kerül a piacra. Már 1989-ben autótérkép készül, a méretarányához képest, teljes magyar névanyag alkalmazásával Kárpátalja, 1991-ben Erdély, 1992-ben Szlovákia területéről. Új autóatlaszok és autótérképek születnek Magyarországról, ezek egy része a határokon túli magyar névanyag ábrázolásán túl a magyarországi nemzetiségi településnév-anyagot is szerepelteti. Külföldi kiadó, magyar térképészek szerkesztésével többek között új Magyarország és magyar nyelvű Szlovákia falitérképet jelentet meg, valamint 1994-ben új iskolai földrajzi atlasz születik. Részletes térkép készül a Székelyföldről (1996), és 1995-től megindul az erdélyi tájak magyar nyelvű turistatérképeinek készítése. Néhány év alatt óriási mennyiségű új kiadvány születik. Ezek legtöbbje a magyar olvasó igényeinek kielégítését célozta, tehát névrajzuk magyar szemléletű anyagot vonultat fel. Ugyanakkor jelentős visszalépések is történnek: megjelennek olyan külföldi atlaszok magyar adaptációi, amelyek a térképlapokat nem igazítják a magyar olvasó igényeihez, sem az ábrázolt kivágatok, sem a névrajz tekintetében. Ilyen munka az Officina képes világatlasz[110]. Ebben részletes Magyarország térkép sincs. Vizsgált térségünket a Közép-Európát bemutató lapok ábrázolják. Kivágati megoldása következtében a Kárpát-medence egésze nem került rá egy térképlapra, így az összefüggések nehezen láthatók. Az atlasz magyar névhasználata minden eddigi atlaszhoz képest hézagos, tájszemlélete minden esetben államhatárokhoz kötött. Magyarország területén kívül csak néhány település, az országok és egy-két fontosnak ítélt táj magyar neve szerepel. Ez is mutatja, mennyire nem szerencsések a külföldi atlaszok nyelvi adaptácói, akár a kivágati, akár a névhasználati szempontokat vizsgáljuk. Mindezekkel párhuzamosan sorra jelennek meg a Kárpát-medencét egy kivágatban bemutató térképek is. MNA után az első ilyen kiadvány az 1994-ben született új iskolai atlasz[111] Kárpát-medence térképlapja. Ennek névrajza teljes mértékben a magyar névanyag rehabilitálására törekszik. Szemlélete nem tér vissza az 50-es évek előtti megoldásokhoz, csak annyiban, hogy tájszemléleti alapja országhatároktól független. E munka beépíti névrajzába mindazokat az új tájszemléleti megoldásokat, amelyek 1989 után láttak napvilágot. Azon túl, hogy a legteljesebb magyar névanyag felvonultatása a célja, a magyar kartográfiában először, általános térképen rendszerezetten ábrázolja a magyar történeti-földrajzi és néprajzi tájakat és kísérletet tesz az archaikussá vált középkori magyar település- és víznevek rehabilitációjára. Ezen elvek szerint a Kárpát-medencét ábrázoló falitérképek is elkészülnek.[112] Az új névrajzi és főképpen tájszemléleti megoldások megjelenése azonban megosztja a térképészeket és földrajzosokat. Egyesek üdvözlik az új próbálkozást, vannak földrajztanárok akik ezek szellemében készült kiadvánnyal kívánnak dolgozni, mások elítélik, szakmailag értéktelennek tartják. A térképész társadalom egyik fele FNT II.-MNA szemléletmóddal dolgozik, másik része az „új” megoldást követi. Ez az „új” az 1992-től szakmai körökben megjelenő, számos térképen alkalmazott, de nyilvános publikációban csak 1996-ban napvilágot látott munka, amely Magyarország természetföldrajzi tájainak felosztását egyértelműen a Kárpát-medence térségébe illesztve mutatja be. Ez a munka a Kárpát–Pannon térség természeti tájbeosztása (a továbbiakban KPTTB).[113] Azt hangsúlyozni kell, hogy FNT II.-MNA beosztás és KPTTB magyarországi vonatkozásai alapvető különbséget nem mutatnak. Az eltérések – bár tájhatárok tekintetében is fellelhetők – főképpen az elnevezések és természetesen a határokon túli kapcsolatokban rejlenek. KPTTB figyelembe vette a szomszédos nemzetek (és országok hivatalos) tájszemléletét, felkutatta az időközben elfeledett vagy más névvel felcserélt magyar neveket és mindezeket beépítette rendszerébe.

Közben figyelemre méltó alkotások látnak napvilágot FNT II.-MNA alapon is: 1992-ben új világatlasz[114] jelenik meg, amely az 1985 óta több kiadást megélt munka bővített és átdolgozott változata. Ennek második kiadása[115] már Kárpát-medence kivágattal jelentkezik. Ez néhány korrekción (Kisalföld valós kiterjesztésben, településnevek teljes kétnyelvűsége) kívül névrajzilag MNA „Magyarország szomszédsága” c. térképével azonos. Ugyanez a Kárpát-medence kivágat jelenik meg némi változtatással (pl. településnevek csak magyar alakkal) a német közreműködéssel szerkesztett új, középiskolásoknak szánt atlaszban[116] is. 1999-ben Magyarország atlasza[117] címmel általános és tematikus térképeket is felvonultató összefoglaló munka jelenik meg az országról. Ebben szintén szerepel Kárpát-medence kivágat, amelynek névrajza nagyrészt kiküszöböli a világatlaszban még bennmaradt ellentmondásokat (pl. Slaneci-hg.), ugyanakkor külön térképen jelentkezik az MNA-ban már közölt, országhatárokhoz kötött természetföldrajzi tájbeosztás is. A világatlasz és a Magyarország atlasz településnév-kezelésére jellemző, hogy továbbra sem vállalja fel a határokon túli teljes kétnyelvűséget. A 2500 lakosnál kisebb települések csak államnyelvi nevekkel szerepelnek. Az MNA-alapú tájszemlélettel készült munkák mindegyikére jellemző, hogy nem vesz tudomást a Kárpátoktól keletre és délre lévő magyar településnév-anyagról, csak államnyelvi alakokat közöl, így a magyar névterület teljes egésze e kiadványokban továbbra sem tükröződik.

KPTTB-alapon 1999-ben látott napvilágot először világatlasz.[118] Ebben Kárpát-medence térkép teljes magyar névrajzzal, Magyarország kivágatok (közigazgatási és általános földrajzi), valamint Magyarország részlettérképek is közlésre kerülnek. Utóbbiak teljes kivágatán minden önálló település szerepel, a határokon túl teljes kétnyelvűséggel.

Összegezve az 1989-óta eltelt több, mint 10 esztendőt, jól látható, hogy némi kivétellel a magyar térképészek mindegyike egyetért abban, hogy a magyar névanyag rehabilitálására szükség van, munkáikban ez jelentkezik is. Ugyanakkor a névanyag eltérő mennyiségi, területi és tájszemléleti tényezői azok amelyek a vitákat okozzák. Tehát a különböző álláspontok következtében Magyarországon kettős tájszemléleti rendszer alakult ki. Ez a kettősség egymással párhuzamosan él a térképeken és a tankönyvek anyagát vizsgálva, látható, hogy jelen van az oktatásban is.

Javasolt földrajzinév-kategóriák a Nemzeti Digitális Adattárba

Az alábbiakban leírt összeállítás egy a kartográfiai kategorizálás alapján létrehozott, de némiképpen átdolgozott megoldás.

A kategóriák rendszerbe foglalása

1. Társadalmi eredetű alakulatok nevei

1.1. Településnevek

1.1.1. Önálló önkormányzattal rendelkező települések nevei

1.1.2. Belterületi helységrész nevek

1.1.3. Külterületi lakott helyek nevei

1.2. Igazgatási nevek

1.2.1. Államnevek

1.2.2. Közigazgatási egységek nevei

1.2.3.Védett területek nevei

1.2.4. Egyházi igazgatási egységek nevei

1.2.5. Egyéb igazgatási egységek nevei (pl. vízügyi, közlekedésügyi stb.)

1.3. Közterületek nevei

1.4. Közlekedési elemekre vonatkozó nevek

1.4.1. Pályaudvarok, vasútállomások nevei

1.4.2. Vasútvonalak nevei

1.4.3. Közutak nevei / számai

2. Természeti eredetű alakulatok nevei

2.1.Víznevek

2.1.1. Szárazföldi állóvizek nevei

2.1.2.Vízfolyásnevek

2.1.3. Források nevei

2.1.4. Óceánok, tengerek, tengerrészek, átjárók, szorosok nevei

2.2. Jellegzetes természeti alakulatok nevei

2.2.1.Hegycsúcsok és magasságok

2.2.2.Hágó- és szoros nevek

2.2.3.Foknevek

2.2.4.Barlangnevek

2.2.5.Természeti ritkaságok nevei

2.3. Határnevek

2.4. Tájnevek

2.4.1. Természetföldrajzi tájnevek

2.4.2. Sziget- és félszigetnevek

2.4.3. Történeti-földrajzi tájnevek

2.4.4. Néprajzi tájnevek

2.4.5. Tengerfenék domborzati nevei

1 Társadalmi eredetű alakulatok nevei:

1.1. Településnevek

A településnevek, vagy más néven helységnevek, azoknak a társadalom által létrehozott objektumoknak a nevei, amelyek az ember lakó-, munka- és pihenőhelyéül szolgálnak. E névcsoport egyes tagjai minden ország törvénykezésében hivatalosan megállapított és dokumentált nevek.

Önálló önkormányzattal rendelkező települések nevei:

Olyan települések nevei, amelyek igazgatását a település területére kiterjedő hatáskörrel rendelkező igazgatási testület, magyar nevén, önkormányzat végzi. Ezek lehetnek:

– Városnevek: városi jogkörrel felruházott települést jelölő nevek.

– Nagyközségnevek: nagyközségi jogkörrel felruházott települést jelölő nevek.

– Községnevek: községi jogkörrel felruházott települést jelölő nevek.

Belterületi helységrészek nevei:

Olyan települések nevei, amelyek nem rendelkeznek önálló igazgatási testülettel, illetve egy önálló igazgatási testülettel rendelkező településhez tartoznak. Főleg a nagyobb településeknek különböző részeit jelölő nevek.

– Városrésznevek: városi jogkörrel felruházott település belterületi részének a neve.

–Községrész nevek: nagyközségi és községi jogkörrel felruházott település belterületi részének neve.

Külterületi lakott helyek nevei

Olyan települések nevei, sokszor csak önálló épületek 1-2 fős lakossággal, amelyek egy-egy önálló település külterületén, belterületektől távol helyezkednek el. Ezek a puszták, tanyák, majorok, erdészházak stb. nevei.

Az NDA-névtérben a településnevek prioritást kell, hogy élvezzenek. Ennek alátámasztására egyrészt a településneveknek a társadalmi kommunikációban elfoglalt jelentőségét (talán kimondhatjuk: a legjelentősebbek kommunikációs szempontból minden névcsoport előtt), illetve e névcsoport legteljesebb körű dokumentáltságát kell kiemelni. Ugyanakkor nagyon fontos leszögezni, hogy a településnevek felvétele olyan történetiség szempontjából nagyon fontos egyéni „utakat” mutathat, amelynek a névtérben mindenképpen jelentkezniük kell. Ilyen út egyrészt a településnév kialakulásától a település fejlődési útja következtében bekövetkező folyamatos változás adta, akár többszörös és ellenkező irányú, kategória váltások jelensége, az államterületi hovatartozásból eredő változás, a magyar nyelvi alakok változása, az idegen névalakok kifejlődése, illetve azok változása.

Településnévi kategória váltás: a századok óta használt településnév-alak a fejlődés folyamán ugyanazon települést különböző önállósági fokkal jelentkező települést jelölhet

Variációk példákkal:

Önálló település településrésszé válik

Pilisszentlélek (1985-től) Esztergom része

Újpest (1950-től) Budapest része

Önálló település külterületi lakott hellyé válik

Gyűrűfű (1974-től) Ibafa külterületének része

Önálló település megszűnik, a név határnévvé válik vagy határnévi összetétel része lesz.

Török hódoltság korában elpusztult középkori települések esetében tömegesen jelentkező variáció. Újkori példa: Derenk község megszüntetése (1942)

Határnévből külterületi lakott hely lesz

Nyíres ü Nyírespuszta

Hobaj ü Hobajmajor

Határnévből helységrész lesz

Magdolna-völgy ü Magdolnavölgy

Ó-hegy ü Óhegy

Gellért-hegy ü Gellérthegy

Helységrészből önálló település lesz.

Berente 1999 (addig Kazincbarcika része)

Farkaslyuk 1999 (addig Ózd része)

Magyar névadású településnév előtaggal vagy utótaggal bővül

Mogyorós ü Mogyorósbánya

Batta ü Százhalombatta

Magyar névadású településnevek összevonásra kerülnek

Baráti + Bernece = Bernecebaráti (1928)

Felsőzsitfa + Somogyfehéregyház = Somogyzsitfa (1950)

Magyar névadású településnév idegen névre cserélődik

Alsóerdőfalva (1437-39) ü Újleszna (XVII. századtól a törzskönyvezésig)

Idegen név magyarosodott formát kap

Idegen településnévből magyar, magyaros névalak jön létre

Államterületi változásból következő idegen alakok létrejötte:

Tornalja (H) ü Tornaľa (CS) ü Tornalja (H) ü Šafárikovo (CS) ü Tornaľa (SK)

Németmokra (H) ü Némecké-Mokré (CS) ü Németmokra (H) ü Komszomolszk (SU) ü Nyimecka Mokra (UK)

Érmindszent (H) ü Mecentiu (RO) ü Érmindszent (H) ü Mecentiu (RO) ü Ady Endre (RO)

A magyar településnevek gyökerei

A Kárpát-medence településhálózatának fejlődésében kiemelkedő változást hozott a magyar honfoglalás és letelepedés. A területen szórványban élő avar, szláv és székely lakosság mellé – azokat sokszor magába olvasztva – telepedett meg a magyar törzsek népessége. E letelepedés részben a már meglévő kisebb telepekre (falvakba) történt, de a magyarság lélekszámánál fogva megvetette a mai településhálózat alapjait is, amely a középkor folyamán fokozatosan gyarapodott, fejlődött. Az újonnan létrejött helységeknek a lakosság, a nép adott egyszerű, de célszerű neveket, amelyek több szempont szerint jöttek létre. Tehát a településnevek gyökere népi eredetű, abban semmilyen „művi” beavatkozást nem lehet felfedezni.

A középkor folyamán az egyenletesen gyarapodó és fejlődő települések magyar nevei az alábbi szempontok szerint eredeztethetők.[119] A felsorolásban az eredeti, elő- és utótagok nélküli példákat említem meg.[120]

(1) Idegen eredetű nevek, amelyek a Kárpát-medencében élő népek nyelvéből kerültek át a magyar szóhasználatba (pl.: Visegrád, Csongrád, Nógrád stb.).

(2) Törzsnévből alakult nevek (pl.: Kér, Keszi, Kürt, Tarján, Gyarmat stb.).

(3) Puszta személynévből alakult nevek (pl.: Arad, Békés, Buda, Csanád, Győr, Gyula, Pozsony, Csaba, Szabolcs, Szolnok, Taksony, Solt stb.).

(4) Személynévi eredetű, birtoklást jelölő nevek (pl.: Borsi, Gergelyi, Istvándi, Petri, Lőrinci, Marcali, Ősi, Páli, Tamási stb.).

(5) A kereszténység felvétele és Szent István templomépítési kötelezettséget kinyilvánító rendelete után keletkeznek a templom védőszentjéről elnevezett települések (pl.: Szentkirály, Szentgyörgy, Keresztúr, Szentkereszt, Szentlászló stb.).

(6) A kereskedelemhez kapcsolódnak a hetipiac napjáról elnevezett települések (pl.: Szerdahely, Szereda, Szombat, Csütörtökhely, Péntekhely stb.).

(7) Szintén a kereskedelemhez, a vásártartás jogához fűződik sok helység neve (pl.: Vásárhely, Asszonyvására stb.).

(8) Természeti eredetűek a víznévből képződött nevek (pl.: Csurgó, Dunaszeg, Eger, Gyöngyös, Garamszeg, Szalafő, Patak, Nyárádtő, Sóskút, Süttő stb.).

(9) Hasonló az előzőhöz, de a domborzattal, a térszín adottságaival kapcsolatos nevek is létrejöttek (pl.: Aszófő, Debrő, Görgeteg, Félhalom, Kőszeg, Magasmart, Omlás, Sukoró stb.).

(10) Állatnevekből is alakultak helységnevek (pl.: Füred, Békás, Bolhás, Darvas, Gímes, Kígyós, Ölyves, Ölved stb.).

(11) A növénynevekből alakult nevek típusa, sokszor gazdálkodási eredetű, egy-egy terményhez kötődik (pl.: Almágy, Körtvélyes, Berkenye, Bikszád, Szilas, Cegléd, Eperjes, Bükkös, Hásságy, Tölgyes stb.).[121]

(12) Átkelőhelyekkel, közlekedéssel kapcsolatos nevek (pl.: Apahida, Bánhida, Bürüs, Hencida, Lórév, Nagyút, Öttevény, Vásárút, Vízkelet stb.).

(13) Épített erősséggel, épülettel, egyházi központtal kapcsolatos nevek (pl.: Földvár, Újvár, Féltorony, Várad, Várda, Kápolna, Ungvár, Temesvár stb.).

(14) Vámszedőhelyekből alakult helységnevek (pl.: Vámos, Vám, Szárazvám stb.).

(15) Tömegével alakultak foglakozási eredetű nevek (pl.: Solymár, Ács, Vadász, Szekeres, Aranyos, Fűrész, Üvegcsűr, Halászi, Kovácsi, Malomsok, Mészpest, Bánya stb.).

(16) Az időközben betelepedett, más népek által lakott települések elnevezése népnévből képződött (pl.: Horváti, Bercel, Böszörmény, Olaszi, Káloz, Csehi, Tóti, Nándor, Oroszi, Nemti stb.).

(17) A személynévből alakult helységnevek egy része már későbbi keletkezésű, írtványtelepeket is jelölt (pl.: Ádámfölde, Bocfölde, Dávidvágása, Mikófalva, Fülöpszállás stb.).

Az előbb felsorolt típusokkal körvonalazható a magyar településnévadás kezdeti szakasza, amely hangsúlyozottan népi indíttatású, abban mesterséges beavatkozás nem figyelhető meg. A névtípusok alapján is egyértelmű, és a valóság is ezt mutatja, hogy a Kárpát-medence területén és a középkor első felében expanzívan a kárpáti előtérben is megtelepedő (Moldva, Havasalföld, Szlavónia, Horvátország) magyar népesség névadásában jelentős számú párhuzam fordul elő. Ez az ún. homonímák megjelenését jelenti, vagyis több településnek volt azonos neve. Ez az azonosság, mivel általában tájegységekhez, vidékekhez kötődött, valamint a társadalmi kommunikáció is jóval alacsonyabb fokú volt, nem jelentett közvetlen zavaró hatást. Azonban már ekkor megfigyelhető, hogy egyrészt főleg az ikertelepülések egymáshoz való viszonyára utaló előtagok (Alsó-, Felső-, Belső-, Külső-, Kis-, Nagy- stb.), másrészt a jelentősebb, vármegyére, országrészre, esetleg országos hírre szert tevő települések megkülönböztető ún. korrelációs előtagjai jelennek meg spontán módon (pl.: Fehérvár–Gyulafehérvár, Székelyvásárhely–Kézdivásárhely, Várad–Pécsvárad stb.). Ezeknek az előtagoknak a megléte már mutatja azt a századok alatt folyamatosan kialakuló nyelvi igényt, amely spontán szükségszerűnek tartja, a homonimák eltűnését, vagyis azt az igényt, hogy egy név csak egy helységet jelöljön. Ennek maradéktalan megvalósulása azonban csak az újkorban és mesterséges beavatkozásokkal jött létre.

A magyar településnevek fejlődése a középkor második felétől

Az eredetileg népi indíttatású alapnevek a termelési eszközök fejlődésével, a háborúk, éhínségek következtében folyamatosan cserélődő lakosság újabb és újabb névalakjainak megjelenése következtében változott. A török hódoltság hatalmas területeket tett lakatlan pusztává, vármegyényi vidékek néptelenedtek el. A településpusztulás az ország egyes részein majdnem teljes volt. Amíg a magyar nyelvű népesség a Kárpát-medencében a XV. század végén a lakosság több mint 80%-át adta, addig a török hódoltság és a Habsburg berendezkedés után, a XVII. század elejére aránya lecsökkent 35-40%-ra. Ez a sok helyütt gyökeres népességpusztulás és helyenként a magyar elem teljes eltűnése, a névhasználatot is hatalmas mértékben módosította. A más nemzetiségű lakosság egyre nagyobb mérvű beáramlása és az állami telepítéspolitika jelentősen háttérbe szorította a magyar elnevezéseket és megindult a magyar nevek pusztulásának folyamata. Ez a pusztulás elsősorban azt jelentette, hogy a magyar település- (és más földrajzi-) nevekre mintegy rátelepült az idegen név. Az esetleg csekély mértékben jelenlévő magyar ajkú lakosság még egy ideig használta saját elnevezéseit, de az a sok helyütt többségbe került idegen lakosság miatt fokozatosan, a magyar nyelvvel együtt háttérbe szorult, végül kikerült a mindennapi szóhasználatból. Azokon a területeken, ahol a visszatelepülő magyar lakosság többségbe jutott és gyarapodni kezdett, tovább használta a középkor elején kialakult neveket, de azok sokszor kisebb-nagyobb változáson mentek át. Magyar voltuk azonban megmaradt.

Ekkor a már említett homonímák jelenléte jobban zavarta az országrészek közötti egyértelmű kommunikációt, ezért folytatódott az elő- és most már utótagok beépülése az elnevezésekbe. A megkülönböztető jelzők a középkor folyamán még főleg az ikertelepülések egymáshoz való viszonyára utaltak, de a XVI. századtól már egyre nagyobb számban jelentek meg a vármegyei, tájföldrajzi, vízföldrajzi előtagok (Balaton-, Vas-, Pilis-, Bakony-, Csík-, Duna-, Maros- stb.) is. A középkor vége felé a nagyszámú betelepült nemzetiségi lakosság településneveinek egy része, ha tovább élt a magyar neve, népnévi előtagot (Tót-, Horvát-, Rác-, Oláh-, Német-, Orosz- stb.) kapott, de nagy tömegben jelentek meg az elpusztult helységek helyén alakult új, nemzetiségi névvel illetett települések is. Ez utóbbi nevek egyik jellemző eredete a betelepült lakosság eredeti településnevének az új településre valamilyen átalakult formában való átadása (pl.: Klenóc–Új-Klenóc stb.). A nemzetiségi lakosság sokszor az eredeti középkori magyar nevet fordította saját nyelvére (Fejéregyház–Bielacerkva stb.). A másik, a korrelációt segítő, kialakult előtag típus a társadalmi viszonyt kifejező névtag (Hajdú-, Nemes-, Szabad-, Jász- stb.). Szintén beépültek a település birtokosára utaló előtagok (Balassa-, Szécsi-, Püspök-, Érsek- stb.). Az utóbbi két előtagtípus megjelenése már a mesterséges névadás kezdeti szakaszát mutatja. A XVIII. századtól, főleg idegen népességgel betelepített, középkori előzmény nélküli településeknél megjelenik a földesúr, birtokos, a telepítő személye, az uralkodó család tagjainak nevéből létrehozott településnév. Ezek legtöbbször német nevek voltak (pl.: Josefdorf, II. József nevéből, ma Zsablya stb.).

E folyamatok által a Kárpát-medence településneveinek fejlődése már erőteljesen két irányban haladt. Egyrészt a szükséges korrelációt segítő előtagok beépülésével, egy előremutató az egységesedés felé haladó fejlődés következett be, másrészt a települések jelentős részénél eltűntek a magyar nevek és ezek az alakok idegen elemként kapcsolódtak a településnév-rendszerbe.

A XVII-XVIII. századra a magyarországi településnevek az előbbi két irányú fejlődés eredményeként az egyre inkább fellépő nyelvi szétszakadás képét mutatták. Természetesen sok településnek több nyelvű névalakja volt, minden a környezetében élő nemzetiség elnevezése élt. A fejlődő és az egyre inkább a kapitalista gazdasági normák szerint termelő társadalomnak sokszor már fékező tényezője volt a kaotikus településnév-rendszer, ezért egyre inkább szükségessé vált valamilyen felülről jövő rendezés. Ennek igénye már a XIX. század közepén felmerült, de érdemi, mindent figyelembe vevő intézkedés csak a század végén következett be.

A hivatalos magyar település-névadás kezdeti szakasza

Az előzőekben körvonalazott névállapotok és a magyarországi társadalom és gazdaság erőteljes, főleg a kiegyezés utáni, hatalmas kommunikációs fejlődése (posta, vasút, távíró majd távbeszélő) egyre inkább igényelte a kaotikus településnév-rendszer megreformálását. Ennek az igénynek az egyik szempontját, a homonímák megszüntetését, a már említett magyar nyelvi tulajdonság is szükségszerűvé tette, hiszen a középkor kezdetétől folyamatosan alulról jövő természetes kezdeményezések sora jelzi, hogy a magyar nyelv igényli a helynevek alapszintű korrelációját. Ennek következtében a településnevek felülről jövő szabályozására már helyi (járási, megyei) szinten megindultak a próbálkozások. Ezt az időszakot, amely a XVIII. századtól 1873-ig tartott, Mező András a rendszertelen hivatalos névadás első szakaszának nevezi.[122] Ekkor egyes vármegyékben, felismerve a homonímákkal járó hátrányokat már szabályozták a helységneveket, illetve a fejlődés következtében megindult a települések összeépülése és sok esetben egyesítése. Ez is névadási problémákkal járt. A nevek lokális rendezése már lényegében körvonalazza azokat a szempontokat és megoldásokat amit aztán a rendszeres helységnévadás 1898-tól alkalmazott. Előfordulnak már a magyarosítás, a részfordítás jelenségei és folytatódik a korrelációt segítő jelzők alkalmazása.

A rendszertelen helységnévadás második szakasza 1873 és 1898 között datálható.[123] Ekkorra a helységek számának növekedése erőteljesen lelassult, hiszen a betelepítések gyakorlatilag véget értek. Már nem eredendően új települések jöttek létre, hanem meglévők nagyobbodtak, összenőttek, külterületi lakott helyek váltak önállóvá. Különlegesnek mondható névtípus is keletkezett ebben az időszakban.

A községegyesítések során létrejött egyik névadási megoldás, hogy az egyesített települések neveit az „és” szóval kapcsolták egybe (pl.: Kis-Töre és Nagy-Töre, Baksa és Győrfa stb.). Később e megoldás bonyolultsága és magyar fülnek idegen hangzása miatt eltűnt a gyakorlatból, helyét mindinkább a nagy gonddal megalkotott egyesített nevek vették át. Ezek legtöbbször az egyesített települések neveinek valamilyen formában történő összevonását jelentették (pl.: Német-Bárdháza + Orosz-Bárdháza = Bárdháza, Balozs + Meggyes = Balozsameggyes, Gyepü + Kajánföld = Gyepükaján stb.). Több esetben az egyesített helységeknek új nevet adtak (Cerova + Lészkó = Korlátkő, Kis-Lohó + Nagy-Lohó = Beregszőlős stb.).

Már ebben az időszakban megindul a névváltoztatások folyamata. Ekkor főleg az egy településre vonatkozó szinoním nevek közül egy kitüntetett helyzetbe hozása fordul elő, illetve olyan településeknél, ahol időközben a középkori magyar nevet elfedte a rárakódott idegen név, a történeti magyar névalakot állították valamilyen modern formában (korrelációs előtag, helyesírási változtatás) vissza. Sok területen folytatódott a magyarosítás, illetve magyaros névalak előtérbe hozása.

A rendszertelen névadás kora a magyar településnévadásban már előrevetítette a nagymérvű változásokat, amelyekre az ország fejlődése folytán szükség volt. Azonban a névváltoztatások ekkor még alig-alig vették figyelembe az országos relációt, csak helyi szinten mozogtak. Példa erre Vas és Zala megye, ahol összesen 211 névváltoztatás történt, de ebből mindössze egy volt az, amelyik az ország más azonos nevű településétől az új név folytán jelzővel különült el. Mező András szerint a változtatások fő oka ekkor még a magyarosítás volt.[124]

A törzskönyvezés

A magyar hivatalos helységnévadás második, forradalmian új és előremutató szakaszát a Magyarország községneveinek törzskönyvezését elrendelő 1898. évi IV. törvénycikk megjelenése indította el. Az 1898. évi IV. tc. kimondja, hogy Magyarország területén egy településnek csak egy, a belügyminiszter által törzskönyveztetett magyar neve lehet és egy név az ország területén csak egy települést jelölhet. Ez egészült ki késõbb azzal a speciálisan magyar megoldással, hogy minden településnevet szótagszámtól függetlenül egybe kell írni.

A törvénycikk kihirdetésével megalakult az Országos Községi Törzskönyvbizottság, amelynek feladata volt a helységnevek korrekt rendezése, a modern magyar polgári állam normáihoz való igazítása. Ezzel kezdetét vette a törzskönyvezések időszaka, amely 1898-tól 1912-ig tartott és két felvidéki megye (Árva és Liptó), valamint két erdélyi megye (Hunyad és Fogaras) kivételével az egész ország területén végbement. Az Országos Községi Törzskönyvbizottság a belügyminisztérium tanácsadó szerve lett és a Központi Statisztikai Hivatal költségvetéséből és felügyelete alatt működött. A munkában nyelvészek, földrajzosok, történészek vettek részt. A Bizottság sorra vette az egyes vármegyéket, minden település nevének előforduló alakjait, helytörténeti és névtörténeti kutatásokat végzett, bevonva a helyi elöljárókat és hozzáértőket a munkába. A kutatások után a Bizottság javaslatot tett a település új nevére és ezt a belügyminiszter aláírása szentesítette. A rendezés szempontjai közé tartozott, hogy az új név ne tartalmazzon idegen betűt, elavult írásjelet, helyesírása magyar, vagy magyaros, magyarul jól kiejthető legyen.

A törzskönyvezés helységnév-változtatásakor a törzskönyvbizottság és a vele együttműködő szakértők, megyei és helyi szervek munkáját az utókor és a mai szakemberek nem méltányolják kellőképpen. Pedig az 1898 és 1912 között eltelt 14 évben hatalmas és tudományos értelemben is nagy munkát végeztek az érdekeltek. Mező András, aki a magyar helységnévadás kimerítő és részletes monográfiáját alkotta meg az alábbiak szerint jellemzi a munkát: „A helységnévrendezés változtatásainak osztályozása azt mutatja, hogy a törzskönyvbizottság és a közreműködő szervek igen ötletesen, sokszor körültekintően jártak el a véglegesen megállapított névforma kiválasztásában. Az alkalmazott módszeres eljárások roppant változatosak, s a változtatások az esetek túlnyomó többségében motiváltak.”[125]

A rendezés eredményeinek felhasználása a kárpát-medencei területek magyar térképi településnév-ábrázolásában folytonosan visszatérő vitákat vált ki a mai szakmai megítélésben. A szakma egy része megbélyegzi a törzskönyvezést: nacionalista, erőszakosan magyarosító törekvésnek tartja és ezért eredményeit csak részben tartja elfogadhatónak. Ezzel kapcsolatban ismét Mező Andrást idézem: „A név egyénítésének természetes, sem történetiséget, sem pedig a lakosság érzékenységét nem sértő módja ugyanis a jelzővel való differenciálás volna, mégis a törzskönyvezéskor az alaptagokat is ért változtatások 64,8 %-kal, a jelzőre vonatkozó módosítások pedig csak 35,2%-kal részesülnek a 4662 változtatásból. (Összesen 12537 település volt Magyarországon a törzskönyvezés befejezésekor. F.I. megjegyzése.) A gyökeres beavatkozásnak számító átalakítás, helyettesítés az összes változtatásnak csaknem egyharmadát teszi ki.”[126] Ezek azok az adatok, amelyek alapján a törzskönyvezést egyes szakemberek elítélik és ily módon a munka összegzésének tekintett 1913-as helységnévtár adta névalakok egy részét mint magyar neveket elfogadhatatlannak tartják. Azonban tudomásul kell venni azt a tényt, hogy a helységnévrendezés szükségszerű és tudományosan alátámasztott, körültekintően végrehajtott munka volt. Ki kell mondanunk azt is, hogy a XX. század eleji nem csak a magyar, hanem más – azóta és most példaképnek tekintett – nemzetek közgondolkodása nagyon kevéssé tartalmazott mai értelemben vett toleranciát az államterületén élő más népekkel szemben. Ez nem magyar specialitás. A „törzskönyvezések” lezajlottak Magyarországtól nyugatra is. Az akkori általános közgondolkodás és közigazgatás az indítója annak, hogy a modern polgári állam, amelyben hivatalosan egy államnyelv létezik megalkossa az igazgatása alá tartozó idegen nevű települések államnyelvi alakját. Minden impériumváltáskor, a világ bármely részén legyen is, megalkották az államnyelvi településneveket, bármely toleráns nemzet került is ilyen helyzetbe. A törzskönyvezés folyamatához tartozik az a tény is, hogy a bizottságnál fellebbezni lehetett az új névalakokkal szemben. Mező András kutatásait idézve: „Korábban használt neve fenntartásáért fellebbezett 1117 helység, a törzskönyvbizottság ötletétől eltérő új nevet akart 547 település, de a bizottsági ötlet vált véglegessé, 631 esetben viszont a helyi képviselőtestület vagy a megyei törvényhatóság új javaslatát hagyta jóvá a belügyminiszter. 163-szor az is előfordult, hogy a bizottság ugyan fenn akarta tartani a korábbi nevet, helyi kezdeményezésre azonban új nevet törzskönyveztek.”[127] Tehát a határozatok ellen fellebbezni is lehetett és azt az esetek felében el is fogadták. Már a törzskönyvezés ideje alatt, 1906-tól folyamatosan érkeztek fellebbezések a már törzskönyvezett megyékből, amelyekben az eredeti név visszaállítását kérték. Ezek egy részének a belügyminiszter helyt adott és a kisebb változások bekövetkeztek.

Az alábbiakban Mező András nyomán[128] ismertetem a törzskönyvezéskor létrehozott nevek főbb típusait, jobbára konkrét példákon keresztül. (A számérték az érintett típusba tartozó megváltozott nevek mennyiségét mutatja.)

a) Korábbi név változatlanul hagyása:

Pozsony »» Pozsony,

Sopron »» Sopron,

Budapest »» Budapest

stb.

b) A név alaptagjának változtatása:

(1) Helyesírási változtatás [227]

Szegzárd »» Szekszárd [Tolna],

Beregszó »» Berekszó [Hunyad],

Bessenszög »» Besenyszög [Jász-Nagykun-Szolnok]

stb.

(2) Hangzásbeli átalakítás [460]

Krompach »» Korompa [Szepes],

Kis-Brezsnyice »» Kisberezsnye [Zemplén],

Esztrény »» Eszterény [Gömör-Kishont]

stb.

(3) Helyettesítés [185]

Nadalbest »» Nádalmás [Arad],

Szepes-Teplitz »» Szepestapolca [Szepes],

Bárbura »» Borbála [Hont],

Derzsimorec »» Dezsérlaka [Zala]

stb.

(4) Történeti névváltozat felelevenítése [451]

Aranyidka »» Aranyida [Abaúj-Torna],

Turzovka »» Turzófalva [Trencsén],

Majzel »» Felsőpróna [Nyitra],

Klastrom »» Borsmonostor [Sopron]

stb.

(5) Idegen nevek lefordítása [375]

Orehova »» Dióska (orech=dió) [Ung],

Tergovesty »» Vásáros (târgovist=vásár) [Krassó-Szörény],

Zsihlava »» Csalányos (žihl’ava=csalán) [Nógrád]

stb.

c) A név jelzői tagjának változtatásai:

(1) Jelzővel való differenciálás [1243]

Hidegkút »» Medveshidegkút (települési~) [Nógrád],

Aranyos »» Csallóközaranyos (tájegységi~) [Komárom],

Mocs »» Dunamocs (víznévi~) [Esztergom],

Ság »» Felsőság (térviszonylati~) [Sopron],

Kökényes »» Kiskökényes (méretviszonylati~) [Kolozs],

Kécske »» Ókécske (korviszonylati~) [Pest-Pilis-Solt-Kiskun],

Remete »» Magyarremete (etnikai~) [Bihar],

Bőd »» Nemesbőd (társadalmi állási~) [Vas],

Szinye »» Radákszinye (személynévi~) [Szolnok-Doboka],

Jakabfalva »» Szentjakabfalva (egyházi~) [Zólyom]

stb.

(2) Jelző kicserélése [200]

Az elvek és csoportok hasonlóak az előzőhöz, csak meglévő jelzők cseréje állt fönt.

(3) Jelző lefordítása [11]

Krajnó-Csarnó »» Végcsarnó (kraj=vég) [Sáros],

Polena-Huta »» Mezőhuta (pole=mező) [Ung],

Toplica-Káránd »» Hévízkáránd (toplit¸=meleg) [Bihar]

stb.

(4) Jelző átalakítása [9]

Trebusa-Fejérpatak »» Terebesfejérpatak [Máramaros],

Bodókő-Váralja »» Boldogkőváralja [Abaúj-Torna]

stb.

(5) Jelző elhagyása [156]

Bács-Madaras »» Madaras [Bács-Bodrog],

Magyar-Légen »» Légen [Kolozs],

Felső-Nemeskeresztúr »» Nemeskeresztúr [Vas],

Ó-Dombóvár »» Dombóvár [Tolna]

stb.

(6) Elemkicserélés [22]

Hosszúmező »» Somlyómező [Szilágy],

Nagy-Patak »» Felsőpatak [Bihar]

stb.

d) Kombinált változtatások [1641]:

Az előzőekben bemutatott eljárások nagyon változatos variálását és együttes alkalmazását jelentette.

Összegezve a törzskönyvezés által létrehozott magyar településneveket, mint magyar szóalkotással, a magyar nyelv normái szerint keletkezett neveket minden tekintetben a magyar nyelvkincs részének kell tekintenünk. Ennek következtében e nevek a hivatalos bevezetés után használt, vagy mellőzött voltát figyelmen kívül hagyva, de esetlegesen a magyar névhasználatban bekövetkezett változásait figyelembe véve NDA-névtérben is használni kell.

A törzskönyvezés folyamata és hatalmas feltáró munkája magyar nyelvi és földrajzi szempontból, a hagyományok figyelembe vételével, rendszerbe foglalta a magyar helységneveket. Kijelölte azt az elvi irányt, amelyet azóta is követ a magyar helységnévadás és helységnév-fejlődés. Mivel természetföldrajzi és magyar történeti szempontból a Kárpát-medencét egységes tájegységnek kell tekintenünk, ezt történeti-néprajzi kötődésünk is alátámasztja, szükséges, hogy a mára már politikailag széttagolt terület magyar településneveit ápoljuk és korrelációjukat a névhasználat során szem előtt tartva mindvégig megvalósítsuk.

A településnevek fejlődése Trianon után

A trianoni békediktátum (1920) nyelvi és mennyiségi szempontból hatalmas változást hozott a településnevek fejlődésében. A magyar államterület harmadára zsugorodásával a települések jelentős része (mintegy 9000) kikerült a magyar igazgatás alól. Az elcsatolt területek magyar névhasználatáról és a törzskönyvezés elveinek e részekre is kiterjedő alkalmazásáról egy 1926-os belügyminiszteri rendelet intézkedett.[129] A trianon utáni időszak csonkamagyarországi[130] névfejlődésére már jórészt a községegyesítések és új községalakulások névalkotása a jellemző. A törzskönyvbizottság a lefektetett elvek alapján hozta döntéseit és működött tovább. Mivel az újonnan megvont államhatár nem volt tekintettel a községhatárokra sem, tizenegy olyan községalakítást kellett eszközölni, amelyek elcsatolt települések belterületi, illetve külterületi részeit nyilvánította önállóvá (Cikolasziget, Doborgazsziget, Sérfenyősziget, Komárom, Újkóvár, Újszalonta, Pusztaottlaka, Nagylak, Tompa, Kelebia, Csikéria). E nevek kettő kivételével (Komárom, Nagylak) mind új névadások. A Trianon utáni, illetve a közvetlenül azt megelőző időszakban (1919) jelenik meg Magyarországon egy új helységnévadási motiváció az ideológiai szempont. Ez voltaképpen – bár időnként erősödve, illetve gyengülve – mind a mai napig tartó folyamat.

Ideológiai típusú névváltozások

Ennek az új névtípusnak a megjelenése már mutatja, hogy a helységnévadás, amely néhány évtized alatt, a spontán népi indíttatástól a korlátozott, majd jelentős állami beavatkozásig eljutott, egyre inkább átkerült a művinek nevezhető kategóriába. Ez különösen domináló folyamat a településneveknél, és e neveknél jelentkezik először. Az 1919-től megjelenő, az aktuális politikai irányvonal által megszabott elvek érvényesülése a helységnévadásban már mutatja, hogy az állam maximálisan saját jogkörének tulajdonítja a településnevek kézben tartását. Az ideológiai névadások, de főleg a tradicionális nevek ilyen szempontú megváltoztatása a legdurvább beavatkozás a nemzeti névkincsbe és ezek célszerűsége erősen vitatható.

Az ideológiai típusú névváltoztatások megjelenése a magyarországi tanácsköztársaság ideje alatt indult el, majd ellenkező előjellel a két világháború között folytatódott, hogy ismételt előjelváltással az 1950-es-60-as években érje el csúcspontját. Hangsúlyozni kell, hogy Magyarországon nem volt oly hatalmas mérvű az e szempontok szerint történő változtatás, mint például annak idején a Szovjetunióban. Bár a törzskönyvezéskor meghirdetett elvek szerint településnév-változtatás csak nagyon indokolt esetben volt lehetséges, az ideológiai inditékú névváltoztatásoknak több típusa is körvonalazható:

a) Gazdasági szempont alapján történő változtatás: ez főleg előtagok alkalmazását jelentette. Több balatonmelléki település gazdasági fellendülését várta a Balaton előtag felvételétől. Ennek a bizottság az ország megváltozott gazdasági érdeke folytán helyt adott.

Példák:

Kiliti »» Balatonkiliti (1922) [Somogy]

Szepezd »» Balatonszepezd (1934) [Somogy]

stb.

b) A névszépítés: az időközben a magyar nyelvben pejoratívá, illetlen jelentésűvé vált neveket viselő települések sokszor maguk kérték helységük nevének „megszépítését”.

Példák:[131]

Luka »» Bodroghalom (1927) [Zemplén]

Szopok »» Mecsekfalu (1928) [Baranya]

Málé »» Serényimál (1928) majd Serényifalva (1929) [Borsod-Gömör-Kishont kee. vm.]

Disznósd »» Borsodszentgyörgy (1935) [Borsod-Gömör-Kishont kee. vm.]

Kirva »» Máriahalom (1936) [Komárom-Esztergom kee.vm.]

Zsidó »» Vácegres (1943) [Pest-Pilis-Solt-Kiskun]

Bakonyzsid »» Várvölgy (1943) [Zala]

Disznóshorvát »» Izsófalva (1950) [Borsod-Abaúj-Zemplén]

stb.

c) Tisztán ideológiai okú változtatás: e típus már a két világháború alatt megjelent, de igazán nagymérvű beavatkozások e tekintetben 1949 és 1961 között történtek. Ekkor főleg a király-, herceg-, püspök-, érsek-, német-, előtagok változtak vagy maradtak el.

Példák:

Erzsébetfalva »» Leninváros (1919) [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] (1931-től neve Pesterzsébet lett)

Németegres »» Somogyegres(1931) [Somogy]

Rácgörcsöny »» Cselegörcsöny (1932) [Baranya]

Ráctőttős »» Hercegtőttős (1933) [Baranya] (1950-től Tőttős, 1990-től Hercegtőttős)

Ráckozár »» Egyházaskozár (1934) [Baranya]

Rácmecske »» Erdősmecske (1934) [Baranya]

Szomolya »» Gömbösfalva (1937) [Borsod-Gömör-Kishont], 1946-tól Szomolya

Harka »» Magyarfalva (1947) (1990-től Harka) [Sopron]

Szolgaegyháza »» Szabadegyháza (1948) [Fejér]

Eszterháza »» Fertőd (1950) [Győr-Sopron]

Hercegszabar »» Székelyszabar (1950) [Baranya]

Nemestördemic »» Badacsonytördemic (1950) [Veszprém]

Nemespécsely »» Pécsely (1950) [Veszpém]

Németbóly »»Bóly (1950) [Baranya]

Püspöklele »» Maroslele (1950) [Csongrád]

Püspöknádasd »» Mecseknádasd (1950) [Baranya]

Hercegfalva »» Mezőfalva (1951) [Fejér]

Dunapentele »» Sztálinváros (1951) [Fejér] (1961-től Dunaújváros)

Feketepuszta »» Mátyásdomb (1952) [Fejér]

Kiskirályság »» Eperjes (1954) [Csongrád]

Tiszaszederkény »» Leninváros (1970) [Borsod-Abaúj-Zemplén], 1992-től Tiszaújváros

stb.

1920 után a nevek fejlődése és használata az ideológiai névváltoztatásokat leszámítva a trianon előtti elvek szerint folyt tovább. Az országgyarapodások éveiben (1938-1941) a visszatért területeken is visszaállították a törzskönyvezéskor született magyar neveket, de több esetben szükséges volt új név adása, mivel új települések alakultak. Ezek a törzskönyvezés elvei szerint születtek meg.

A törzskönyvezett nevek a visszatért területek közül Kárpátalja, ruszinok lakta, területein nem kerültek újból használatba. Itt a vármegyerendszert sem állították vissza, hanem a területek előbb katonai közigazgatás, majd a területi autonómia irányába mutató közigazgatási kirendeltségi besorolást vezettek be. E területen a törzskönyvezés előtti magyaros-ruszinos neveket tették hivatalossá, és ezek kerületek be a kétnyelvű (magyar és ruszin) 1944-es helységnévtárba.

Helységnévhasználat a második világháború után

A második világháborús vereség következtében az ország Trianonban megvont határai álltak vissza, de az 1947-es párizsi béke még három települést a Moson megyei Oroszvárt, Horvátjárfalut és Dunacsúnt Csehszlovákiának ítélte meg. (Ez később lehetővé tette a Duna szlovákiai oldalára való elvezetését.)

1947-től, majd felgyorsulva 1949-től, főleg az ötvenes években, de még néhány esetben utána is folytatódtak a már említett, viszonylag nagy tömegű ideológiai névváltoztatások.

Az 50-es évektől sűrűbbé váltak – főleg az Alföld nagy határú mezővárosai körében – az újonnan önállósuló települések. Szeged, Debrecen határából számos új község alakult. Ezek neve részben külterületek, részben történelmi településnevek felújításából jött létre. Fontos momentum, hogy a Községi Törzskönyvbizottság 1954-ben megszűnt és a névügyek döntési jogköre a belügyminisztériumból az Elnöki Tanácsba került át. Ekkortól maradt ki a névelőkészítésből az addig hatalmas munkát végző történész-földrajzos-nyelvész szakembergárda.

1955-től, de főleg a 60-as évektől a centralizált közigazgatás igényeinek megfelelően számos település került összevonásra és ezzel egyidejűleg kapott összevont nevet. 1955 után már sokszor csorbul a törzskönyvezés szelleme, hiszen főleg összevont nevek esetében több kiforgatott értelmű, illetve a történetiségnek ellentmondó megoldás született. Különösen jellemző a védőszentből keletkezett nevek összevonáskor való megszüntetése pl.: Mosonszentjános + Pusztasomorja = Jánossomorja, pedig a Somorjaszentjános történetileg alátámaszthatóbb lett volna[132] stb.). Néhány ponton csorbult a kárpát-medencei korreláció (pl.: Csongrád megyében Eperjes néven új község alakítása, ill. 1992-től Pest megyében Verőce községnév felújulása az eredeti Nógrádverőce helyett.). A települések egyesítése változó mértékben egészen 1989-ig folyt.

A polgári demokratikus Magyarország első látványos változásai a települések esetében következtek be. Az indokolatlanul „összeházasított” települések 1989 és 1992 között gyakorlatilag szétváltak, sőt sok helységrész kérte önálló helységgé alakítását. Ezek nevét az 1962-ben a Földművelésügyi Minisztérium kebelében megalakult Földrajzinév Bizottság javaslatára állapították meg.

1.2. Igazgatási nevek

Az igazgatási nevek a társadalom által létrehozott mesterséges területegységek nevei. E területegységek minden esetben hivatalosan megállapított határral és névvel szerepelnek ezért konkrét területábrázolású, felületre vonatkoztatott nevek.

Államnevek

Önálló, nemzetközileg elismert államalakulatok nevei. A Föld minden államának van magyar, illetve magyarnak tekintett névalakja.

A különböző államalakulatok magyar elnevezéseinek – főleg Európa tekintetében – kialakulása a középkorra nyúlik vissza. Az államnevek a magyar nyelvben három típusba sorolhatóan alakultak ki:

– Eredeti magyar névalak (-ország, -föld végződéssel)

– Másodlagosan alakult magyar névalak (-ia végződéssel

– Idegenből, egyénileg alakult magyar alak.

A három alaktípus egyben történelmi alakulási periódusokat is kijelöl.

Eredeti magyar névalakok

Kialakulásuk a honfoglalástól adatolható. E névtípusban a magyarok által megismert nép kialakult magyar nevéhez kapcsolódott az ország, kevésbé szervezett állam esetében a föld végződés. Tehát az államnév egyértelműen a nép nevéből képződött. Ilyen nevünk főképp Európában élő népek államaira vonatkozik és kialakulásuk a megismeréssel párhuzamosan a középkorra nyúlik vissza (Franciaország, Németország, Spanyolország, Horvátország, Lengyelország, Csehország, Svédország, Oroszország stb.) Az -ország végződésű államneveink nagy része a középkorban államisággal rendelkező népek államterületének elnevezésére fejlődött ki. A későbbiekben már kisebb számban jöttek létre ilyen végződésű nevek (pl:. Finnország), illetve nem maradtak használatban (pl.: Angolország). Ugyanakkor számos esetben szépirodalmi, történeti forrásokban előkerül a -hon, -föld végződésű államnév használata. Ilyenkor a népnévhez a két előbbi főnév kapcsolódik. pl.: Tatárföld, Lengyelhon, Frankhon stb.

Másodlagosan alakult magyar névalakok

A középkor folyamán a hagyományos magyar államnevek mellett folyamatosan előtérbe kerülnek, majd uralkodóvá válnak a latinból keletkezett -ia végződésű államnevek. Ezek alakulásukat tekintve később kerültek nyelvünkbe, de valójában párhuzamosan alakultak az -ország végződésű nevekkel. A magyar nyelv minden leírásokból, elbeszélésekből ismert terület, ország nevét a latin érintkezési nyelv miatt az -ia végződésű néven ismert meg, és sokszor később változott át e név a hagyományosabb és magyarosabb -ország végződésűre. Az -ia végződésű nevek másik keletkezési körülménye az újabban alakult államok esetében fedezhető fel, és ez az alakulási tendencia napjainkig nyomon követhető (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia stb.).

Idegenből, egyénileg alakult magyaros névalakok

Az Európától távol fekvő, de sokszor friss alakulású európai országok magyar nevei legtöbb esetben teljesen idegen eredetűek, nem egy mind a mai napig helyesírásilag is idegen (Chile, Botswana, Ecuador stb.). E magyar nevek az elmúlt évtizedek folyamán fokozatosan alakultak ki, mígnem a magyar helyesírási szabályzat megalkotásakor jutottak némiképpen nyugvópontra. Egy sor állam magyar neve az utóbbi évtizedekben vált magyar helyesírásúvá.

Az államnevek esetében, még a hagyományosnak tekinthető európai államokra vonatkozó névadási folyamatban is igen keveredett állapot uralkodik. A névadás folyamatában ugyanis több nem tisztán látható és érthető folyamat együttes hatása érvényesült. Ezek okozták, hogy a nagyjából azonos korú, illetve egy időben azonos jelentőségű királyság megnevezése eltérő típusú névként került a magyar használatba, ilyen Portugália és Spanyolország vagy Svédország és Dánia esete. Hasonlóan ellentmondásos a balti államok elnevezése. A nagy középkori múlttal rendelkező Litvániára a latinos alakot, ugyanakkor az 1920-ban függetlenné váló Észtországra, és Lettországra a hagyományos magyar alakot használjuk. Sok furcsaság van a közvetlen szomszédságunkban is. Minden szomszéd nemzetnek megvan a magyar nyelvű népneve, államaik nevét azonban – egy, Horvátország kivétellel – az idegen nevekből és -ia végződéssel használjuk. Így lett Oláhországból Románia, Rácországból Szerbia, de van eredeti magyar neve a szlovákságnak (tótok), részben az ukránoknak (ruszinok), illetve szintén részben a szlovéneknek (vendek).

Az előbb csak részben említett névadási anomáliák feloldására a XIX. század végén próbáltak megoldást találni, de ezek mind kudarcot vallottak. A magyar köznyelv nem fogadta be a Norvégország, Dánország, Osztrákország, Skótország, Angolország stb. újításokat, tehát nyilvánvalóvá vált, hogy egyre inkább a latinos alak térhódítása érvényesül és mára a hagyományos alak kisebbségbe szorult. A XX. század új államalakulatainak elnevezéseiben egy-két hagyományos név felújult (Finnország, Fehéroroszország), de alapvetően az előbb említett tendencia érvényesült.

Az Európától távoli területek államainak elnevezése méginkább vegyes képet mutat. Az eredeti idegen alakokból magyarosodtak nevek (Egyiptom, Marokkó, Vietnam, Kanada stb.), de sok esetben még mindig az idegen helyesírással írjuk több állam nevét.

– Néhány példa az államok nevének alakulására a 30-as évek[133] és a mai helyesírás szembeállításával:

Mexico »» Mexikó,

Liberia »» Libéria,

Canada »» Kanada,

Cuba »» Kuba,

Cyprus »» Ciprus,

Madagascar »» Madagaszkár,

Malaysia »» Malajzia

Chile »» Chile,

Özbégisztán »» Üzbegisztán,

Kirgizföld »» Kirgizisztán,

Kazakföld »» Kazahsztán,

Becsuánaföld »» Botswana

stb.

Az előző felsorolásból látszik, hogy az államnevek egy részében az idegen alak magyar helyesírásúvá vált (Mexikó, Kanada, Libéria, Madagaszkár stb.). Ugyanakkor vannak nevek, amelyek megtartották eredeti idegen írásmódjukat (Chile), és sajnos vannak olyanok is, amelyek magyar nevük helyett, időközben idegen alakot kaptak (Kirgízisztán, Botswana stb.)

Az előzőekből kitűnik, hogy a mai magyar hivatalos helyesírás az államnevek tekintetében – hasonlóan az elmúlt időkhöz – nem következetes. Főleg a gyarmatbirodalmak felbomlása után sok olyan idegen eredetű államnév került be a magyar nyelvbe, amelynek addig jobb, magyarosabb neve volt, de az ország függetlenné válásával ez megváltozott.

Néhány példa a következetlen magyar államnevekre:

A ma magyarul (is) Botswana névvel illetett afrikai ország, eredetileg brit birtok volt, ekkor nyelvünkön Becsuánaföldnek nevezték. 1966-ban az ország Botswana néven függetlenné vált. Lakosságának 70%-a becsuána, tehát a magyar Becsuánaföld (vagy Becsuánaország, esetleg Becsuánia) név megalapozottabb és magyarosabb lenne. Hasonló a helyzet név szempontjából Lesotho állammal. Az országot 1966, a függetlenné válása előtt, magyarul Bászutóföldnek neveztük. Ezután felvette a Lesotho nevet, de mivel népességének 88%-a bászutó, magyar névalakjának a gyarmati idők neve megfelelőbb lenne. Ilyen esetben indokolatlan a magyar név megváltoztatása, hiszen európában egy sor olyan állam van, amelynek magyar neve alig-alig hasonlít az illető állam nyelvének saját elnevezésére (Lengyelország–Polska, Olaszország–Italia, Finnország–Suomi stb.). Ugyanakkor szintén következetlen, hogy a Lesothotól alig távol lévő Szváziföld, amelynek önmaga adta neve Ngwane, magyarul továbbra is Szváziföld.

A következetlen magyar államnevek az 1990-92-es átrendeződések utáni Európában is feltűnnek. Ilyen Fehéroroszország, amelyet, mint szovjet tagállamot 1991 előtt Belorussziának neveztünk. A Fehérorszország név mellett – főleg a sajtóban – még ma is fel-fel tűnik a magyar nyelvhasználatban az ország fehérorosz neve: Belarusz. Ugyanez a helyzet a frissen függetlenné lett Moldáviával, amelyet a magyar helyesírás román nevén Moldovának nevez.

Az fenti példákból látszik, hogy nyelvünk az államnevek tekintetében sok ellentmondást tartalmaz, amelyet azonban egy átfogó, jól felépített koncepció alapján jelentős mértékben meg lehetne újítani, hiszen a természetes újulás nagyon lassan következik be és gyakoriak a visszalépések is. Az elmúlt évtizedben egy állam neve vált hivatalosan magyar helyesírásúvá, ez Malajzia (azelőtt Malaysia). Fehéroroszországot az 1950-es évektől orosz neve alapján Belorussziának neveztük, majd függetlenné válásával a Belarusz és a Fehérorszország név váltakozott, utóbbi méltó „győzelmével”. Ugyanakkor két idegen név gyűrűzött be nyelvünkbe: Felső-Volta helyett Burkina Faso és Moldávia helyett Moldova. Ha ezekhez hozzászámoljuk az 1950-es-60-as évek előtt magyarul használt Kirgizföld, Kazakföld, Becsuánaföld, Bászutóföld neveket és azok idegenebbre (Kirgizisztán, Kazahsztán, Botswana, Lesotho) váltását, akkor a valóban magyar államnevek csökkenésének aránya felülmúlja a növekedését.

Közigazgatási egységek nevei

Az egyes államok belső szervezeti, közigazgatási egységeinek nevei. A közigazgatási egységek minden ország esetében hierarchikus rendet követnek.

Tartománynevek

Tartományneveken a magyarországi – hagyományosan kialakult – megyéknél nagyobb, sokszor az előbbinél jóval nagyobb hatáskörrel bíró igazgatási egységek neveit értjük.

Magyarországon nem alakultak ki tartományok, ezért e neveken idegen területek tartományainak magyar neveit értjük. Az európai tartományok egy részének magyar alakja az államnevekkel egyidőben, velük azonos módon alakult ki, hiszen sokuk a középkorban szuverén fejedelemség, királyság volt. Ilyen Stájerország, amelynek régi magyar neve -ia végű: Stíria, Bajorország, Karintia, Türingia, Szászország, Aragónia, Kasztília, Podólia, Galícia (középkori neve: Gácsország), Moldva, Besszarábia, Olténia (középkori neve Kis-Oláhország), Munténia (középkori neve: Nagy-Oláhország), Montenegró, Koszovó (középkori neve: Rigómező) stb.

Valójában a középkori eredetű, akkor államisággal rendelkező európai tartományok és történeti tájak nevei ily módon nem választhatók el az államnevektől csak a nevek mai vonatkozási állapota és ezáltal kartográfiai besorolása tesz különbséget köztük.

A tartománynevek másik csoportját képezik azon területek nevei, amelyeknek a földrajzinév használat során magyaros írású, illetve fordított alakja alakult ki. Ezek azok a közigazgatási nevek, amelyeket a jobb érthetőség és a mindennapi nyelvhasználat egyszerűbbé tétele érdekében magyar alakban használunk. Ezek főleg égtájakat és viszonyítási elemeket tartalmazó nevek.

Példák:

Észak-, Dél-, Kelet-, Nyugat-, Közép- Csehország, Észak-, Dél-Morvaország, Prága (Csehország),

Északi kerület, Déli kerület (Izrael),

Északnyugati területek (Kanada),

Észak-Dakota, Dél-Dakota, Észak-Karolina, Dél-Karolina, Új-Mexikó, Kalifornia (Am. Egy. Áll.),

Északi körzet, Keleti körzet, Felső-Nílus, Egyenlítői körzet (Szudán),

Északi tartomány, Központi tartomány, Déli tartomány (Kamerun),

Észak-Lunda, Dél-Lunda, Észak-Cuanza, Dél-Cuanza (Angola),

Észak-Matabeleföld, Dél-Matabeleföld, Észak-Masoneföld, Dél-Masoneföld, Manikaföld, Középső tartomány (Zimbabwe)

stb.

A társországok és a különkormányzati egységek nevei

A társországok nevei

A társországok fogalmán a magyar történelem és igazgatástörténet egyedi volta következtében azokat az igazgatási alakulatokat értjük, amelyek hosszabb-rövidebb időre részben függetlenedtek a Magyar királyságtól, illetve helyzetük a Szent Korona alatt belső autonómiát eredményezett.

A legtovább, 1000, illetve 1071 óta Magyarország társországaként működő Erdély (Erdélyi fejedelemség) és Horvát-Szlavónországok (Horvát királyság) nevek tartoznak e névcsoportba. E két terület majdnem teljes történelmünk folyamán, Erdély 1848-ig, Horvátország 1920-ig társországként működött a Magyar királyság jogi keretein belül. Működésük mindig a magyar bel- és külpoltikai viszonyok függvényében más-más korban a szoros kötelékektől a részleges és valóságos függetlenség széles skáláján mozgott, bár utóbbi helyzetbe csak Erdély került a XVII. század folyamán. A Horvát-Szlavónországok megjelölés Szlavónia, Horvátország és Dalmácia együttesét jelentette. Végeredményben mindhárom társországként működött és csak 1868 után képezték az „egyesült” Horvát királyságot.

A valódi értelemben nem tekinthetők társországnak, csak tartománynak (különkormányzati egységnek) azok a területek, amelyek történelmünk folyamán – az Árpád-házi királyok uralkodása alatt – időlegesen a magyar korona részét képezték. Ezek Bosznia, Rácország (Szerbia), Gácsország (Galícia) vagy Halics, Lodoméria, Kunország vagy Kumánia (Moldva) és Bulgária.

A bánságok nevei

A bánság a vármegyerendszertől független különkormányzati egység volt a középkori Magyarországon. Elnevezése onnan ered, hogy a magyarok által elfoglalt Horvátországban fennállt egy közjogi méltóság, a bán igazgatása alatti terület. A többi bánság neve ennek analógiájára alakult. A bánságok az ország déli határvidékén döntően a Szávától és a Dunától délre alakultak ki, élükön a bán állt. Elnevezéseik táj és várak neveiből képződtek.

A bánságok létrejöttük sorrendjében a következők:

Szörényi bánság, Kucsói bánság, Macsói bánság, Sói bánság, Ozorai bánság, Boszniai bánság, Szreberniki bánság, Jajcai bánság, Nándorfehérvári bánság. A középkori bánságoktól független eredetű a XVIII-XIX. században alakult Temesi bánság.

Megye (vármegye) nevek

A megyerendszer és a megyenevek alapjai

A közigazgatási beosztás egységei Magyarországon Szent István királyunk uralkodása óta a megyék. A megye néhány ezer km² nagyságú területi szerveződés, amelynek igazgatási tartalma a kezdetek óta folyamatosan erősödött és a modern korban már a magyar közigazgatás hagyományosan elválaszthatatlan része lett. „A kutatók többsége napjainkban azt a felfogást képviseli, miszerint a királyi vármegyék (comitatus) megszervezését I. István – a nyugat-európai minták hatásától nem függetlenül – kezdte meg.”[134]

A megye, mint szó jelentésének megállapítása történészeink kutatásában mindig fontos szerepet játszott, eredete sokszor volt vita tárgya. Az alábbiakban Kristó Gyula nyomán mutatom be megye szavunk összefoglalt történetét.[135]

A megye (mega) szó az Árpád-korban köznévként fordul elő, jelentése „határ”, ez elfogadott eredmény. A szó jelentése a XIII. század első felétől igazolhatóan, nem kifejezetten vonalas jelentést mutat, tehát nem határvonalat jelent, hanem mindinkább területi jelentést takar, vagyis határként szolgáló területet jelöl. A megye szó földrajzi köznévként és közszóként való előfordulása az Árpád-korban a Dunántúlon és a Drávántúlon sűrűbb, kiterjed a Dunától északra fekvő területekre és kis mértékben a Duna–Tisza közére is. Hangtörténeti vizsgálatok alapján megállapították, hogy a szó szláv eredetű, mégpedig a Dunántúlon vagy a Drávántúlon élő szlávból származik, vagyis szlovénból vagy horvátból került nyelvünkbe. Nyelvföldrajzi szempontból a megye honfoglalás utáni jövevényszó a magyarban és mivel a magyarok csak 900 után foglalták el a Dunántúlt, nem korábbi a X. századnál. A magyarba „határ” jelentésében került át. Az eredetileg határ jelentésű szó az idők folyamán középszintű közigazgatási egység közneve lett, és ez a jelentése a szónak immáron évszázadok óta. Erre a jelentésre példát 1100 körül a Kálmán-törvényekben találunk, ahol a megye szó magánuradalmakat, birtokokat (mega regis, mega ducis) jelöl, vagyis a király és a herceg uralma alatt álló területet jelent. Tehát a megye szó itt nem vár-megyét, közigazgatási területet ad, hanem valamilyen birtokolt területet. Más felfogás szerint e törvényekben kifejezetten a király és a herceg megyéjéről, mint igazgatási egységről van szó. Kristó Gyula szerint az előbbiekben említett törvényekben olvasható mega regis és a mega ducis latin kitételek a király uralma alatt álló területet a ducatust jelölik. Tehát a mega szónak már 1100 táján van területi vonzata, nem csak a szláv eredetből adott vonalas határt takart. Az előbbi jelentésben a szó azonban nem tud meggyökeresedni, hiszen 1107 táján a ducatus eltűnik Magyarország igazgatásából, így a különálló hercegi terület többé nem létezik. „Értelmezésünk szerint a mega regis magyarul királymegyének, a mega ducis pedig hercegmegyének hangozhatott”[136] A ducatus felszámolásával megszűnik a mega ducis és valójában tárgytalanná válik a mega regis kifejezés is. Megjelenik azonban a civitatis mega kifejezés amely Kristó szerint a vár megáját jelenti. „A civitasnak a megához kapcsolása azt mutatja, hogy itt a vár körülhatárolt területéről van szó, ugyanúgy mint a mega regis és a mega ducis esetében..., ...a várhoz tartozó körülhatárolt terület mint középszintű világi közigazgatási egység... ...továbbfejlődött..., ...és mindinkább meggyökeresedett nyelvünkben a vármegye szó ennek az intézménynek a jelölésére. Ne feledjük azonban, hogy a fejlődés kiindulópontja a mega szó ‘határ’ jelentése volt”[137]

A megye szavunk szláv eredetéhez nem fér kétség. Azonban a vármegye, mint politikai egység eredete nem köthető egyértelműen nevének eredetéhez. Anonymus gestája 45 castrumot, vagyis várat említ amelyek már a honfoglalás korában névvel léteztek. E castrumok körül jórészt nemzetségi szállásterületek is kialakultak, de a 45-ből csak 28 az amely bizonyíthatóan valamilyen formában a későbbiekben vármegyei szerveződés központjává vált. Ezek a következők: Ung, Zemplén, Borsova, Komárom, Borsod, Bihar, Szabolcs, Szatmár, Gömör, Nógrád, Nyitra, Bars, Zólyom, Sempte, Galgóc, Trencsén, Bolondóc, Bánya, Csongrád, Zágráb, Pozsega, Valkó, Bodrog, Keve, Baranya, Vas, Veszprém és Pest vára. Anonymus leírása tehát azt sugallja, hogy számos vármegyei központ már a honfoglalás korában létezett. A vármegyék alakulásának folyamatát, illetve indítékát az elmúlt két évszázadban számos történész más-más eredetűnek tekintette. Előkerültek a nemzetségi alapon történő szerveződés elméletei, a királyi rendeletre népelemek és földbirtok szerinti, a frank és a szláv hatások, illetve átvételek, a bajor-német eredet. A végeredmény azonban a magyar nemzetségi eredeteztetésből született meg. Györffy György kutatásai szerint a magyar vármegye nem külső hatásra, hanem egy belső organikus fejlődés eredményeként jött létre. Már a XIX. századtól sokan rámutattak arra az összefüggésre, hogy a vármegyei szerveződés és a nemzetségek szállásterülete között szoros kapcsolat van. Erre konkrét példák is vannak, hiszen a Hontpázmány nemzetség Hont megyében, a Csanád nemzetség Csanád megyében, a Szolnok nemzetség Külső- és Közép-Szolnok megyékben, illetve szélein helyezkedett el. A középkori Zaránd vármegye határai nagyjából összeestek a Zaránd-szállás határaival stb. Az alapfeltevést tehát, hogy a vármegye nemzetségi előzményre megy vissza, illetve hogy szoros kapcsolatot mutat a nemzetségi szállásbirtokkal, már a XIX. századi történetírás egy-egy megye vonatkozásában elvégezte. Györffy György megállapította, hogy az Árpád-kori vármegyék területén a birtokviszonyokban szabályosság figyelhető meg: a nemzetségi birtok, a királyi várbirtok és a királyi magánbirtok 1/3-1/3-1/3 arányban oszlik meg. Ez arra mutat, hogy a nemzetségi szállásbirtokoknak általában kétharmad része került a király által kisajátításra, míg harmadrésze nemzetségi birtok maradt. A megyealakulás alapja volt, hogy a honfoglalás után a magyar nemzetségfők az egész magyar szállásterületen várakat választottak központul, amely várak lehettek részint római, részint őskori, avar vagy szláv földvárak, de maguk a vezérek is építettek maguknak földvárakat. A későbbi ispáni várak tehát nemzetségfői várak is voltak. Tehát: „a vármegyének a nemzetségi szállásterületből, illetve a várral rendelkező nemzetségfő uralmi területéből való alakulása minden olyan megye esetében levezethető, ahol a birtokviszonyokat és a nemzetségi hagyományokat ismerjük.”[138]

A vármegye fejlődésének tekintetében fontos megjegyezni, hogy nem egy pillanat, hanem rövidebb-hosszabb folyamat eredményeként jöttek létre és életüket a folytonos alakulás-átalakulás jellemezte. A középkor folyamán fennálló vármegyék léte és kiterjedése egy időpillanatra vonatkozóan nem megállapítható. Az Árpád-kori Magyarország kialakult világi igazgatási egységei nem kizárólag a vármegyék voltak, hanem várispánságok, erdőispánságok, magánuradalmak és etnikai önkormányzati szervezetek is. Ezek a vármegyével sokszor összefonódva, azt átfedve léteztek. Kristó Gyula szerint a következő igazgatási egységek (nem csak vármegyék) tekinthetők Szent István, tehát 1038 előtt, valónak:[139] Bács, Baranya, Bars, Bihar, Bodrog, Borsod, Csanád, Csongrád, Doboka, Esztergom, Fehér, Fejér, Győr, Hont, Kapuvár, Karakó, Kolon, Komárom, Nógrád, Nyitra, Somogy, Szabolcs, Tolna, Újvár, Úrhida, Veszprém, Visegrád, Zaránd, Zemplén.

A vármegyék viszonylag pontos számának megállapítására csak a XII. századtól van lehetőség. Ekkor mintegy 70 comitatus létezett az akkori magyar határokon belül. Ezek között voltak olyanok is amelyek megyei jelleget nélkülöző várispánságok voltak. Kristó Gyula szerint az alábbi várispánságok léteztek: Arad, Bács, Bánya, Baranya, Bars, Bihar, Bodrog, Bolondóc, Borsod, Borsova, Csanád, Csázma, Csongrád, Doboka, Esztergom, Fehér, Fejér, Galgóc, Garics, Gerzence, Gora, Gordova, Gorica, Gömör, Győr, Hont, Kapuvár, Karakó, Kemlük, Keve, Kolon, Kolozs, Komárom, Kovázd, Kőrös, Krassó, Nyitra, Oklics, Pest, Podgorje, Pozsony, Riucsa, Sasvár, Sempte, Somogy, Sopron, Szabolcs, Szatmár, Szerém, Szolgagyőr, Szolnok, Temes, Tolna, Trencsén, Újvár, Ung, Úrhida, Varasd, Vas, Váty, Veszprém, Visegrád, Zagorje, Zágráb, Zaránd, Zemplén. Ez összesen 71 várispánság amelyekről nagy valószínűséggel állítható, hogy 1000-1150 között alakultak ki.[140] A várispánságok nevei között előfordulnak a honfoglalás előtt kialakult földvárak szláv eredetű nevei, amelyek magyaros formában tovább éltek, pl.: Csongrád, (Čornograd=‘Fekete vár’), Visegrád (Višegrad=’Magas vár), Nógrád (Novigrad=’Új vár’), de keletkeztek olyan nevek is amelyek nemzetségfők, nemzetségek neveiből váltak földrajzi névvé (Szabolcs, Szolnok, Zaránd stb.).

A megyék névalakulása a török hódoltságig

A királyi vármegye rendszere a hatalmas birtokadományozások következtében a XIII. századra megbomlással fenyegetett. A vármegyét vezető ispánok hatásköre alá tartozó várjobbágyok és királyi serviensek egyre jobban felléptek a megyék területeit megszerző feudális urak ellen és e mozgalom hatására alakult ki a megyének századokon át tovább élő formája, a királyi vármegye helyébe lépő nemesi vármegye. Névföldrajzi szempontból e változásnak nem volt jelentősége, a megyék nevei továbbra is megmaradtak.

A középkor folyamán újabb vármegyék keletkeztek, régiek szabdalódtak szét és a vármegyék száma a török dúlás előtt elérte csúcspontját. Az 1050-ig kialakult vármegyék közül több utóbb szétvált, egyes részek önállósodtak. Példaképpen említhetjük, hogy ilyen volt az Esztergom vármegye testéből az 1259-ben kiszakadt Pilis vármegye[141], vagy a kialakulásakor a Dunán átnyúló Fejér vármegye Solti széke, amely az 1340-es években lett önálló vármegye. Hasonló példákat az ország más területéről is hozhatunk: Sopron vármegye rábaközi területének külön alispánja volt ezért e területet gyakran Comitatus Rábaköznek, Rábaköz vármegyének nevezték. Az előbbivel azonos jelenség létezett Zala vármegye Tapolcai székében is.[142]

Tehát a megyék folytonos alakulásban, változásban voltak, új részek önállósodtak, ezáltal új nevek születtek, hogy később feledésbe merüljenek. Azonban nem csak új megyék alakultak, régiek meg is szűntek, illetve olvadtak be más egységekbe. Ilyen jelenséggel kapcsolódik össze az előbb említett Pilis vármegye, amely közgyűléseit a XIV. századtól egyre gyakrabban közösen tartja Pest vármegyével és ennek következtében a két megye szinte észrevétlenül egyesül. Ez az egyesülési folyamat, tehát egy spontán fejlődés eredményeként, nem felülről jövő kezdeményezésként megy végbe. A két vármegye hivatalos egyesülését végül az 1492. évi országgyűlés ismeri el. A középkorban hasonló folyamattal sok addig kialakult megyenév, illetve igazgatási név kopik ki a használatból. A feledés sorsára jutott többek között Csepel, Kemej, Nyír, Erdőd, Patak, Szerencs, Borsva, Bakony, Segösd, Horom, Somlyó stb. igazgatási név, amelyek sokszor nem vármegyeként, csak erdőispánság, kerület, szék neveként jelentek meg.

Buda 1541-ben bekövetkezett török megszállásakor az egyre szélesedő hódoltsági területeken a vármegyék működése jórészt megszűnt, illetve a királyi Magyarország területére szorulva, csak névlegesen élt. A megyék „egy része a hódoltsági területek kiterjedésével tartósan török megszállás alá került, bár a törökök célja nem egy-egy megye meghódítása volt, hanem mindig várakat, megerősített helyeket, városokat és az ezekhez tartozó falvakat, valamint határukat akarta elfoglalni.”[143] A nemesi vármegye az ország Habsburg királyok igazgatta részein és az Erdélyhez tartozó területeken működött tovább.

A török közigazgatás nevei Magyarországon

„A török hódoltság növekedésével az ország Dráva–Duna vonalától délre fekvő, majd középső, alföldi és dunántúli megyéi vesztették el korábbi kereteiket. Területükön fokozatosan új, a saját igazgatási rendjükhöz igazodó beosztást alakítottak ki a törökök. Az egy-egy terület központját is jelentő, legfontosabb erődítések elfoglalása együtt járt az új közigazgatási egységek kialakításával. A török közigazgatás nagyobb egységei Magyarországon a vilajetek voltak, amelyeket még kisebb közigazgatási kerületekre, szandzsákokra is osztottak. Buda elfoglalását követően került sor a Budai vilajet megszervezésére, amelyet 1552-ben, Temesvár eleste után a Temesvári vilajet kialakítása követett.”[144] A tizenötéves háború alatt elveszett Eger is újabb vilajet székhelye és névadója lett: 1596-ban megalakult az Egri vilajet. Az 1594 és 1598 között török birtokba került Győr is központi szerepet töltött be, de mint vilajet nem került megszervezésre. 1600-ban Kanizsa (Nagykanizsa) elestével az Una folyóig terjedő Kanizsai vilajet jött létre, majd az 1660-ban megszállás alá került Várad (Nagyvárad) a Tiszántúlt a Király-hágóig magába foglaló Váradi vilajet székhelye lett. Végül 1663-ban jött létre az utolsóként alakult török igazgatási egység: az Érsekújvári vilajet.[145]

A török megszállás után a modern megyerendezésekig

A török megszállás után a vármegyék újraszerveződése megtörtént, de sok azelőtt létezett vármegye nem, vagy nagyon megváltozott formában éledt újjá. Ekkor kezdődik meg a közelmúltig tartó megyeegyesítések folyamata, amelyben a sort a már amúgy is két részből összeállt Pest-Pilis vármegye nyitotta meg. A megyeegyesítéseknek a nevekben is fontos jelentőség jutott, ezeknek máig tartó fontos kartográfiai névrajzi vonatkozása is van. A vár-megyék neveit is érintő változások a következők voltak:

1569-ben eltűnik Külső-Szolnok vármegye, mivel megmaradt lakói Heves vármegye hatásköre alá kerültek, így az egykori Külső-Szolnok területén Heves vármegye Tiszai járása működött tovább.[146]

1655-ben Wesselényi Ferenc nádor egyesíti Pest-Pilis vármegyét Solt vármegyével, amely alakulat (Pest-Pilis-Solt vármegye) majdan az ország központi megyéjévé válik.

1802-ben jött létre a szintén két megyéből egyesült Gömör és Kishont vármegye. Ennek neve azonban Pest-Pilis-Solttal ellentétben megőrizte az „és” tagot.

Változások történtek a társországokban is: 1753-ban megszűnt a szlavóniai Kőrös vármegye neve, mivel területének egy részét a Varasdi határőrvidékhez, másik részét Zágráb vármegyéhez kapcsolták.[147]

Erdélyben hosszú folyamat eredményeként a XVI. századtól kezdve létrejött egy új igazgatási elnevezés: a vidék. A Kővár alá rendelt, bizonyos külön szabadságjogokkal élő népeknek szerveződött districus és a XVII. századra Közép-Szolnok vármegyéből kiváló terület neve Kővár vidéke lett. Az új keletű név ellenére ezen új nevű igazgatási egység vármegyeként működött.[148]

Hasonlóan, de jóval nagyobb mértékben alakult át a Délvidék vármegyei képe. Ennek egyik oka, hogy a terület a török hódoltság alatt teljesen elpusztult lakossága helyére főként idegenek telepedtek, és a Bánságban kialakult Európa egyik etnikailag legheterogénebb területe. Az elpusztult vármegyei dokumentumok hiányában sok helyütt a régi megyehatárok rekonstruálása is lehetetlenné vált. A másik okot az 1699-ben megkötött Karlócai béke szövege hordta magában. E szerint a Bánság továbbra is török fennhatóság alatt maradt, így a Habsburg és a Török birodalom határa a Maros és a Tisza folyó lett. Ennek következtében e területen merőben új megyehatárok jöttek létre, több megye neve végleg kikerült a használatból.[149]

Nem valósulhatott meg Arad és Csanád vármegye Mohács előtti területének visszaállítása, lévén mindkettő Maros kétparti megye volt, bár e momentum nem érintette a megyék neveit.[150]

A békeszerződés a Száva és az Una folyók határvízként való megjelölésével megosztotta a Magyar királyság és a Török birodalom között Zágráb vármegyét és a törököknek ítélte Szana, Orbász és Dubica vármegyéket, így ezek neve eltűnt a magyar igazgatásból. A Szerémség továbbra is török kézen maradt, Belgrád előterének biztosítására, így Szerém vármegye újjáalakítása is lehetetlenné vált.[151]

A megyék területét befolyásolta, hogy a Török birodalom határai mentén katonai közigazgatást vezettek be. Az így létrejött határőrvidékeket csak a polgári vármegyék területéből lehetett kihasítani. Ennek okán több megye területe jelentősen átalakult és megszűnt Valkó vármegye neve.[152]

E határmenti területen is létrejött az elsők között, – bár Pest, Pilis és Solt vármegye egyesítését jóval túlhaladva – összevont vármegye: Bács-Bodrog vármegye a Bácskában. Ez az összevonás azonban nem volt nehézségektől mentes folyamat. Bács vármegye 1699-ben, Bodrog vármegye 1712-ben alakul újjá. Mivel azonban a megyei iratok a török háborúk alatt elvesztek a két vármegye határának kijelölésében a két fél gyakorlatilag nem tudott megegyezni. A pörök és viták majd egy évszázadig húzódtak, mígnem 1802-ben a két vitatkozó vármegyét egyesítették.

A pozsareváci béke 1718-ban visszajuttatta Magyarországnak, illetve a Habsburg birodalomnak a Bánságot. Az osztrák vezetés a területet külön kormányozta, az csak 1778-ban került vissza jogilag is a Magyar királysághoz. Az ekkor itt létrehozott megyék a középkoritól eltérő más határokkal újultak fel, Krassó vármegye, Temes vármegye és Torontál vármegye nevekkel és a folyamat eredményeként megszűnt Keve vármegye neve.[153]

Erdélyben – bár névváltozást nem idézett elő – 1744-ben Zaránd vármegye nagyobbik részét a részeki (partiumi) Arad vármegyéhez csatolták és ebben az évben különválasztották Alsó-Fehér vármegyétől a 19 külön darabból álló Felső-Fehér vármegyét.[154]

A modern megyerendezések és névváltozások

Hatalmas változást okozott mind a területekben, mind a nevekben a kiegyezés (1867) utáni új rendezés, amely már számottevően belenyúlt a középkori eredetű megyei szervezet addigi főleg természetes területi fejlődésébe. A változás első része magát a megyei szervezetet érintette, hiszen a nemesi vármegye helyébe a törvényhatósági vármegye lépett. Ez a szerkezeti változás a modern polgári állam követelményeihez igazította a megyerendszert. A megyei autonómia korlátozódott, a megyék hatásköréből kikerült a szakigazgatás és a pénzügyi kezelés jelentős része. Az átszervezés jelentősen érintette a megyék területi kiterjedését és neveit is. Ez a változás két nagy hullámban és több kisebb beavatkozással 10 évig, 1876 és 1886 között zajlott. Intézkedései közé tartozott az eddig a vármegyei rendszerbe nem tartozó autonóm etnikai és társadalmi területek felszámolása és a feudális maradványokat tartalmazó megyehatár anomáliák kiiktatása. A rendezés és átszervezés végeredményeként Magyarország területén 63 vármegye és Fiume város és kerülete, illetve a társországként hozzá tartozó Horvátország területén 7, összesen – Fiumével együtt – 71 vármegye jött létre. Ezek között 13 összevont nevű megye (Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Gömör és Kishont, Abaúj-Torna, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Bodrog, Krassó-Szörény, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Torda-Aranyos, Maros-Torda, Modrus-Fiume, Lika-Krbava, Belovár-Körös) volt. A kun, a jász, a hajdú, a székely és a szász autonómiák felszámolása mellett megszűnt 3 megye (Zaránd, Kraszna, Közép-Szolnok) és 1 vidék (Kővár-vidék). Ezeknek a neve nem élt tovább megyenevekben.

Az 1876-86 között létrehozott törvényhatósági vármegyék nevei

– Magyarország:

1. Pozsony vm.

2. Nyitra vm.

3. Trencsén vm.

4. Turóc vm.

5. Árva vm.

6. Liptó vm.

7. Zólyom vm.

8. Bars vm.

9. Hont vm.

10. Nógrád vm.

11. Szepes vm.

12. Sáros vm.

13. Zemplén vm.

14. Abaúj-Torna vm.

15. Gömör és Kishont vm.

16. Borsod vm.

17. Győr vm.

18. Moson vm.

19. Sopron vm.

20. Vas vm.

21. Zala vm.

22. Veszprém vm.

23. Fejér vm.

24. Somogy vm.

25. Tolna vm.

26. Baranya vm.

27. Komárom vm.

28. Esztergom vm.

29. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.

30. Heves vm.

31. Jász-Nagykun-Szolnok vm.

32. Csongrád vm.

33. Békés vm.

34. Csanád vm.

35. Arad vm.

36. Bihar vm.

37. Hajdú vm.

38. Szilágy vm.

39. Szabolcs vm

40. Szatmár vm.

41. Ung vm.

42. Bereg vm.

43. Ugocsa vm.

44. Máramaros vm.

45. Szolnok-Doboka vm.

46. Beszterce-Naszód vm.

47. Kolozs vm.

48. Maros-Torda vm.

49. Torda-Aranyos vm.

50. Hunyad vm.

51. Alsó-Fehér vm.

52. Szeben vm.

53. Kis-Küküllő vm.

54. Nagy-Küküllő vm.

55. Fogaras vm.

56. Brassó vm.

57. Udvarhely vm.

58. Csík vm.

59. Háromszék vm.

60. Bács-Bodrog vm.

61. Torontál vm.

62. Temes vm.

63. Krassó-Szörény vm.

64. Fiume város és kerülete

– Horvát-Szlavón-országok:

1. Modrus-Fiume vm.

2. Lika-Krbava vm.

3. Varasd vm.

4. Zágráb vm.

5. Belovár-Kőrös vm.

6. Pozsega vm.

7. Verőce vm.

8. Szerém vm.

Az előbbiekben felsorolt vármegyenevek éltek az első világháborút követő összeomlásig, tehát ténylegesen 1918-ig, de jogilag 1920-ig a trianoni béke érvénybe lépéséig.

A vármegyék neveinek fejlődésében mérföldkő a trianoni békediktátum által okozott országcsonkítás. A magyar közigazgatás területének drasztikus csökkenése következtében a magyar megyenevek többsége hivatalosan dokumentált magyar névként nem élhetett tovább. A maradék országterületen 1923-ig tovább élt az 1886-ban kialakított közigazgatási és nevezéktani állapot, de az újonnan szabott államhatár számos életképtelen töredék megyedarabot hagyott maga után. A trianoni Magyarország területén a 63 magyarországi vármegyéből 35-nek a különböző méretű darabjai maradtak. (Pozsony, Győr, Moson, Sopron, Vas, Zala, Komárom, Esztergom, Veszprém, Fejér, Somogy, Tolna, Baranya, Hont, Nógrád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Bács-Bodrog, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Békés, Torontál, Arad, Csanád, Bihar, Hajdú, Szabolcs, Ung, Bereg, Ugocsa, Borsod, Gömör és Kishont, Abaúj-Torna, Zemplén.) A 35 megyedarab összesen 43 névtagot tartalmazott. A megyék területét tekintve 9 volt az amelyet az országcsonkítás nem érintett. (Veszprém, Somogy, Tolna, Fejér, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú.) A csonka megyékből 9 maradt olyan méretű, hogy azokat az önálló vármegyei életre alkalmasnak tartották (Sopron, Vas, Zala, Baranya, Bács-Bodrog, Csongrád, Bihar, Abaúj-Torna, Zemplén), bár ezek közül 4 volt az, amely területének nagyobbik része került a határon túlra (Bács-Bodrog, Bihar, Abaúj-Torna, Zemplén). A közigazgatás az életképtelennek ítélt csonka megyedarabokat összevonta és az így létrejött egységeket ideiglenes állapotnak tekintette. Ezáltal 1923-ban Magyarország közigazgatásában egy új elnevezés lépett be: a közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye (kee.vm.). Ezen egységeket összevont névvel illették és a nevek után a hivatalos írásokban a „kee.vm.” tagot rakták. E kitételt a térképeken is jelezni kellett. Az 1923-as rendezéskor 7 összevont „kee.vm” született. Ezek: Győr, Moson és Pozsony kee.vm., Komárom és Esztergom kee.vm., Nógrád és Hont kee.vm., Borsod, Gömör és Kishont kee.vm., Szabolcs és Ung kee.vm., Szatmár, Ugocsa és Bereg kee.vm., Csanád, Arad és Torontál kee.vm. A megyék összevonásával 1923-ban, az új határok közötti Magyarországon 25 vármegye jött létre. Az összevonások következtében bonyolult, több tagból álló nevek keletkeztek, amelyek a térképi névrajzban állandó nehézséget jelentettek. Ennek ellenére a történelmi megyenevek tovább éltek a térképeken, hiszen az összevonással létrejött 25 megyeterületen az elnevezésekben megmaradt az összesen 43 névtag.

Az 1923-as megyerendezés által létrehozott vármegyék nevei

1. Győr, Moson és Pozsony kee.vm.

2. Sopron vm.

3. Vas vm.

4. Zala vm.

5. Komárom és Esztergom kee.vm.

6. Veszprém vm.

7. Somogy vm.

8. Tolna vm.

9. Baranya vm.

10. Fejér vm.

11. Nógrád és Hont kee.vm

12. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.

13. Bács-Bodrog vm.

14. Heves vm.

15. Jász-Nagykun-Szolnok vm.

16. Békés vm.

17. Csongrád vm.

18. Csanád, Arad és Torontál kee.vm.

19. Hajdú vm.

20. Bihar vm.

21. Szabolcs és Ung kee.vm.

22. Szatmár, Ugocsa és Bereg kee.vm.

23. Borsod, Gömör és Kishont kee.vm.

24. Abaúj-Torna vm.

25. Zemplén vm.

A megyék fejlődésében a következő változások a „területgyarapodások” időszakában (1938-1941) álltak be. Az első bécsi döntés (1938. november 2.) következtében magyar közigazgatás alá került a Felvidék déli – magyar lakta – sávja ezáltal Esztergom vármegye visszanyerte trianon előtti területét. Megszűnt Komárom és Esztergom vármegye ideiglenes egyesítése, Nógrád, Borsod, Bereg és Ung vármegye önállóvá vált. A Csallóközt Komárom vármegyéhez csatolták, létrejött Nyitra és Pozsony kee.vm. , valamint Bars és Hont kee.vm.

Csehszlovákia felbomlásával egyidejűleg, 1939 márciusában a magyar kormányzat visszacsatolta Magyarországhoz Kárpátalját. A terület ruszinok lakta hegyvidéki részein nem állt vissza a trianon előtti vármegyerendszer, hanem a területi autonómia irányába mutató kétnyelvű (magyar és ruszin) ún. közigazgatási kirendeltségeket (kk.) hoztak létre. Ezáltal Ung vármegye mellett létrejött az Ungi kk., Bereg vármegye mellett a Beregi kk., valamint a Máramarosi kk. Ezzel névrajzilag is új fogalom született.

A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) következményeként magyar igazgatás alá került a Részek és Erdély északi része, valamint Máramaros déli (nem kárpátaljai) fele. Ezzel Szatmár, Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Máramaros és Csík vármegye teljesen, Bihar, Kolozs, Maros-Torda, Udvarhely és Háromszék vármegye jórésze ismét magyar igazgatás alá került. Az államigazgatás e területen a trianon előtti megyehatárokat állította vissza, kivéve a Máramarosi kk. területét, amelyet kivontak Máramaros vm. közvetlen igazgatása alól.

Jugoszlávia német lerohanásával párhuzamosan 1941 áprilisában magyar csapatok foglalták vissza a Bácskát, a Drávaszöget, a Muraközt és a Mura-vidéket. Ezzel Bács-Bodrog, Baranya és Zala vármegye teljes területe, valamint Vas jórésze került magyar igazgatás alá.

A területgyarapodások időszakától 1944 októberéig Magyarország területét 41 vármegyére és 3 közigazgatási kirendeltségre osztották fel. A 41 vármegyéből 37 volt önálló és 4 ideiglenesen egyesített vármegye (Győr, Moson és Pozsony kee.vm., Nyitra és Pozsony kee. vm., Bars és Hont kee. vm., Csanád, Arad és Torontál kee. vm.).

Az 1941 tavaszától 1944 őszéig fennállt közigazgatási állapot megyenevei

1. Nyitra és Pozsony kee.vm.

2. Bars és Hont kee.vm.

3. Komárom vm.

4. Győr, Moson és Pozsony kee.vm.

5. Sopron vm.

6. Vas vm.

7. Zala vm.

8. Veszprém vm.

9. Somogy vm.

10. Esztergom vm.

11. Fejér vm.

12. Tolna vm.

13. Baranya vm

14. Nógrád vm.

15. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.

16. Bács-Bodrog vm.

17. Gömör és Kishont vm.

18. Heves vm.

19. Jász-Nagykun-Szolnok vm.

20. Békés vm.

21. Csongrád vm.

22. Csanád, Arad és Torontál kee.vm.

23. Hajdú vm.

24. Bihar vm.

25. Szabolcs vm.

26. Abaúj-Torna vm.

27. Borsod vm.

28. Zemplén vm.

29. Ung + Ungi kk.

30. Bereg + Beregi kk.

31. Ugocsa vm.

32. Szatmár vm.

33. Szilágy vm.

34. Kolozs vm.

35. Máramaros + Máramarosi kk.

36. Szolnok-Doboka vm.

37. Beszterce-Naszód vm.

38. Maros-Torda vm

39. Udvarhely vm.

40. Csík vm.

41. Háromszék vm.

A megyék és neveik 1945 után

A második világháború elsöpörte a területgyarapodásokkal nagyobbodott Magyarországot. 1945-től visszaálltak a trianoni határok, de az 1947-ben Párizsban megkötött béke értelmében három mosoni község az ún. Pozsonyi hídfő (Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsún) Csehszlovákiához került. Az újonnan felélesztett trianoni határok következtében a csonka vármegyedarabok ismételten összevonásra kerültek és végeredményben visszaállt az 1923-tól 1938-ig fennálló állapot. Ez a 25-ös vármegyei felosztást jelentette, de a háború után a kee.vm. tényezőt és több kicsi csonka megyedarab nevét (Torna, Kishont, Arad, Torontál, Pozsony, Ung, Ugocsa) már törölték a vármegyék hivatalos nevéből.

1945-ben névegyszerűsítésekkel, de az 1923-ban megállapított határokkal az alábbi vármegyenevek jöttek létre

1. Győr-Moson vm.*

2. Sopron vm.

3. Vas vm.

4. Zala vm.

5. Komárom-Esztergom vm.

6. Veszprém vm.

7. Somogy vm.

8. Tolna vm.

9. Baranya vm.

10. Fejér vm.

11. Nógrád-Hont vm.

12. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.

13. Bács-Bodrog vm.

14. Heves vm.

15. Jász-Nagykun-Szolnok vm.

16. Békés vm

17. Csongrád vm.

18. Csanád vm.

19. Hajdú vm.

20. Bihar vm.

21. Szabolcs vm.

22. Szatmár-Bereg vm.

23. Borsod-Gömör vm.

24. Abaúj vm.

25. Zemplén vm.

*1947-től a Pozsonyi-hídfő nélkül

A megyék életében hatalmas, gyökeres változást okozott az 1950-ben bevezetett tanácsi megye, amely a centralizált kommunista berendezkedés helyi végrehajtója lett, látszólag széles hatáskörrel. Ezzel véget ért a vármegyék autonómiájának fokozatos csökkenési folyamata, a volt vármegye, 1950-től már hivatalosan is csak megye, pusztán közigazgatási egységgé lett. A változás hatalmas területi átszervezéssel is járt, amelyben számos megyenév került ki az elnevezésekből. Az addigi 25 vármegye helyett 19 megyét szerveztek Magyarország területén. Ez a területi átszervezés az igazgatás szempontjából szükséges és megalapozott volt. A megyehatárok átszabása egy esetet kivéve (Zala és Veszprém megye határa) tudományosan alátámasztott és vizsgált jellemzők alapján jött létre, a koncepciók nagy részét még a háború előtt dolgozták ki. Az átszervezéssel a nevekben hatalmas csonkulás következett be, hiszen az elnevezésekben az eredeti 43 névtagból mindössze 25 maradt meg.

Az 1950-ben létrehozott 19 megye a következő neveket viselte, jelezve a betagozott más, de elhagyott megyetagok neveit is

1. Győr-Sopron m. (Győr, Moson, Pozsony, Sopron)

2. Vas m. (Vas)

3. Zala m. (Zala)

4. Komárom m. (Komárom, Esztergom)

5. Veszprém m. (Veszprém)

6. Somogy m. (Somogy)

7. Fejér m. (Fejér)

8. Tolna m. (Tolna)

9. Baranya m. (Baranya)

10. Pest m. (Hont, Pilis, Pest)

11. Bács-Kiskun m. (Solt, Kiskun, Bács-Bodrog)

12. Heves m. (Heves)

13. Szolnok m. (Jász-Nagykun-Szolnok)

14. Csongrád m. (Csongrád, Csanád, Torontál)

16. Békés m. (Békés, Csanád, Arad)

17. Hajdú-Bihar m. (Hajdú, Bihar)

18. Szabolcs-Szatmár m. (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ung)

19. Borsod-Abaúj-Zemplén m. (Borsod, Gömör és Kishont, Abaúj Torna, Zemplén)

Az 1950-es megyerendezés területi vonatkozásban néhány korrekciótól (legnagyobb az 1978-as Zala-Veszprém határmódosítás, a többi csak néhány községet érintett) eltekintve él mind a mai napig. Közben 1988-tól 5 új megyenév-tag visszakerült a hivatalos elnevezésekbe. A változott nevek a következők:

Győr-Sopron m. »» Győr-Moson-Sopron m.

Komárom m. »» Komárom-Esztergom m.

Szolnok m. »» Jász-Nagykun-Szolnok m.

Szabolcs-Szatmár m. »» Szabolcs-Szatmár-Bereg m.

Ezekkel az 1988-tól 1992-ig tartó változtatásokkal a mai Magyarország területét érintő 43 megyenév-tagból, már 30 visszakerült a hivatalos használatba.

1990-től a tanácsi megye helyébe az önkormányzati megye lépett. Ez a változás részben visszatérés volt az 1867 és 1950 között már fennállt törvényhatósági megyéhez, de annál jóval korlátozottabb hatáskörrel.

A vármegyétől független etnikai és társadalmi alapú igazgatási szerveződések nevei

Magyarország igazgatási rendszerében a királyi, majd nemesi vármegyerendszer kialakulásával párhuzamosan, főleg a határvidékeken, de az ország központi részein is, a vármegye-rendszertől független autonóm területegységek is kialakultak. Ezek az évszázadok folyamán viszonylag stabilan megőrizték önállóságukat, és bár kialakulásuk és fennmaradásuk elsősorban a feudalista berendezkedés talaján állt, legtöbbjük a kiegyezés időszakáig megőrizte különállását.

A székek nevei

A szék a középkor óta az újkori megyeszervezet kialakulásáig a Felvidéken, az Alföldön és Erdélyben a rendi jogállással rendelkező, nem mindig magyar etnikai eredetű népelemek, valamint az esztergomi érsek, a győri püspök egyházi nemes falvainak igazgatási, igazságszolgáltatási területi szervezete. Tehát a szék etnikai vagy társadalmi alapokon nyugvó kiváltságos terület, széles önkormányzattal. A szék mint elnevezés a bírói székre utal. Eredetileg a vármegyék különálló részeit is széknek nevezték.[155] (pl. Solt szék, a későbbi Solt vármegye elődje.)

Magyarországon 1876-ig az alábbi fontosabb székek léteztek

(1) A Lándzsásnemes szék (Tízlándzsás): a Szepesség területén élt kabar eredetű határőrök 1243-ban létrehozott széke, eredetileg 14 falut foglalt magába. Régi nevük: Gömör-őrök.[156]

(2) Szász székek (Szászföld, Királyföld): a XII.-XIII. században Erdélybe határőrizeti céllal betelepült szászok autonóm területe. Kiváltságukat 1224-ben nyerték. Székeik a következők voltak:

1. Szászváros szék

2. Szászsebes szék

3. Szerdahely szék

4. Szeben szék

5. Újegyház szék

6. Medgyes szék

7. Segesvár szék

8. Nagysink szék

9. Kőhalom szék

(3) Székely székek (Székelyföld): a legkorábbi időktől a gyepűk őrzésére, határőrizeti feladatokat ellátó magyar nyelvű népesség. A székelyek eredete vitatott, a legenda szerint a hunok maradékai. A ma is Székelyföldnek nevezett területük a XIII.-XIV. század fordulóján alakult ki. Igazgatási rendszerükre jellemző, hogy a székely székek (főszékek) mellett ún. fiúszékek is működtek, amelyek hosszabb-rövidebb időre önállósították magukat, majd ismét az anyaszék részei lettek. Az idők folyamán kialakult és működött székek és fiúszékek a következők:

1. Udvarhely szék

– Keresztúr fiúszék

– Bardoc fiúszék

2. Maros szék

– Szereda fiúszék

3. Sepsi szék

– Miklósvár fiúszék

4. Kézdi szék

5. Orbai szék

(Sepsi + Kézdi + Orbai szék = Háromszék)

6. Csík szék (Alcsík + Felcsík)

– Gyergyó fiúszék

– Kászon fiúszék

7. Aranyos szék

(4) Jász székek (Jászság): a jászok (alánok) a tatárjárás (1241-42) körül telepedtek meg a kunokkal együtt az Alföldön. A királyi haderőben mint könnyűlovasok és íjászok harcoltak. A jászok széke Berény (Jászberény) központtal alakult ki. Kifelé egy széket alkottak, de a székely fiúszékekhez hasonlóan négy kisebb székre, szállásra (Berény szállás, Árok szállás, Négy szállás és Fényszaru szék) oszlott.[157]

(5) Kun székek (Kis-kunság, Nagy-kunság, [Hatkunság]): a kunok (kumánok, kipcsakok) első hulláma 1220-as évek második felében és az 1230-as években érkezett Magyarországra. A kun székek jelenlétéről csak a XV. századtól van adat, de kialakulásuk egy századdal korábbi lehet. Györffy György szerint a kun társadalom átalakulása során egy-egy nemzetségből fejlődtek ki területi szervezeteik, a székek. A 6 kun szék közül Halas, Kecskemét és Kara szék a későbbi Kiskunságban, Kolbáz szék a Nagykunságban alakult ki. Szentelt szék Csanád vármegye területéből szakadt ki, míg Hantos szék Fejér vármegye területén alakult.[158] A jász és a kun székekből a XVIII. században a Jászkun kerület szerveződött. Összesítve a kialakult kun székek a következők:

1. Halas szék (Csertán szék)

2. Szentelt szék

3. Kolbáz szék

4. Kecskemét szék

5. Kara szék

6. Hantos szék

(6) Egyházi és prediális eredetű székek: e területi szerveződések elsősorban egyházi birtok igazgatására, katonaság hadba hívhatóságának irányítására jöttek létre. Az egyházi jelleg a XIII. századtól egyre inkább predialis nemesi (alsóbb rangú nemesi) eredetűvé vált, amelyek általában egy-egy mezőváros és a körülötte fekvő falvak, puszták önszerveződő egységei voltak. Mivel területileg kis méretű egységekről van szó, nevük kartográfiai értelemben csak a nagyobb méretarányú, kis területet bemutató történelmi térképeken kerülhet ábrázolásra. A szék neve általában a mezőváros nevéből eredt. Például: Vajkai nemesi szék, Érsekléli nemesi szék, Szentgyörgyi nemesi szék, Verebélyi nemesi szék stb. Tágabb értelemben prediális nemesi székeknek tekinthetőek a szepesi lándzsásnemesek és a román kenézségek is.[159] [160]

A kerületek nevei

A kerület a nemesi vármegye joghatósága alá nem tartozó, a középkorban szokásjog alapján kollektív nemességgel rendelkező etnikai és társadalmi eredetű csoportok területi önkormányzati, igazgatási és igazságszolgáltatási szervezete.

(1) Jászkun kerületek (Hármas kerület): a 6 kun és 1 jász székben élő kunok és jászok a XVIII. században alakították ki kerületüket, amely végeredményben a székeket felváltó kifelé egységesen fellépő szerveződési forma lett.

(2) Hajdú kerület (Hajdúság): a hajdúk 1606-ban kiváltságlevéllel letelepített katonák. Az eredetileg 7, később 6 hajdúváros kerülete. (Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Vámospércs és Polgár, utóbbi később elvesztette kiváltságait.)

(3) A XVI szepesi város kerülete: Zsigmond magyar király 1413-ban 16 szepességi várost zálogosított el Lengyelországnak. E városok az 1772-ben történt visszacsatolásuk után is megőrizték közigazgatási különállásukat. A XVI szepesi város kerülete 1876-ban szűnt meg és tagolódott be Szepes vármegyébe.

A vidékek nevei

A vidék a tájat alkotó kisebb területegység fogalmát takarja. A szó egyfelől természetföldrajzi közelítésű és ilyenformán a tér egésze vidékekre oszlik. Ugyanakkor egyes vidékek az idők folyamán igazgatási tartalmat is kaptak. Ennek egy része természeti-etnikai, természeti-gazdasági jellegű, de vannak vidékek, amelyek mintegy vármegyeként működtek.

(1) Brassó vidéke (Barcaság): az erdélyi Szászföldhöz tartozó vidék, végeredményben a 9 szász székkel együtt működő igazgatási egység volt. Nevét Brassó városáról kapta.

(2) Beszterce vidéke: az erdélyi Szászföldtől különálló, a szász kiváltságos területhez tartozó vidék volt. A szászok a XII-XIII. században telepedtek ide. Végeredményben szász székként működött. Nevét Beszterce városától nyerte. Eredetileg Doboka vármegyéhez tartozott.

(3) Kővár vidéke: Erdélyben Közép-Szolnok megyéből a Szamos és a Lápos közén alakult vidék. Nevét a Kővár nevű várról kapta. Kővár és uradalmának falvai a XVII. században szakadtak ki Közép-Szolnok megyéből és alkottak külön igazgatási egységet.

(4) Fogaras vidéke (Fogarasföld, Fogaras vármegye): a Fogarasi-havasoknak az Erdélyi medencére néző részét foglalta el. A középkorban a havasalföldi fejedelmek birtoka volt. A legkorábban, már a XV. századra román lakossággal betelepült vidék. Nevét a havasokról kapta.

A határőrvidékek nevei[161]

A határőrvidékek a középszintű igazgatás sajátos egységei, amelyek katonai igazgatás alatt álló területegységek voltak. Céljuk szerint a Habsburg Birodalom magyarországi határterületét kellett védeniük a török támadások ellen. Létrehozásukra a török kiverését követő, 1699-ben kötött, Karlócai béke határozott.

A határőrvidékek rendszerének kiépítése 1699-től kezdődött és egy folytonos alakulási folyamatban csak a modern megyerendezések időszakában 1873-ban szűnt meg az utolsó ilyen jellegű egység. A határőrvidékek területe a polgári vármegyerendszer joghatósága alól kivett, végeredményben katonai közigazgatás alatt álló területek voltak. Elnevezéseik többször átalakultak. A határőrvidék, mint közigazgatási egység, alá kisebb területen szervezett ezredek tartoztak. A határőrvidék és az ezred neve a központot képező település nevéből, természetföldrajzi névből, tájnévből, illetve a területen élő etnikum nevéből eredt.

A határőrvidékek és az ezredek nevének típusai

(1) Határőrvidék és ezred neve a székhely nevéből képezve: például: Károlyvárosi határőrvidék, Varasdi határőrvidék, Ogulini ezred, Likai ezred stb.

(2) Határőrvidék neve természetföldrajzi névből képezve: például: Tiszai határőrvidék, Marosi határőrvidék stb.

(3) Határőrvidék neve tájnévből képezve: például: Bánsági határőrvidék, Szlavóniai határőrvidék, Báni határőrvidék stb.

(4) Ezred neve etnikum nevéből képezve: például: Német-bánsági ezred, Oláh-illyr-bánsági ezred stb.

Történeti hagyományok nélküli magyarországi igazgatási egységek nevei

Az e részfejezetben ismertetésre kerülő igazgatási egységek minden esetben a magyar középfokú igazgatás teljes felrúgását és annak új alapokon való átalakítását célozta. A nagy történelmi hagyományokkal rendelkező vármegyék szerepének megszüntetését és jogi működésének új – nagyobb méretű és más igazgatási rendszerű – egységekkel való felváltását minden esetben abszolutikus eszközökkel Habsburg-házi uralkodók próbálták megvalósítani, azonban ezek időbeni tartóssága – történelmi léptékkel mérve – rövid életűnek bizonyult.

(1) II. József adminisztratív kerületei: „II. József Magyarországot, Horvátországot és Szlavóniát 1785-ben kibocsátott rendeletével tíz, közel azonos nagyságú, adminisztratív kerületre osztotta fel. A kerületek élére királyi biztosokat állított és a vármegyék önkormányzatát, a hajdúvárosok, a jászok és a kunok, valamint a szabad királyi városok privilegizált helyzetét megszüntette. A hagyományos, széles önkormányzattal rendelkező vármegyék több helyütt átalakítva a kerületek alá besorolva egyszerű közigazgatási egységek lettek. Erdélyt, a hagyományos beosztást figyelmen kívül hagyva, 1784-ben kilenc szabad királyi városra, és a natiók szerinti igazgatási egységek helyett, 11 megyére tagolta, majd ezeket 1786-ban három kerületbe fogta össze.”[162] Az erdélyi kerületek élére is királyi biztosokat neveztek ki. A kerületek neveit a központját képező város nevéből alkották meg és római számokkal jelölték. Ezek az alábbiak:

– Magyarország és Horvát-Szlavónországok kerületei:

I. Nyitrai kerület

II. Besztercebányai kerület

III. Kassai kerület

IV. Munkácsi kerület

V. Nagyváradi kerület

VI. Temesvári kerület

VII. Pesti kerület

VIII. Győri kerület

IX. Pécsi kerület

X. Zágrábi kerület

– Erdély kerületei és székhelyei:

I. kerület (Nagyszeben)

II. kerület (Kolozsvár)

III. kerület (Fogaras)

A II. József által bevezetett igazgatás 1790-ig állt fenn, a király halálos ágyán más rendeleteivel együtt ezt is visszavonta.

(2) A Bach-rendszer abszolutikus polgári közigazgatása: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően a megtorlások részét képezte az abszolutikus berendezkedésű igazgatás bevezetése is. A rendszer több év alatt került bevezetésre és lényege volt, hogy a Magyar Korona országait öt egyenrangú koronatartományra osztották fel. A legnagyobb koronatartomány, miután leválasztották róla a Bácska és a Temesi vajdaság területét, Magyarország lett, ezt további öt polgári közigazgatási kerületbe sorolták. Ezeket a kerületi főispánok irányították. A vármegyék önkormányzatát megszüntették, többet területileg is átalakítottak és a megyék élére megyefőnökök kerültek. Az új közigazgatás felső egységei a következő neveket viselték:

– Kornatartományok és a besorolt kerületek valamint a központok:

– Magyarország (Buda helytartósági központ)

I. Soproni kerület

II. Pozsonyi kerület

III. Kassai kerület

IV. Pesti kerület

V. Nagyváradikerület

– Erdély (Nagyszeben)

– Horvát–Szlavónországok (Zágráb)

– Szerb Vajdaság és Temesi Bánság (Temesvár)

– Határőrvidék

A Bach-rendszer közigazgatási egységei és a vármegyék és kiváltságos területek jogfosztottsága 1860-ig, Ferenc József Októberi Diplomájának kibocsátásáig, állott fenn. A Magyarországról leválasztott Szerb Vajdaság és Temesi Bánság ekkor került vissza Magyarországhoz. A vármegyék területi átszervezése is megszűnt és visszaállt az 1850 előtti állapot.[163]

(3) A Köztársasági megbízotti régiók: az 1990-ben Antall József miniszterelnöksége alatt megalakult kormány közigazgatási intézkedése volt a több megyét összefogó Köztársasági megbízotti régiók létrehozása. A működését tekintve formális szervezet az Európai Uniós ajánlások közigazgatási javaslatainak próbált meg eleget tenni, de munkája csak ideiglenesnek bizonyult és 1994-ben meg is szűnt.

(4) Régiók (Eurorégiók): Az Európai Unióhoz való közeledés és a csatlakozási feltételek tették szükségessé, hogy a közigazgatásilag 19 megyére osztott ország egy felsőbb szintű, a megyéket összefogó nagyobb regionális egységekbe tömörítse a meglevő közigazgatási egységeket. Az így létrehozott területegységek, a régiók az Eu-ajánlások alapján 9 egységgel oldják meg a Magyar Köztársaság belső felosztását. Ez a 9 egység az EU által ekkora országterület esetén szükségesnek tartott régiószám. Alapvetően nem közigazgatási egységeket jelölnek, csupán kifelé pénzügyi és tervezési pályázatok, támogatások teszik szükségessé meglétüket .

A vármegyék és a megyék alatti igazgatási egységek nevei

A járások nevei

A járás a nemesi vármegye által létrehozott, önkormányzati jogok nélküli igazgatási területegység. Neve a terület méretéből ered, mivel a járás akkora területet ölelt fel, amelynek minden települése egy nap alatt lóval, szekérrel bejárható volt.

A járások mérete, határa gyakran változott és számuk a Kárpát-medencében a századfordulón 450 körül mozgott. Megyénkénti számuk 2 és 17 között változott. Magyarország mai területén számuk 90 és 150 között volt.

A járások elnevezéseiben a következő motivációk hatottak:

(1) Járásnév településnévből képezve: a járások 93,7%-a településről kapta nevét. A képzés legtöbbször a járásszékhely nevéből történt, a településnévhez -i képző ragasztásával.

Példák:

Esztergomi járás (Esztergom vm.),

Gölnicbányai járás (Szepes vm.) stb.

(2) Járásnév természetföldrajzi névből képezve: a járás neve hegység, dombság, síkság nevéből -i képzővel jött létre. A felhasznált természeti nevek egy része néprajzi tartalommal is rendelkezik. Előfordult, hogy a korrelációt jelző alsó, illetve felső utótagot kapta az -i képzős tag.

Típusok példákkal:

(1) Néprajzi tartalmú síkságnévből képzés:

Bodrogközi járás (Zemplén vm.)

Csallóközi járás (Komárom vm.)

(2) Síkságnévből képzés:

Tiszaháti járás (Bereg vm.)

(3) Hegység-dombság névből képzés:

Hegyháti járás (Baranya vm.)

Csereháti járás (Abaúj-Torna vm.)

Sokoróalji járás (Győr vm.)

Völgységi járás (Tolna vm.)

(4) Taxonómiai névből képzés

Izavölgyi járás (Máramaros vm.)

Tiszavölgyi járás (Máramaros vm.)

(3) Történeti-földrajzi és néprajzi táj nevéből képzés: a járás neve megszűnt igazgatási egység (pl. szék) vagy jellemző néprajzi területen fekvés következtében a néprajzi táj nevéből keletkezett. Fontos szempont, hogy az ily módon képzett nevű járás területe és a név eredeti vonatkozási területe között jelentős különbség lehet.

Példák:

Felvidéki járás (Bereg vm.)

Kézdi járás (Háromszék vm.)

Orbai járás (Háromszék vm.)

Sepsi járás (Háromszék vm.)

Felcsíki járás (Csík vm.)

Jászsági alsó járás (Jász-Nagykun-Szolnok vm.)

Jászsági felső járás (Jász-Nagykun-Szolnok vm.)

Nádasmenti járás (Kolozs vm.)

(4) Víznévből való névképzés: a járás a területén átfolyó, vagy eredő jellemző vízfolyás nevét kapta. E névtípusnál is előfordult, hogy a korrelációt jelző alsó, illetve felső utótagot kapta az -i képzős tag.

Példák:

Tiszai alsó járás (Jász-Nagykun-Szolnok vm.)

Tiszai közép járás (Jász-Nagykun-Szolnok vm.)

Tiszai felső járás (Jász-Nagykun-Szolnok vm.)

Marosi alsó járás (Maros-Torda vm.)

Marosi felső járás (Maros-Torda vm.)

Tiszai járás (Szabolcs vm.)

(5) Megyén belüli korreláción alapuló névképzés:

Példák:

Központi járás (Bihar, Hajdú, Temes, Tolna vm.)

Tiszáninneni járás (Csongrád vm.)

Tiszántúli járás (Csongrád vm.)

(6) Településtípus alapján való névképzés:

Példa:

Pusztai járás (Győr)

(7) Összetett, vegyes képzésű név (földrajzi jellemző + síkság-néprajzi név):

Egyetlen ilyen név fordult elő:

Tószigetcsilízközi járás (Győr vm.)

A városkörnyékek és a nagyközségkörnyékek nevei

Az alsó szintű közigazgatás átszervezésének eredményeként 1978-tól megszűntek a járások, helyüket megváltozott funkcióval és területtel a városkörnyékek és a nagyközségkörnyékek vették át. Ez azt jelentette, hogy az addigi járási beosztást a településhálózat központi szerepkört betöltő települései köré csoportosított kisebb egységek váltották fel. A központokat a városhálózat elemei, a városok, városhiányos területeken a kijelölt nagyközségek adták. Az új közigazgatási egység nevei minden esetben a központi település nevéből képződtek.

Példák:

Esztergomi városkörnyék

Nyergesújfalui nagyközségkörnyék

stb.

A város- és nagyközségkörnyékek 1990-ben megszűntek.

Védett területek nevei

A védett területeket jogszabályi vagy törvényi rendeleti úton hozzák létre. Ez általában természetvédelmi irányultságú, de lehet más pl. katonai indíttatású is, utóbbi Magyarországon nem jellemző, de pl. Ausztria és Szlovákia esetében igen.

A védett területek nevei a legfrissebb alakulású igazgatási nevek a magyar névadásban. E neveken Magyarországon a természetvédelem alatt álló igazgatási egységek neveit értjük. Ezek az igazgatási egységek jogszabályban meghatározott területtel és névvel jönnek létre. A védelem alá tartozó földrészleteket a jogszabály helyrajzi számuk alapján sorolja fel. A védett terület neve egyben a védettség fokára is utal. E szerint lehet:

– Nemzeti park,

– Tájvédelmi körzet,

– Természetvédelmi terület.

A védett területek neve a védelem alatt álló terület vagy objektum nevéből (természetföldrajzi táj, természetföldrajzi név, határnév, településnév), kisebb területek esetén a védettség okát adó jellemző növénytársulás meghatározásából állhat össze.

A természeti védelem alatt álló területek neveire néhány példa:

Duna–Ipoly Nemzeti park (természetföldrajzi név)

Gerecsei Tájvédelmi körzet (tájnév)

Pitvarosi puszták Tájvédelmi körzet (településnév)

Makó–Landori-erdők Természetvédelmi terület (településnév)

Kistompai löszpusztarét Természetvédelmi terület (településnév+védettség oka)

stb.

Egyházi igazgatási egységek nevei

Az egyházi közigazgatási egységek nevei. Sajátos beosztás minden országban és azon belül minden felekezetnél.

1.3. Közterületek nevei

A közterületnevek minden településen hivatalosan a település önkormányzata által megállapított, dokumentált és a terepen táblával jelzett nevek.

Az emberi települések közlekedésre, a hajlékok megközelítésére szolgáló részeit, az utakat, utcákat, tereket, stb. már a legrégebbi időkben megkülönböztető nevekkel látták el. Ehhez azonban szükséges volt, hogy a házak, épületek valamilyen sorba, csoportba rendeződjenek és maguk az épületek fogjanak közre olyan közlekedő „folyosókat”, amelyeknek azután neve alakul ki.

A közterületek közösségi névadása

A név kialakulása a legrégebbi időktől a XIX. század második feléig természetes névadási folyamat eredményeként alakult. Ez a természetesség azt jelentette, hogy a közterület nevét az ott élők szájhagyománya alakította ki és az így kialakult név fejlődött tovább. Az ilyen neveket a település elöljárósága nem befolyásolta, csupán tudomásul vette. A közösségi névadás elnevezései nem tudatosak, hanem ösztönösek, hiszen a lakónépesség csak egy megkülönböztetési lehetőséget használ fel az azonos jellegű földrajzi objektum azonosítására. Az ilyen név nem tulajdonnév, hanem a hasonló és egymáshoz közel eső utcákat különbözteti meg egymástól. Az, hogy e megkülönböztetések a használat során névvé, – sőt tulajdonnévvé – váltak, végeredményben másodlagos fejlemény.

A közösségi névadás fontosabb névtípusai:[164]

A közösség által adott természetes elnevezés mindig a közterület fizikai, kézzelfogható jellegére utal. Ettől természetes ez a névadás, hiszen a név eredete könnyedén nyomozható, a névadó és a nevezett között logikai kapcsolat van.

(1) A kiterjedésre, alakra, futásra, korra vonatkozó nevek: ezek általában melléknévi eredetű tulajdonnevek. Például: Nagy utca, Kis köz, Kurta utca, Sugár út, Új utca, Széles tér stb.

(2) A fekvésre, elhelyezkedésre utaló nevek: e típus sokszor domborzati helyzetből, esetleg a településen belüli viszonyításból következik. Ilyenek: Hegy utca, Hegyalja út, Külső sor, Meredek utca stb.

(3) A név talajjellemzőkből alakult: Példák: Homok utca, Köves út, Vörös utca, Agyagos köz stb.

(4) A név hadászati építmény meglétéből ered: e hadászati épületek legtöbbször várfalak, védművek, erődök. Például: Vár utca, Várfok utca, Árok utca, Sánc utca, Palánk utca, Bécsikapu tér stb.

(5) A név nevezetes és névvel bíró középületről (vendéglő, műhely stb.) ered: Például: Aranykéz utca, Kígyó utca, Fehérhajó utca stb.

(6) A név a település gazdasági életében játszott szerepből ered: Például: Piac tér, Búza tér, Gabona tér, Vásár tér, Halpiac tér, Tímár utca, Szappanos köz, Állomás utca stb.

(7) A közterület neve arról a településről kapta nevét, ahová az út, utca a helységből kivezet. Ebben az esetben a név településnévből képződött. Ilyenek: Fehérvári út, Mogyorósi út, Soroksári út, Keresztúri út, Kőbányai út stb.

(8) A név eredhet az ott lakók nemzetiségi jellemzőiből. Például: Magyar utca, Tót utca, Sváb utca, Rác utca, Cigány sor stb.

Az előbbi főbb típusokon kívül még számos névadási indíttatás (történelmi események, humor, telepesek stb.) is felmerülhet.

A közterületek egyéni (hivatalos) névadása

E névtípus már nem a közösség, a mindennapi nyelvhasználat terméke, hanem tudatos, sokszor egy ember vagy egy szűk csoport által adott név. Ez esetben az elnevező tudatosan tulajdonnevet ad az illető közterületnek. Az így adott név általában semmilyen kapcsolatban nincs a jelölt közterülettel, annak jellegével, elhelyezkedésével. A mesterséges névadás a gyors ütemben fejlődő városias települések esetében vált először szükségessé. Azonban egy idő után a mesterséges nevek egyre inkább elkezdték kiszorítani a természetes neveket és sok esetben indokolatlanul átkeresztelték a régi, évszázadok alatt kialakult jellegzetes közösségi neveket. Magyarországon e névadási típus a XIX. század második felétől indult meg a városokban, majd a XX. század elejére fokozatosan a falvakra is kiterjedt. Ennek következtében az egyéni, tudatos közterület névadás jórészt kiszorította a közösségi indíttatású történelmi neveket, csak néhány esetben maradtak meg az eredeti nevek, immár a hivatalos névadás rangjára emelve. A mesterséges névadásban az 1930-as évektől ideológiai szempontok is megjelentek, ekkortól a különböző – általában egyeduralmi rendszerek – a saját személyeiket és szimbólumaikat vitték be a közterületek elnevezéseibe. Ez utóbbi hatás, illetve kialakult gyakorlat következtében a politikai rendszerváltások egyben jelentős számú közterületnév változást is maguk után vontak.

A közterületek egyéni (hivatalos) névadásának főbb típusai:[165]

(1) Személynevekről elnevezett közterületek: a személynévi elnevezés részben az adott település híres szülöttjéről történik, de vannak olyan nemzeti szempontból nagy alakok, amelyek nevei a legtöbb település közterületeinél előtérbe kerülnek (pl.: Mátyás király, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor stb.)

(2) Elvont, szimbolikus fogalmakból képzett közterület nevek: e típus az egyeduralmi rendszerek egyik legjellegzetesebb névtípusa. Magyarországon 1989 óta egyre kevesebb az ilyen névvel jelölt közterület. (pl.: Felszabadulás útja, Béke tér, Alkomány utca, Köztársaság tér, Magyar—szovjet barátság park stb.)

(3) Események időpontjáról elnevezett közterületek: szintén az egyeduralmi rendszerek egyik jellegzetes utcaneve, bár a névtípus Franciaországban keletkezett (rue de 14 Julliet) és egész Európában tért hódított. Magyarországon ma már tűnőben van, de néhány esetben újak is keletkeztek (pl. Október 23-a útja stb.)

(4) Bármilyen köznévről elnevezett közterületek: gyakorlatilag bármely főnév adja az illető út, utca tér nevét. (pl.: Tárna utca, Rózsa utca, Dob utca, Szív utca, Százados út, Venyige utca, Róka köz stb.).

(5) Egyéb tulajdonnévről elnevezett közterületek: legtöbbször bel- és külföldi települések adják a közterület tulajdonnévi részét. (pl.: Kolozsvár utca, Lőcsei utca, Korponai út, Moszkva tér, Helsinki út, Belgrád rakpart stb.)

(6) Sorszámnévvel jelölt közterületek: Magyarországon viszonylag ritkább névtípus, de külföldön, főleg Észak-Amerikában rendszeresen előfordul.

1.4. Közlekedési elemekre vonatkozó nevek

Pályaudvarok, vasútállomások nevei, de ide tartozik minden, a közlekedési eszköz használatához szükséges állomás neve

– a vasúti pályaudvarok, állomások, megállóhelyek nevei

– a drótkötélpályák és siklók állomásainak nevei

– a HÉV állomásainak nevei

– a földalatti vasutak állomásainak nevei

– a közúti villamos vasutak megállóhelyeinek nevei

– a távolsági autóbuszjáratok megállóhelyeinek nevei

– a városi autóbusz-viszonylatok megállóhelyeinek nevei

– a személyforgalmú folyami és a tavi hajózás kikötőhelyeinek nevei

– a repülőterek nevei

Vasútvonalak nevei

Jellegzetes, névvel ellátott, vasútvonalak nevei.

Közutak nevei / számai

2. Természeti eredetű alakulatok nevei

2.1.Víznevek

A víznevek vízrajzi elemeket jelölő nevek. Lehetnek tavak és víztárolók nevei, folyónevek, források nevei, óceánok, tengerek, tengerrészek, átjárók, tengerszorosok nevei.

Szárazföldi víznevek

Tulajdonnevek, természeti nevek–műveltségi nevek

„A földrajzi nevek legrégibb és legszívósabb csoportját a vízbőségüknél és hosszúságuknál fogva a jelentős folyók nevei alkotják.”[166] „A hódítók és az új telepesek rendszerint átvették a vidék korábbi lakosai által használt vízneveket. Így kaptuk mi, magyarok készen a Kárpát-medence legfontosabb vízneveit: Duna, Tisza Dráva, Száva, Zala, Szamos, Maros, Körös, Temes stb.”[167] Ez a jelenség tehát főképp a nagyobb vízfolyások és állóvizek neveire vonatkozik. Az európai nagy folyamok neve a magyar nyelvbe szinte kivétel nélkül ókori nyelvekből, nevekből származik át, esetleg más nyelvek közvetítésével. Szűkebb környezetünkben, a Kárpát-térségben lévő nagy folyók magyar nevének legtöbbje Kiss Lajos szerint görög-latin eredetű és szláv nyelvi közvetítésű:[168]

Danuvius (lat.) »» Dunaj (szláv) »» Duna

Tisszósz (gör.) »» Tisa (szláv) »» Tisza

Dravos (gör.) »» Dráva (szláv) »» Dráva

Márüsz (gör.) »» Moris (szláv) »» Maros

Aluots (dák) »» Alutus (lat.) »» Olt

Graunosz (gör.) »» Gron (szláv) »» Garam

Wag (ógermán) »» Váh (szláv) »» Vág

Savus (lat.) »» Sáva (szláv) »» Száva

stb.

Más a helyzet a Kárpát-medence kisebb vízrajzi elemeinek néveredetével.[169] Itt már jóval vegyesebb a kép. A tulajdonnevek között szláv, török, magyar, német eredetűek is találhatók. A honfoglalás után a magyar nyelvben keletkezett Sajó, Berettyó, Hejő, Egregy, Szilágy, Fekete-ügy stb. újabb kronológiai réteget alkot.[170] A víznevek legnagyobb részben, a régi víznevek pedig szinte kivétel nélkül úgynevezett természeti nevek, és mint ilyenek a vizek természeti adottságaival, azaz például a folyóknak folyó voltával, medrük bizonyos sajátosságával, vizük színével, szagával, ízével, hőfokával, csobogásuk hangjával, folyási sebességükkel, környezetük növénytakarójával, jellemző állatfajával stb. vannak kapcsolatban.

A magyar névadásból származó víznevek közül néhány példa:

Almás »» vidékén a jellemző gyümölcs az alma volt

Aranyos »» a folyó hordaléka az aranymosás kiváló alanya volt

Árpás »» vidékén a jellemző termény az árpa volt

Fehér-tó »» száraz időben a kiszáradó mederben a sziksó fehéren kiválik

Hangony »» a név a hang főnév származéka, a folyó „nagy hangú”

Nyárád »» vidékén jellemző a nyárfa

Ér »» ’lusta folyású, iszapos medrű folyóvíz’

Homoród »» a név folyómeder alakjára utal

Lápos »» ’mocsaras, ingoványos folyóvíz’, egyes vélemények szerint a bolgár lopos =’bojtorján’ névből

Sebes »» „gyors folyású” folyóvíz

stb.

A Kárpát-medence szláv eredetű víznevei közül sok természeti nevekhez sorolható. Ezekből néhány példa:

Balaton »» a Blatno grad = ’mocsárvár’ név első tagjából

Cuha »» a suchy = ’száraz’ melléknévből

Szuha »» a szuha = ’kiszáradó’ névből

Túr »» a tur = ’őstulok’ főnévből

Kovászna »» a kvas = ’kovász, élesztő’ főnévből

Kraszna »» a krászna = ’szép’ melléknévből

Ilosva »» a jelša = ’égerfa’ főnévből

Beszterce »» bystrica, bystrina = ’hegyi patak’ főnévből

Tapolca »» toplica = ’melegvíz’ főnévből

stb.

Minthogy az alapjukul szolgáló köznevek száma meglehetősen korlátozott, a természeti neveknek minősülő víznevek gyakran ismétlődnek, azaz többfelé is előfordulnak.

A természeti nevekkel a műveltségi nevek állnak szemben. Ezeket az embernek a tájban végzett különféle cselekvései magyarázzák, így például a földművelés, pásztorkodás, erdőirtás stb. Előfordul, hogy valamely pataknak, folyónak és a lefolyása mentén elterülő határrésznek, lakott helynek ugyanaz a neve, s nem mindig könnyű eldönteni, melyik az elsődleges, melyik a másodlagos. Az Eger városán átfolyó és a Tiszába torkolló Eger folyócska és Eger város nevének esetében a víznév elsődlegessége mellett kell döntenünk azért, mert leginkább a vizek szokták nevüket fa nevéből, jelen esetben az égerfa nevéből kapni.[171] A Sióba ömlő Kapos folyó és Kaposvár neve közül is a folyónév az elsődleges: már Szent István korában oklevélbe került mint olyan folyó neve, amely mentén határvédelmi gyepüket alakítottak ki és azokon kapukat nyitva gátolták, illetve ellenőrizték az ellenséges csapatok mozgását. Kaposvár csak a XV. században jutott mai, a folyó nevét kölcsönző előtagjához, addig Rupoltújvárként emlegették. E név személynévi előtagú. A Kapos egyik mellékfolyójának a Koppánynak a neve látszólag személynévi eredetű, de valójában az eredetileg Füzegynek nevezett patak, amely név a fűz növénynévből ered, csak később, kapta a Törökkoppány név alaptagját, s így lett településnévi eredetű.[172] A Gömörben található Balog folyócska neve látszólag a ’balkezes’ jelentésű Balog nemzetség nevéből származtatható, de Kiss Lajos szerint valószínűbb, hogy a névadás fordítva történt és a Türingiából ide származott Balogok maguk vették át a folyócska nevét, amelyet a vízrajzi helyzet magyaráz: a Balog a Rima baloldali mellékvize.[173] Hasonló névadási körülményei vetődnek fel a felvidéki Lőcse város és vízének a Lőcse patak nevének eredeténél. A patak szlovák neve Levoča, amely a szláv lévo =’bal’ főnévből származtatható. Valóban, a Lőcse a Hernád bal oldali mellékvize.[174]

Egy-egy folyót nem mindig hívnak ugyanúgy a forrástól a torkolatig, hanem egyes szakaszainak más-más neve lehet. Az ókorban a Duna felső szakaszát, ez egyes szerzők szerint Bécsig, mások szerint a vaskapuig terjedt, Danuviusnak nevezték, alsó szakaszát, pedig Isternek hívták. Később a Danuvius név átvonódott a folyó alsó szakszára is. Bizonyos értelemben ide példa a Bodrog is. A Bodrognak voltaképpen nincs forrása, csak más nevű forráságai vannak. A folyó felső vízvidékén az Ung, a Laborc és a Tapoly fut, ezek az Ondavába és a Latorcába ömlenek. E két folyó egyesülésétől nevezzük a vízfolyást Bodrognak. Ez a névanyag a mai állapotot tükrözi. Másként volt ez a középkorban. A ma Ondavának nevezett folyó akkori neve is Bodrog volt, forrásánál pedig a Sárosi-határhegységen átvezető Beszkid-hágó alatt fekvő település neve Bodrogfő. A település mai szlovák neve Ondava, 1913-as magyar alakja Ondavafő, tehát idővel amagyar folyónevet a szlovák képzésű Ondava váltotta fel, Bodrogfő neve pedig a szlovák folyónévből képzett Ondavka lett. E névváltozásokból érzékelhető, hogy eredetileg a Bodrog egy „teljes folyót” jelölt, az eredettől, a Sárosi-határhegységtől egészen a torkolatig, Tokaj városáig.[175]

Korábban kettős neve volt a jobb felöl a Tiszába ömlő Hejő folyónak, mert felső szakaszát, amelynek vizét a miskolctapolcai meleg források olyan hőfokon tartják, hogy sohasem fagy be Tapolcának nevezték. A szláv eredetű Tapolca (toplica = ’meleg víz’) és a magyar Hejő (’hévjó’ = ’meleg folyó’) egymásnak jelentésbeli megfelelői. Keletkezésükre nézve feltehető, hogy a szláv név a folyó meleg vízének közvetlen érzékelése alapján, a magyar név, pedig szláv mintára, fordításként jött létre. Egy kisebb folyó völgyének új települőktől való benépesítése általában a folyásiránnyal ellentétesen történt, így a magyarság a Hejő folyásának alsó részét szállta meg és adott új nevet a folyónak, a szlávok pedig maradtak a felső folyás mentén, továbbra is saját nyelvük elnevezését használva.[176]

Köznevek

A földrajzi közneveket minden nép a saját nyelvén, a saját szóalkotásával nevezi. Így van ez a magyarral is. A magyar vízrajzi nevek (köztük a köznevek) összegyűjtésére Pesthy Frigyes hívta fel a figyelmet 1867-ben, majd Ortvay Tivadar tollából meg is jelent 1882-ben egy kétkötetes mű, amely e témával is foglalkozik. A magyar nyelvterület névrajzi szókincsét, főleg a közneveket, Strömpl Gábor igyekezett tisztázni. E munkákból és a későbbi kutatásokból[177] is kitűnik, hogy a magyar vízrajzi köznevek hatalmas változatosságot, tájegységenkénti variabilitást és egymástól sokszor jelentős eltérést mutatnak. A magyar nyelv hihetetlenül gazdag vízrajzi köznevekben, de e nevek nagy részét – mivel helyileg kis területen terjedtek el és kis földrajzi objektumokat jelölnek – az átlagos magyar olvasó nem ismeri. Szabó T. Attila szerint a vízrajzi köznevek történeti szempontból az alábbi csoportokba sorolhatók:[178]

(1) Köznévi jelentésben ma is élő vízrajzi köznevek (árok, csorgó, feredő, folyam, forrás, gát, híd, itató, kenderáztató, nád, patak, sátés, tó, víz stb.)

(2) Érett jelentéssel csak határnevekben meglévő vízrajzi eredetű köznevek (fő, mocsolya, sár, sás, selymék stb.)

(3) Kihalt jelentéssel ma is meglévő határnevekből kimutatható víznevek (erge, hintó, jó, renget stb.)

(4) Csak történeti nevekben előforduló vízrajzi köznevek (lágy, tő stb.)

A példákból jól látszik a magyar nyelv vízrajzi nevekben való gazdagsága és az is, hogy e köznevek jelentős része – immár csak történetileg víznév – valójában átsorolódik a határnevek köznevei közé. Sajnos a magyar köznyelv az utóbbi két évszázadban, de fokozottan az elmúlt fél évszázadban jelentős szegényedésen esett át e nevek jelentése és használata tekintetében. Ez a szegényedés a térképi ábrázolásban is fennáll. Következik ez abból, hogy mivel a földrajzi köznév adja meg a földrajzi objektum, jelen esetben a vízrajzi elem jellegét, szó formájába öntve, a térkép nem tartalmazhat olyan, már nem használatos földrajzi köznevet, amelynek jelentése nincs benn a köztudatban. A másik oldala a térképi megjelenítésnek, hogy a vízrajzi köznevek jelentős része az ármentesítési és lecsapolási munkálatok miatt szűnt meg, úgymond vált feleslegessé, egyszerűen azért mert az az objektum amit jelölt, a terepen megszűnt létezni. Hiszen egy lapályos térszínű helyen fekvő település határában lévő, alacsony vízállású állóvíz lecsapolásakor és kiszárításakor, az addig a népnyelv által „atkás” köznévvel illetett, sok akadékos gyökeret tartalmazó vízfenék megszűnt, helyét lehet, hogy mezőgazdasági művelés vette át. Így a volt állóvíz területén a különböző „atkás” köznevű helyek megszűnésével egy-két generáció alatt a köznév helyét más, például a termőképességre utaló nevek vehetik át, amelyekhez egyszerűen a dűlő, vagy lapos, esetleg tó köznév kapcsolódik. Az előbbiekben vázolt folyamatnak sajnos nagyon nehéz útját állni. Egyszerűen a fejlődés hozza a névszegényedést és ezt – mivel kis, helyi esetekről van szó – nyomon követni és beavatkozni szinte lehetetlen.

A víznevek szerkezeti felépítésének uralkodó típusa a különböző korszakokban más és más lehet. A régi magyarban jellemző volt a jó (=’folyó’) vízrajzi köznév. Utótagként szerepelt számos folyónevünkben: Berettyó (Berek-jó), Disznajó, Disznójó, Hejő (Hév-jó), Székelyjó stb. A jó képzővel bővült alakja a Jód. Ugyancsak a régi magyar nyelv sajátja volt az ügy – igy (=’patak, víz’) köznév, amely a székelyföldi Fekete-ügy vízfolyás nevének utótagja. Gyakran jelentkezett régi víznevekben az aszó (=’időszakos vízfolyás’), pl. Burszó – Berekszó, Sikaszó – Szikaszó, Héjaszó (a hév víz pataka stb.). Számos régi víznév keletkezett a –d vagy –gy képzővel: Egregy, Füzegy, Kórógy-ér, Nyárád, Szilágy stb. Ma is produktív víznévképző köznevekből alakult ki az Ér (pl. Millér =’mély ér’), a Fok (a Sió régi neve), a Patak (pl. Fekete-patak), a Pece (a bihari Hájó – Hévjó újabb neve), a Sár (a Lajta régi neve), a Séd (pl. Süttő – Séd-tő) stb.[179]

A víznevek eredetmagyarázatakor, hasonlóan más földrajzi nevekhez, nem a mai hangalakból, hanem az elérhető legrégebbi adatokból indulnak ki a kutatók. A Zagyva folyónevet például a mai nyelvérzék a ’zavaros’ jelentésű zagyva melléknévvel társítja. A folyót a középkori oklevelek

„Új” víznevek – műnevek – „modern” nevek

Szintén az árvízmentesítés, lecsapolás, vízrendezés, öntözés munkálatai és műtárgyai hozták a vízrajzi nevek új, mesterséges eredetű csoportját: a csatornák, árapasztók és más műtárgyak neveit. Ez esetben jellemzőek a tól–ig jellegű nevek (pl.: Szárazér–Porgányi-csatorna stb.) illetve a számnevet tartalmazó nevek. Ezeknek népi indíttatású tartalma már nincs, mint földrajzi nevek műszaki eredetűek, történeti szempontból értéktelenek.

Szintén új keletű nevek az egész világon és a Kárpát-térségben is a víztárolók, duzzasztások nevei. Ezek esetében íratlan szabály a magyar nyelvben, hogy bármekkora méretű is a duzzasztással létrejött vízfelszín, nevét mindig a duzzasztási pont nevéből kapja. Ezek szerint a név eredete lehet határnév vagy jellemző földrajzi pont neve (pl.: Láz-bérci-víztároló, Begécsi-víztároló stb.), de lehet településnév is (Markazi-víztároló, Biai-tó stb.). A mesterséges állóvizek földrajzi köznevei általában a víztároló és a tó. Ha idegen terület víztárolójának magyar nevét kell megalkotnunk, akkor az előzőekben leírt elvet alkalmazzuk, vagy a duzzasztási pont nevéből képezzük az új objektum magyar nevét. pl.: Král’ova »» Vágkirályfai-víztároló (Král’ova=Vágkirályfa) stb.

A tengerfelszínek földrajzi nevei

A tengerfelszínek földrajzi köznevei egy kivételével mind magyar eredetű szavaink. A legáltalánosabb és leggyakoribb a tenger köznevünk. A tenger szó a magyar nyelv más részeiben is előforduló, rengeteg sokaságot, túlzó módon kifejezett mennyiségek általános jellemzésére. A világtengerek jellemzésére, az óceán szót, mint földrajzi jellegű köznevet, a magyar nyelv – más nyelvekhez hasonlóan – a görög okeánosz szóból kölcsönözte. A ma óceán köznévvel illetett földrajzi neveink – három ilyen van: Atlanti-óceán, Csendes-óceán, Indiai-óceán – köznévi része, az óceán szó csak a múlt század második felétől kezd minden óceán tekintetében meghonosodni nyelvünkben. Azelőtt az Atlanti-óceán és az Indiai-óceán mint tengerek szerepeltek „Átlánticu tenger”, „Indiai tenger”. A Csendes-óceán neve váltakozott, hol „Tsendes tenger”, hol „csendes oceanus”-nak írták. A világtengereken kívül, más tengerfelszínek nevei a magyar atlaszkartográfia és oktatási térképek készítésének kezdetétől már jórészt szerepeltek, esetleg helyesírásuk volt némileg eltérő a maitól. Minden tengernevünk fordítás (Csendes-óceán, Földközi-tenger, Korall-tenger, Fekete-tenger stb.), illetve részfordítás (Atlanti-óceán, Indiai-óceán, Grönlandi-tenger stb.). A tengerfelszínek neve a magyar nyelvben a legkevesebbett változott nevek csoportja. Talán csak a ma Balti-tengernek nevezett nevünk esett át változáson, először a németből került be a magyar használatba az Ostsee fordításaként: Napkeleti-tenger, majd Keleti-tenger, mára szintén németből fordítva a Balti-tenger honosodott meg. A hagyomány kedvéért célszerű lenne a Balti (Keleti)-tenger alakot bevezetni a Perzsa (Arab)-öböl mintájára.

2.2. Jellegzetes természeti alakulatok nevei

A jellegzetes természeti alakulatok a felszín olyan jellegzetes pontjai, amelyeket e jellegzetességüknél fogva külön névvel illet az ott élő ember.

Hegycsúcsok és magasságok

A jellegzetes domborzati kiemelkedések, hegyek, dombok adott területen legnagyobb tengerszint feletti magasságú pontjaira vonatkozó nevek.

Hágó- és szoros nevek

A hágó egyik folyóvölgyből a másikba átvezető út, valamely vízválasztó hegység, vonulat gerincének legalacsonyabb pontján át. A szoros közlekedésre alkalmas szűk völgy, folyóvölgy. Az ezeket jelölő nevek a hágó- és szorosnevek.

Foknevek

A fok a szárazföldnek a tengerbe nyúló kiszögellése. A foknevek ezeknek, az óceánok és tengerek partvonalának, jellemző kiugrásaira vonatkozó nevek.

Barlangnevek

A földkérget alkotó kőzetekben kialakult természetes üregek nevei.

Természeti ritkaságok nevei.

Különböző természetes úton létrejött földfelszíni képződmények nevei. (pl. gejzírek)

2.3. Határnevek

A határ a település kataszteri területén belül nem a belterülethez tartozó általában mező- vagy erdőgazdasági művelés alatt álló terület. Röviden a település külső része. Az e földrészleteket jelölő nevek a határnevek. (Sokszor nevezik őket helytelenül dűlőneveknek kistájneveknek.)

Határnevek és jellegzetes természeti alakulatok nevei[180]

A kis földrészleteket jelölő nevek jelentősége a tudományokban

A határnevek és a jellegzetes természeti alakulatok (pl. hegycsúcsok) nevei a legváltozatosabb, leggazdagabb és egyben a legsérülékenyebb, legjobban változó névcsoportjai a magyar, de minden más nyelvnek is. Legősibb neveink tartoznak e körbe. Eredetük minden esetben természetes, művi hatásoktól mentes, az egyes határrészek természeti, gazdálkodási, történeti jegyei alapján keletkeztek. Az előző tulajdonságok alapján gondolhatnánk e nevek részben állandóak, illetve kevéssé változnak. Viszont az élet fejlődése, az életmód és gazdálkodási változások átformálják a tájat, a határt. Az új gazdálkodás, az új beépítések, a táj fizikai változása következtében a nevek változhatnak, de ez a változás a neveket sokszor lassabban érinti, számos területen előfordul, hogy érintetlenül hagyja. Ezért e neveink kimeríthetetlen kincstárai a néprajzi, gazdálkodástörténeti, településtörténeti, morfológiai kutatásoknak. E nevek mutatják meg egy hajdan volt elpusztult falu helyét, ezek utalnak régi vízjárta területekre és számtalan olyan letűnt jellemzőre, amelyet ma a területen járva már nem is fedezhetünk fel. „Nem egy település határában a Vár, Vár-hegy, Palota, Kincses, Kincses-domb meg más helynév ősi települések helyét jelölheti. Ilyen helyeken a kutató szakértő szeme sokszor már a felszínen is az őskor emberének településnyomait, szerszám- és edénymaradványait fedezheti fel. Hozzánk közelebb eső korok hajdani emberi településeinek emlékét őrzik az itt-ott feltünedező Pusztafalu, Pusztatemplom meg általában a –falva, -háza, -telke utótagú helynevek. Az e helyeken egykor pislákoló emberi élet a török—tatár pusztítások, a falvak egész lakosságát irtogató, régen gyakori pestis meg más okok következtében lobbant ki, és vált a terület emberi településből pusztává.”[181] Mindaz ami régi, idejét múlta, elavult, lassan-lassan átalakul, eltűnik. De –az előbbi idézet is alátámasztja– nagyon sokáig, sokszor évszázadokig itt hagyják eredeti rendeltetésük emlékét a nevekben.

A földrajzi nevek alaki és tartalmi tekintetben is különböző mértékben konzervatívak, és megőrzik keletkezésük korának nyelvi elemeit, névalkotó sajátságait, valamint az ember életének, a vidék jellegzetességeinek korabeli megnevezéseit. Ezért a nevek alakjának, típusának, jelentéstartalmának elemzésével lehet következtetni a név keletkezésének korára. A nyelvtudomány felderítette a magyar nyelv kihalt képzői eleven korának idejét, és ezzel megállapíthatjuk a velük alkotott földrajzi nevek idejét. A nevek gyakran megőriznek olyan személyneveket, amelyek mér kihaltak azon a vidéken, de a régi névjegyzékekből e családok ittlétének ideje, vele a földrajzi név keletkezésének kora, néha meghatározható.

A nevek értelmének megváltozása, elferdülése, a névhasználat

A határnevek és jellegzetes földrajzi pontok nevei a hosszú, századokig tartó fejlődési folyamat következtében, értelmüket tekintve elhalványodhatnak, a szavakat alkotó betűk kophatnak, cserélődhetnek. Így a szó, a név régi értelmét sokszor már csak a névtudós tudja megfejteni. „Környezetünkben minden kisebb-nagyobb területrésznek, helynek,… …tereptárgynak külön neve van. A lakosság e nevek emlegetésével hivatkozik a határ vagy a település bizonyos részeire. Az ilyen nevek… …úgy keletkeznek, hogy a szóban forgó terület egykori lakossága a földrajzi jelleg , a gazdálkodási állapot, valamilyen helyi jellegű esemény vagy más mozzanat figyelembe vételével alkotott egy-egy, a hely földrajzi adottságaira nézve jellemző vagy valamely helyi esemény emlékét rögzítő tulajdonnevet. Éppen ezért érthető, hogy eredetileg, a keletkezés idejét tekintve értelmetlen helynév nincs. Ha tehát ma ilyennel találkozunk, ennek csak a helynevek külső formájában történt változások, a névadáskor még élő, de már jó ideje kihalt szóknak a helynevekben való megőrzése, illetőleg jelentésmódosulása, a természeti, földrajzi viszonyokban beállott változás, a más nyelvekből való helynévkölcsönzés vagy más itt fel nem sorolható mozzanat lehet az oka.”[182] Rendkívül nagy jelentőségű a határnevek ás jellegzetes földrajzi pontok neveinek körében a név ismerete és az ebből fakadó névhasználat. A lakosság egyes rétegeinek névismerete mindig nagymértékben különbözött egymástól. Ez így volt a múltban és így van a jelenben is. A névismeret függ az emberek foglalkozásától, munkaterületétől, korától, nemétől, helybeli voltától és végül egyéni hajlamától.[183] Ma e nevek többsége írásbelileg is használatban van, megjelenik a telekkönyvekben, néprajzi gyűjtésekben, térképeken, névgyűjteményekben. Korábban nagyobb számban voltak azok, amelyek csak „szájhagyomány” útján terjedtek és lettek ismertek. Még néhány évtizeddel ezelőtt egy település határának neveit a lakosság nagyobb része ismerte. Főképpen a mezőgazdaságból élő települések lakossága ismerte e neveket, sőt pontosan meg tudta mutatni, hova vonatkoztak. A társadalom átrétegződése és a munkalehetőségek differenciálódása, a városiasodás folyamata nagy gátat vetett a nevek ismeretének. Sokszor az ingázó vagy éppenséggel elvándorló fiatalok nem tartották modernnek, időszerűnek, hogy szülőhelyük földrajzi neveit használják és őrízzék, ezért a nevek nagy számú ismerete elkezdett háttérbe szorulni. Igy a nevek szélesebb körű átöröklése és hagyományozása a XX. század második felére nagyon leszűkült és ez jellemző ma is. Ennek következtében a helynevekre ma a használatból való kiesés jelenti a legnagyobb veszélyt.

A nevek változása

A táj változásával és az emberi társadalom egyre gyorsuló átalakulásával az ember által elnevezett kis földrészletek nevei is megváltozhatnak. Ezen a változáson nem csak a nevek alapvető átalakulását, hanem a név módosulását is értjük. A helynevek változásának vizsgálatánál el kell különítenünk, hogy a környezet megváltozása vagy más tényező okozza a név megváltozását. „Például, ha egy település egyik, ma már beépített részét Solymostó-nak nevezi a lakosság, ez a név a mai állapotot tekintve a helyre nézve egyáltalában nem jellemző, hiszen a szóban forgó helyen ma nemcsak, hogy nincs állóvíz, de minthogy tudvalevően a sólyom nem vízimadár – nem jelentkezik a madárfajta sem. A helytörténeti adatok és a szókincs ismerője számára azonban nyilvánvaló, hogy a helynév egy gesztenyeszerű csemegét szolgáltató vízinövény, a sulyom nevével alakult. Az eredeti Sulymos-tó forma tehát csak az állóvíz eltünte s vele együtt a sulyom növény, illetőleg növénynév kiveszése után alakulhatott át a lakosság fura „értelmesítése” eredményeként Solymostó-vá. Ugyanígy, ha a Kárász-tó-nak nevezett területen ma hullámzó búza suhog, a Kád bükke területén meg kopár, kiégett legelőn keresgél a csorda füvet, a Nyíres-en pedig csak egy-egy satnya bokor enyhíti a táj sivár egyhangúságát, biztosak lehetünk, hogy nem a névadók adtak annak idején a helyhez nem illő nevet, hanem a hely gazdálkodási viszonyaiban beálló változás az oka annak, hogy a név ma egészen más jellegű területre vonatkozik, mint amilyen jellgű a névadás évszázadokkal ezelőtti időszakában lehetett.”[184] A helynevek nagyobb részben eredetileg a föld köznévi megjelölései voltak, és ezért bizonyos határok között a név használójának alkalmi megszerkesztésükre volt lehetősége. A hosszas használat folytán azonban a nevek nagy részének alakja megmerevedett, és ma már ezt használja az egész nyelvközösség egyöntetűen.[185] A neveknek e megmerevedett alakját a telekkönyvezések idején rögzítették írásos formában. Ennek ellenére a névgyűjtésekkor számos esetben tapasztalták, hogy sok határrésznek több változata is használatban van. Gyakran nyelvjárási és köznyelvi vagy régi és új változatok élnek egymás mellett.

A névváltozatok alapvető típusai[186]:

(1) Jelölt és jelöletlen összetételek: az előtag lehet köznévi és személynévi eredetű. Általánosságban jellemző, de vannak egyedileg eltérő esetek, hogy a jelölt összetételeket felváltják a jelöletlenek. Példák: Dálegyház—Dálegyháza, Eperjes-hát—Eperjes hátja, Cirok méhes—Cirok méhese, Máma-ér—Máma ere, Szabó András-sziget—Szabó András szigete.

(2) Jelölt és jelöletlen összetételek i képzős formával: a változatok úgy keletkeznek, hogy a a jelölt és jelöletlen név mellé, a településnevek analógiájára, a határnevekhez is hozzájárul egy i képző. Példák: Biberés-fok—Biberési fok, Mikócsa-halom—Mikócsai-halom, Tömpös-sziget—Tömpösi-sziget, Lele síkja—Lelei-sík.

(3) Képzős és képző nélküli változatok: A –d képzős és a képző nélküli alakok egyidőben és a különböző korban is váltakoznak. Kisfalu—Kisfalud, Zugolyi-erdő—Zugolyi-erdőcske.

(4) Nyelvjárási ingadozás: a nyelvjárási ingadozás következménye, hogy régebbi és újabb nyelvi és köznyelvi alakok élnek egymás mellett. Példák: Földeák—Füldeák, Innenső jángor—Innekső jángor—Innencső jángor, Mogyorós-hát—Magyarós-hát, Fölső-sziget—Felső-sziget, Új-högy—Új-hegy, Vörös ökör—Veres ökör, Fehér-ház—Fejér-ház, Maros—Maus, Bánom—Bánum.

(5) Zöngés és zöngétlen változatok: viszonylag ritkán előforduló változat, Inczefi csupán egy példát említ: Kingéc—Gingéc.

(6) Rövid és hosszú mássalhangzós változatok: általában a rövid mássalhangzós a gyakoribb. Példák: Pana—Panna

(7) Az eredeti névalak ás obszcén változatának kialakulása: az eredeti név hangalakjából könnyen létrehozható az obszcén hangalak, legtöbbször egy hang hozzáadása által. Példák: Ingó—Fingó, Ardics—Szardics.

(8) Új közszó megjelenése az összetételben: egy fogalom megjelölésére új közszó vagy szóképző elem terjed el, így a földrajzi névre is kihat ez a változás, mert a régi név nem szigetelődik el teljesen a köznevektől. Példák: Diófás-szőlő—Diófás-hegy, Gunyhó-szőlő—Gunyhó-hegy, Réti kocsma—Réti csárda, Réti-hajlat—Réti-hajlás.

(9) Keresztnevet tartalmazó név eredeti és becézett változata: Nagy István-halom—Nagy Pista-halom.

(10) Többtagó nevek rövidült változatokkal: a rövid megjelölésre való törekvés következtében a többtagú név utótagja, az alapelem esik ki, és az egytagúvá vált név veszi át mindekettő szerepét. Az ilyen névváltozatokat a köznyelv sokszor egymásssal párhuzamosan hasznélja. Példák: Borsos ere—Borsos, Porgény-ér—Porgény, Ingai-hegy—Ingó, Ökör csorda járás—Ökörjárás, Panna hát laposa—Panna lapos, Bogdány foka torka—Bogdány torka.

(11) A névváltozatok egyik nagy csoportja a fentiektől alapjaiban eltér azzal, hogy a területen élő emberek egymással párhuzamosan használják őket. Ebbe a csoportba azok névpárok tartozak, amelyek folyamatosan egymás mellet élnek, együttes használatban vannak. A névváltozás inditéka sokféle lehet: tulajdonviszonyok megváltozása, művelési jellemzők változása, a területen történt jelentős esemény, stb. A párhuzamos nevek együtt élése nem tart örökké, mert az egyik általában nagyobb súlyúvá válik, így a másik háttérbe szorul, majd kihal.

A nevek kihalása

A földrajzi nevek kihalása éppen olyan természetes folyamat a nevek életében, mint az új nevek keletkezése. Éppen ezért a két változás a nevek állományát egyensúlyban tartja, a kihaló nevek helyett újak keletkeznek. Ez a természetes rend csak akkor változik meg, ha az ember életében vagy a földön olyan mélyreható változások történnek, amelyek az egyensúlyt megbontják, a nevek nagyarányú pusztulását okozzák. Ilyen változás volt az állattartásról a földművelésre való áttérés, továbbá a XIX. században a Duna és a Tisza szabályozása, majd a XX. század közepétől a kollektivizált mezőgazdaság erőltetése. A nevek kihalásáról általánosan elfogadott nézet, hogy a kihalás a névadás indítékának megszűnése miatt következik be.[187]

A helynevek[188] típusai

A nevek tipológiája jelentéstani rendszerezésen alapul, az alaktani szempontok csak másodrendűek.

(1) Természeti nevek

§ Víznevek

§ Állóvizek

§ Folyóvizek

§ Mocsarak

§ Mesterséges vízmedrek

§ Földnevek

§ Felszínnevek (térszínformák)

§ Talajnevek

§ Testrésznevekből lett nevek

§ Helyzetviszonyító és alakmeghatározó nevek

§ Növény- és állatnevekből alakult földnevek

(2) Műveltségi nevek

§ Foglalkozásnevek

§ Birtoklástörténeti nevek

§ Létesítménynevek

§ Eseménynevek

(3) Asszociáló nevek

(4) Kategorizálhatatlan nevek

A földrajzi köznevek

A határnevek jellemző sajátsága, hogy területenként és vidékenként számtalan földrajzi köznevet tartalmaznak, olyan közneveket, amelyeknek ma már az értelmét sem ismerjük. Ennek ellenére térképészeti szempontból nagyon fontos megtudnunk, felkutatnunk az egyes köznevek jelentését hiszen sokuk, jellemző földrajzi térszínhez kötődik. Nem mindegy, hogy az egyes különleges köznevekkel jelölt összetételek a térképen milyen természeti, gazdálkodási jellemzőjű formához kötődnek.

2.4. Tájnevek

Tájneveken olyan földfelszíni és tengerfelszín alatti egységek neveit értjük amelyek egymástól valamilyen természeti-, történeti- gazdaságföldrajzi, illetve néprajzi szempontok alapján elhatárolhatók.

A táj a földfelszín több szempontból egységes, a környező területektől (tájaktól) különböző része. A szomszédos területektől elkülönítő tájalkotó tényezők nagyobbrészt természeti (domborzat, éghajlat, növényzet), de lehetnek társadalmi (településhálózat, gazdálkodás), történeti (letűnt államalakulat, régi közigazgatási egység) és néprajzi tényezők.[189]

Összességében az egyes tájalkotó tényezők együttese adja meg egy táj sajátos arculatát. A tájhoz szervesen hozzátartozik az ember is, hiszen sok táj jellegzetes vonásai, vagy neve az ott élő ember munkája nyomán vált egyedivé (pl.: Ír-sziget, Kiskunság stb.). Minden táj regionális földrajzi egység, amelyek különböző szintű taxonómiai és chorológiai egységekre bonthatók. Az egyes tájak elkülönítésénél más-más szempontok figyelembe vétele alapján változó tájhatárok jöhetnek létre.

„A tájbeosztások a földrajzi és a történeti tényezők szűkebb vagy tágabb körét vehetik figyelembe: a természeti tájbeosztás a társadalmi hatásoktól lényegében elvonatkoztatva a rokon vonások alapján építi fel a hierarchiát. Ugyanakkor a társadalmi szempontú beosztások (történeti, néprajzi, gazdasági, közigazgatási, térszervezési egységek) inkább a komplexitásra épülnek.

A két rendszer – a homogenitásra és a komplexitásra törekvés – a tájföldrajzban egyaránt létjogosult lehet: ugyanazon helyre mindkettő vagy helyről-helyre valamelyik. A tájföldrajz viszonylag homogén alapegységei, az ún. tájföldrajzi fáciesek a magasabb szinteken szükségképpen egyre összetettebb és egyre elmosódottabb nagyobb egységekké adódnak össze.

A magasabb regionális egység azonban nem szükségképpen az alacsonyabbak egyszerű összege. Egyes tájegységek között ugyanis – bármely szinten – előfordulhatnak átfedések (pl. ha különböző szempontokat veszünk figyelembe, vagy egyazon szempontnak helyről-helyre eltérő súlyt adunk). Másrészt a jellegzetes tájként megjelenő területrészek között jellegtelen átmeneti sávok húzódhatnak, amelyeknek éppen az átmenetiség a fő jellegzetességük. A népi tájszemléletben mindkét típusra számos példát találunk.

A tájak és tájhatárok egymással dialektikus egységben állnak: egy völgy tájhatár két hegyvonulat között, egy hegysor tájhatár két völgy között, az adott helyi sajátságok alapján dönthető el, hogy a hegyet, a völgyet vagy mindkettőt szerepeltetjük-e a beosztásban (s további kérdés vajon azonos szinten-e?). Egy-egy tájegység besorolásának bizonytalansága az átmeneti jelleg egyenes következménye. A tájhierarchiának és a tájak elhatárolásának legfőbb értelmét abban a gyakorlati célban látjuk, hogy a tájékozódás végett tudjunk mit írni a térképre és tudjuk eldönteni, hogy az adott felírásnak milyen súlyt adjunk.”[190]

Természetföldrajzi tájnevek

A természetföldrajzi tájak hierarchikus rendszert alkotnak. Ez egy földtani, felszínalaktani, éghajlati jellemzők alapján felállított olyan egymásra épülés, amely a földfelszíni jellemzőket összekapcsolja az adott táj belső és külső tulajdonságaival.

A tájak rendszerében a különböző egymásra épült szintek határait mindig az előbbi tényezők figyelembe vételével állapítják meg. Az egyes tájak elkülönítésénél a földrajzosok felhasználták az évszázadok során kialakult néprajzi (népi keletkezésű neveket), de a hierarchikus felépítés miatt szükség volt szakmai műnevek létrehozására is.

A természetföldrajzi tájak hierarchiája

A tájak hierarchikus rendben és egymás mellett sorakozva lefedik az egész földfelszínt. Fontos megjegyezni, hogy tudományos szinten az előbbi kitétel következtében minden tájnak van földrajzi neve. A természetföldrajzi tájak hierarchiarendszere a táj homogenitási tényezője alapján épül egymásra. Ennek lényege, hogy létrejött egy olyan alapegység, amelyet elvileg homogénnek tekintve, több alapegység összeszövődése és fokozatos egymásra épülése építi fel végeredményben az egész Földet. A tájak határainak állandósága, más a kartográfiában megjelenő határok állandóságához viszonyítva, gyakorlatilag változatlan. „Míg a konkrét környezetek határai az élő szervezetek, társadalmak mozgását követve időben – jórészt természeti meghatározottságuk miatt – állandóbbak. Az ember anélkül változtatja – igen jelentős mértékben is – a tájak képét, hogy határaikat változtatná; erre csak a legnagyobb természetátalakítások vezethetnek.”[191] A különböző homogenitással rendelkező egységeknek a földrajztudomány az alábbi elnevezéseket és meghatározásokat adta:

1 Kistájrészlet pl: Keleti-Gerecse

Keleti-Gerecse + Nyugati-Gerecse + Központi-Gerecse = Gerecse
2 Kistáj pl: Gerecse

Gerecse + Zsámbéki-m. + Budai-hg. + Pilis = Dunazug-hegyvidék
3 Középtáj pl: Dunazug-hegyvidék

Dunazug-hegyvidék + Velencei-hg. + Vértesvidék + Móri-árok + Bakonyvidék = Dunántúli-középhegység

4 Nagytáj pl: Dunántúli-középhegység

A tájnévadás a magyar nép egész történetét végigkísérő, végeredményben napjainkig zajló és tovább folytatódó folyamat. A tájnévrendszer alakulása része a magyar nyelvfejlődésnek, s kívülről ugyanazok a történelmi és kulturális tényezők formálják, mint a nyelv egészét. A tájnevek fejlődési folyamatában a kezdeti mennyiségi változásokat a XX. század második felében már minőségiek is követték.[192] A tájnevek életrajzánál elsődleges fontosságú adat, hogy megjelenésük és életük az elmúlt korok folyamán egészen a XVIII-XIX. századig – a többi földrajzi névhez hasonlóan – népi indíttatású volt. Mivel ez a névcsoport már nagyobb területeket jelöl, amely területek valamilyen jellemző természeti, vagy társadalmi jellemzővel bírnak, megjelenésük kezdetben sokszor szigetszerű, lehatárolásuk nem mindig egyértelmű. E névtípus konkrét lehatárolása, amely tudományos kutatások eredményeként született meg, a XX. század vívmánya.

Természetföldrajzi nevek a középkorban

Fennmaradt nyelvünkben olyan földrajzi név jellegű szóösszetétel, amely már a nyelvtörténeti ősmagyar korban, tehát a honfoglalást megelőző időszakban keletkezett. Ez a szó, az Etelküzü (Etelköz) kétségtelenül tájnévnek tekinthető. Juhász Dezső tanulmánya[193] szerint a később nagy számmal képviselt tájnévi alaptípusok már a honfoglalás előtt is léteztek, valamint a domborzati jellemzők és a növényzet elnevezéseiből tájneveink.

A tájnévadás szempontjából elsőrendű fontosságú volt a letelepedés és az életformaváltás. Ezzel lehetővé vált, hogy a magyarság huzamosabb, szorosabb kapcsolatba kerüljön a tájjal, alaposabban megismerje a tájalkotó, tájformáló tényezőket. A magyarság letelepedésének első szakaszában a termékeny síkságokat, folyóvölgyeket, lankás dombvidékeket szállta meg. A gazdálkodás a népesség nagy részét is e területeken foglalkoztatta, tehát a földművelés és az állattenyésztés is ezekhez a térszínekhez kötődött. Így természeti neveink először ezekre a területekre vonatkoznak, szigetszerűen e vidékeket érintik. A természeti nevek megjelenésében a szigetszerűség nem csak a letelepedés színterei miatt jelentkezett, oka abban is keresendő, hogy a népnyelv csak a számára különlegesebb, markánsabb megjelenésű természeti tájakat illette külön névvel, így amíg a magashegységek, mocsaras területek nevei korán megjelentek, addig egy viszonylagos egyhangúsággal bíró síkság vagy dombvidék részeinek jelölését a népnyelv nem tartotta szükségesnek. Ennek következtében az elnevezések vonatkozási területe is jelentős különbségeket mutatott. A nagykiterjedésű, első közelítésben homogén jellemzőkkel bíró sík területek ugyanúgy egy nevet kaptak, mint a kisebb kiterjedésű, de változatosabb hegyvidéki térszínek. E névadási szempontból egy tájegység volt pl. az Alföld és egy a Mátra. Tehát a természetföldrajzi nevek hasonló jellemzőket mutattak a határnevekkel, csak kiterjedésük volt eltérő, azoknál sokszorosan nagyobb. A természeti tájak neveiről vannak már adatok az Árpád-korból. Ekkor a nevek egy részére jellemző, hogy mai értelemben véve földrajzi köznevek voltak. A Kárpátok lánca, vagy az Erdélyi-középhegység magyarul egyformán Havasok néven neveztettek. Hasonló elnevezés volt a Duna–Tisza közére a Homok, amely talajtani adottságokból kapta nevét, vagy a jó termőföldű Mező, amely a mai Maros–Körös közét, illetve a Maros síkságát jelölte. A magyar népnyelv egyik legősibb névtípusa, a már említett víznév + köz típus vált tájnévrendszerünk névtani alapjává. A folyók összefolyásakor létrejövő, általuk közrefogott, sajátos arculatú árvízjárta területeket jelölő „köz” végződésű név, jellemzően magyar tájnévtípus. Minden nagyobb folyóvizünk „köze” névvel bírt. A Csallóköz, az azóta feledésbe merült Vágköz, a Csilízköz, a Bodrogköz, a Sárköz, a Muraköz, a Szamosköz, a Temesköz mind-mind élő neveink már ekkor. A hegysorok között elnyúló folyóvölgyeket a folyónév + melléke, vidéke, völgye összetétellel jelölték. Ugyanakkor sokszor maga a folyónév szolgált az ilyen vidékek nevéül: Barca, Kalota, Kászon, Kölesér, Körös, Csík, Gyergyó. Ezek egy része a későbbiekben átváltozott: -ság, -ség képzővel vagy valamilyen útótaggal bővült: Barcaság, Körösvidék. Más nevek alakja is változásokon ment keresztül: az Ormánközből Ormánság, a Körösközből Bihari-sík, a Kemejből Nagykunság lett. Az ómagyar tájnévrendszer jellegzetes tagja még az alacsonyabb hegysorokat, dombsorokat jelző Erdőhát, a hegységek előterét jelölő Hegyalja. Hegységeink egytagú tulajdonnevei részben már ekkor kialakultak. Élt a Mátra, a Bükk, a Bakony, Vértes, Pilis nevünk, de vannak olyan hegyvidékek amelyek neve azóta jelentősen átalakult. A ma Cserhátnak nevezett középhegységünk azidőtájt Bolhád, a Gerecse Rögös-erdő, a Selmeci-hegység Sarkoscser, a Réz-hegység Igfon, a Tátra Turtur alakban fordul elő. A lakatlan zárt magashegységi erdőségek az erdő szóval alkotott összetételek jelölték. A mocsaras területek leginkább a Sárnak és a Hannak nevezték.

Legfontosabb nagytájneveink kialakulása az Árpádok korára tehető. Ezek között időrendi sorrendben első az Erdély szavunk. A szó az Erdő elü – erdé el szerkezetből keletkezett és jelentése „erdő elve, erdőn túli vidék”. Ez esetben az erdő, az akkor lakatlan zárt magashegyvidéki szigethegységet jelölte, amely a Király-hágó két oldalán, válaszfalként magasodott a medencében megtelepedett magyarok keleti terjeszkedése felé. A nagytáji névrendszer tovább differenciálódott az Alföld és Felföld nevek megjelenésével. Előbbi már a XIII. században megjelent, de nem a mai tartalommal. Kezdetben a Száva és a Duna vonalától délre fekvő területeket jelölték vele, Tinódi az alföldi vitézekről szóló dalaiban még a déli végeken harcolókat érti alatta. A Felföld név a XV. századtól adatolható. A honfoglalástól évszázadokon keresztül csak Alsó- és Felsőországot használtak megjelölésként, tekintet nélkül az ország ókori és kora középkori történelmi részeire (Pannónia, Jaziga, Dácia), a Felföld és Alföld megjelölések ezek helyébe léptek. Az Alföld a „jazigok földje” volt Pannónia és Dácia között mindaddig, amíg a Római birodalom határa a Duna volt. Ennek megszűntével és a Kárpát-medence állami egységgé válásával szorultak ki a latin nevek a tájnévrajzból. Ezek használata még az Árpád-korban is – mint „tudományos nevek” előfordult, de folyamatosan halványult. Annak ellenére, hogy az Alföld, Felföld, Pannonföld földrajzilag jól körülírt tájegységek, utóbbit a magyar, viszonyításon alapuló Dunántúl váltotta fel.[194]

A tájnevek egy részére annyira jellemző -ság, -ség képző a XIII.-XIV. században még szerény mértékben fordul elő. A Barca, Nyír, Ormán, Szilágy stb. mellett már megjelenik a Szilágyság, Nyírség, Lakság, Csernecség. Adatok vannak a mindvégig képzős Őrségre, Mezőségre és már a XVI. században megjelenő Szerémségre.

Az Árpád-korban kialakult természeti neveink a középkor folyamán tovább bővültek. Az elnevezések változtak is, megjelent a magyar nyelvben a Kárpátok földrajzi név, sok természeti táj társadalmi eredetű nevet kapott (Kunság, Jászföld, Somogy stb.).

A török hódoltság alatt folyamatosan gyarapodott tájnév kincsünk. Az ország lakosságának nemzetiségi megváltozása következtében egyre több népnévből képződő név jelenik meg. Létrejönnek az Oláhság, Oroszság, Németség és Tótság nevek. A korábban kialakult nagytáji szemlélet és a nagytáji nevek megszilárdultak. Érdekes momentum, hogy a török terjeszkedés elől délről menekülő emberek egyre nagyobb számban kapják az Alföldi családnevet. Az Alföld név jelentése egyre inkább észak felé húzódik és ekkor éri el mai kiterjedését. A Felföld névnek egyfajta mellékjelentése is kialakult: egyes forrásokban a mai Felvidék és a Dunántúl alkotják a Felföldet. Az irodalmi nyelvért folyó harcban ugyanis két fő területi nyelvváltozat a dunai és a tiszai vetélkedett. A dunai változatot felföldizmusnak, a tiszait alföldizmusnak nevezték. A nagytájak nevéhez kapcsolódik, hogy megjelennek a folyókhoz kapcsolódó térbeli viszonyítást mutató neveink. A helyhatározói szerepű Dunán túl, Tiszán túl, Duna–Tisza között, Száva–Dráva között megjelölések gyakran előfordultak levelezésekben. Érdekes jelenség, hogy amíg a Dunántúl és Tiszántúl nevek csak a XVIII. században jelennek meg, addig a Dunán túl való föld és a Tiszán túl való föld meghatározások már a XVI. században ismertek. A XVI-XVIII. században jelentősen előretörtek a -ság, -ség képzős nevek. (Őrség, Mezőség, Kunság). Bár tovább éltek a Barca, Szilágy, Nyír, Hany képzetlen formák, az írásbeliség már az Erdélység, Gyepelség, Cserehátság, Erdőhátság képzésekkel jelentkezett.

A természetföldrajzi tájnevek és a magyar földrajztudomány

A XVIII. századtól jelenik meg a tájnévadásban a máig folyamatosan ható, legnagyobb változásokat előidéző mozzanat a mesterséges tájnévadás. Ennek feltétele mindenekelőtt a tudományos tájvizsgálat és tájismeret létrejötte, az érdekelt szaktudományok, mindenekelőtt a földrajz, megfelelő szintre emelkedése. A természeti nevek használata a tudományok, az irodalom fejlődése által egyre széleskörűbb lett. Az utazók leírásai külföldön is terjesztették némely tájunk nevét. Ennek ellenére a tudományosnak tekinthető, a természeti tájakat vizsgáló és lehatároló művek még várattak magukra. A térképi ábrázolás még ötletszerűen, nem lényegesnek tekintve vette fel e neveket. A tudományos vizsgálatok kezdete a Bél Mátyás által megírt, (de töredékben maradt), 1735-1742 között kiadott, az első Magyarországról szóló, földrajzi leírás volt. Bél Mátyás a XVIII. század elején indította meg mindaddig páratlan gyűjtőmunkáját Magyarország településeinek s nevezetes helyeinek földrajzáról, történeti és néprajzi vonatkozásairól. Tanítványaival, fiaival, „értelmiségi” barátaival szinte fölosztották az országot, s annak nagyobb részét bejárva, valamint levelezés útján óriási anyagot halmoztak föl bár ennek jelentős része később elkallódott. Munkájuk mintegy bemutatása „Hungariae antiquae et novae Prodromus cum Specimeni…” címen (Nürnberg, 1723), java pedig a „Notitia Hungariae novae Historico-Geographica” (1735–42) négy kötetében jelent meg.[195] A korszerű földtani alapokra, főleg Torbern Olaf Bergman hegységosztályozására támaszkodó, oknyomozó természetföldrajz Magyarországon Mitterpacher Lajos, a pesti egyetem tanára „Physikalische Erdbeschreibung” című 1789-ben megjelent munkájától számítható. 1818-ban, földtani tanulmányutakat tett a Kárpát-medencében François Sulpice Beudant (1787–1850), a kor egyik legjelesebb szakembere. Remek terepi figyeléseit, vizsgálatait négykötetes munkában, 1822-ben tette közzé Párizsban. Ennek záró darabja 47 csudaszép színes földtani metszetet tartalmaz Magyarország felvidéki és dunántúli tájairól.[196] A szabadságharc után – mintegy az önkényuralommal szemben – minden idők legszebb kiállítású, metszetekkel, kőrajzokkal (kőnyomatokkal), térképvázlatokkal szemléltetett „honismereti” kötetei láttak napvilágot: Magyarország és Erdély, Magyarország és Erdély eredeti képekben (1856–1864), Budapest és környéke (1859), Magyarország képekben (1870). E történelemre, műemlékekre, népművészetre és földtudományokra egyaránt kitérő kötetekbe a kor legkiválóbb tudósai és művészei írtak tanulmányokat (Hunfalvy János, Kubinyi Ferenc, Szabó József, Kővári László, Kovács Gyula). E kötetek még tudományosabb igényű, még alaposabb, számtalan saját földrajzi és néprajzi megfigyelésre támaszkodó folytatása Orbán Balázs „A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból”, valamint „Torda város és környéke” leírása c. munkája (1868–1873, illetve 1890). Orbán páratlan értékű, sokkötetes művének külön érdeme, hogy szerzőjük – idehaza elsőként – tudatosan saját fényképfelvételeit használja szemléltetésül.[197] E munkákban – bár még csak érintőlegesen – a tájnevek is helyet kaptak. Egyes folyóiratokban már foglakoznak a tájnévadás és lehatárolás (Magyarföld és népei képekben) kérdéseivel, újra fölfedezik történeti tájainkat (pl. Őrség, Göcsej, Bőköz, Ormánság, Szilágy, Csallóköz, Tiszahát), de már alkalmi tájmegjelölések és lehatárolások is előfordulnak (Bánvölgy, Sajóvölgy, kecskeméti puszták stb.) Ugyanakkor a természeti nevek tudományos vizsgálatokon alapuló lehatárolása a XIX. század végéig váratott magára. A korszerű, immár tudományos vizsgálatok sokaságán alapuló leíró természetföldrajz első művelője Hunfalvy János volt, akinek tollából 1863–65-ben jelent meg, a Kárpát-medence földtani felépítésnek, magasságviszonyainak, éghajlatának, vízrajzának, domborzatának minden addiginál részletesebb és pontosabb bemutatása „A magyar birodalom természeti viszonyainak leírása” címmel.[198] Ennek három kötete máig forrásértékű tájrajz. A magyar földrajzi viszonyokkal mai értelemben vett tudományossággal foglalkozó kutatónak is őt, a Magyar Földrajzi Társaság első elnökét, Hunfalvy Pált tartják, az ő nevéhez kötődik az ország első földrajzi tanszékének megalapítása 1870-ben. Munkássága az összehasonlító és leíró földrajz magyarországi bevezetéséhez fűződik, amely a Karl Ritter által kifejlesztett ún. „német iskola”, továbbépítését is jelentette. Munkái a mai kor követelményeit tekintve is forrásértékűek és a természetföldrajzi tájak első lehatárolásai és vizsgálatai is az ő nevéhez fűződnek. Tehát csak ekkortól és a XX. század első harmadában kezdenek megjelenni az önálló tájbemutatások és ekkor keletkeznek az első mesterséges tájnevek is.[199] Az ekkortól mind több földrajzi író, egyre behatóbban foglalkozott a tájbeosztások irányába mutató vizsgálatokkal, leírásokkal. Egyre nagyobb teret hódított a magyar földrajzi irodalomban az oknyomozó, magyarázó szemlélet, amelyet Mitterpacher és követői honosítottak meg a hazai természetföldrajzban. Ennek két kiemelkedő magyarországi művelője Szabó József és főleg id. Lóczy Lajos, majd pedig Cholnoky Jenő és Prinz Gyula. Közülük Lóczy és Cholnoky egyúttal a természetföldrajz új ágának, a felszínalaktannak is hazai megteremtője.[200] E tudományág megjelenése újabb lökést adott a tájrendszertan és nevezéktan alapjaihoz. Kialakult a Kárpát-medence sajátosan magyar szempontú tájszemlélete, amely a medence közepéről („aljából”) körültekintve osztja fel és szemléli a területet. Azonban a magyar földrajz a tájbeosztás és szemlélet tekintetében a XIX. századtól egyre inkább – a településnév-használatban is érzékelhető – államközpontúság felfogását tette magáévá. Ez legszembetűnőbben a tájak neveiben mutatkozott meg. Amíg a Kárpátokon belül nagy részletességgel különítették el és ábrázolták a természeti tájakat és résztájakat, addig a hegylánc külső oldalán elhanyagolták azt. Ez egyfajta egyensúly nélküliséget eredményezett, azt sugallta, hogy a Magyarországon kívüli területek természetnévrajzi értelemben nem olyan változatosak. „A magyar tájrendszerek a Kárpátok külső oldalán fölmerülő problémákkal alig, vagy egyáltalán nem foglakoznak.”[201] Ez a szemléletmód Trianon után is tovább élt és sok Magyarországon készült térképkiadványon máig fennmaradt. Hunfalvy halála után, 1889-ben Lóczyt bízták meg a budapesti Tudományegyetem földrajzi tanszékének vezetésével, s a remek földtantudós – természetesen eredeti „szakmájához” is hű maradva – a természetföldrajz szolgálatába szegődik. 1891-ben Cholnoky Jenővel megkezdte „A Balaton és környéke tudományos tanulmányozása” című munkáját. E nagyszabású műben valamennyi természettudományi ágat a kor legjelesebbjei képviselik. Lóczy halála után a földrajznak szinte valamennyi szakterületén munkatársai vették át szerepét. Prinz Gyula, Cholnoky Jenő, Teleki Pál és Bartucz Lajos megírták a Kárpát-medence mindeddig legátfogóbb elemző földrajzát amely „Magyar föld, magyar faj” címmel jelent meg.[202] Ennek első kötete a „Magyarország tájrajza” címet viseli. Ebben „A magyar tájak rendszeres szemlélete” c. fejezet már a tájbeosztások irányába mutató rendszerbe állítással írja körül a Kárpát-medence és környezete tájait. Nevezéktanában javaslatokat is tesz: az Erdőelve (Erdély), Havaselve (Havasalföld) mintájára a Balkán-hegyvidék északi előterét Balkánelve jelöléssel javasolja. Távoli hegyvidékekre sokszor még „félmagyaros” névalakokat használnak: Dinárák (Dinári-hegyvidék), Pirének (Pireneusok). Az Erdélyi-középhegységet Erdélyi-havasoknak, az Eperjes–Tokaji-hegyvidéket Sátor-hegységnek nevezik benne. A „Magyar tájak képe” című fejezet – amely Prinz Gyula munkája – már a mai értelemben vett tájbeosztás elveit hordozza: „Ahogy az ország országrészekből van összetéve, úgy az országrészeket tájak alkotják. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy minden országrész hiány nélkül tájakból (Landschaft) van összerakva. Itt táj néven olyan területegységet értünk, melynek külön jellemző, még pedig a szomszédoktól lényegesen eltérő fizikai-földrajzi uralkodó tulajdonságai vannak, de azonkívül az előbbiekkel egyenrangú követelményként, öttől tízezer négyzetkilométer terjedelme is…”.[203] Prinz a Kárpátok által határolt magyar országterületet 15 tájra osztotta. Ő is, mint sok elődje, több táj lehatárolásánál szembetalálta magát az elnevezések problémájával: „ …a Kanizsai-ároktól keletre a Dunáig olyan a tájnak a képe, mintha csupa óriási felfordított teknőből lenne….” „…Senki sem adott még nevet ennek a Zalától az Alföldig terjedő tájnak másként, mint a tökéletlen Dunántúl kifejezéssel. A XVIII. század német gyarmatosai érezték talán először, hogy a Bakony és Mecsek erdőszigete közötti kaposi széles teknő, beszegve a Duna és a Dráva árterületeivel, különleges sajátságokkal felruházott egy táj. Általuk honosodott meg az akkori vadon állapot és a gyarmatosok feladatának tréfás jelzéseként a Schwabische Türkei elnevezés. Magyar nyelvhasználatban azonban ezt sohasem fordították Svábtörökföldre. Ha megyényi területnél többet, a Balaton és a Mecsek közét akarták megjelölni, akkor legfeljebb Somogyország került szóba.”[204] Prinz ez esetben a természeti tájnévadás és a történeti-földrajzi-néprajzi tájnévadás összeszővődését boncolgatja. Itt jelentkezik markánsan a táj természeti és társadalomföldrajzi jellemzőkön alapuló névadásának ellentéte olyan esetben, amikor a természeti jellemzőket már-már „felülírja” a társadalmi-néprajzi minőség. „…Német földrajzokban Donau-Drau Platte néven is szerepel ez a táj…” „…Földtani értelemben találó a Duna és Dráva közti lemez megjelölés…” „…De tájrajzban nem helytálló a lemez megjelölés, mert abból sima felületre következtetünk, holott éppen ezt nem találjuk meg a dunántúli dombvidékek nyugtalan térszínén.”[205] Ez utóbbi gondolatnál a tájtípus és a tájnév köznévi tagjának egybevágó jelentésű igénye merült fel: nem nevezhetünk lemeznek egy hullámos dombvidéket. Tehát a mesterséges tájnévadás tipikus példájával állunk szemben: a köznévi tag fejezze ki a táj morfológiai jellegét. Ennek következtében a XX. század 20-as éveitől egyre szélesebb körűen kezdenek terjedni az olyan körülíró nevek, amelyek a földrajzi jellemzők mind teljesebb meghatározásának igényét hordozzák, de ezáltal nehézkes, körülményes, a mindennapi szóhasználatba begyökeresedni nem tudó nevekké válnak. Prinz Gyula próbál olyan neveket találni – legalább nagytáj szinten –, amelyek természetesebb névtani jegyekkel bírnak. Ekkor jelentkezik először az Erdélyi-középhegység, akkor még Keleti-középhegység név helyett a Biharerdő. Az Északi-középhegység, amely a tudományos irodalomban akkor a Déli-Felföldként volt számon tartva a Mátraerdő nevet kapta. A Kárpátok egyes nagytáji részeinek elnevezésében is megjelennek a természetes jellegű nevek: az Északkeleti-Kárpátok Havaserdő, a Keleti-Kárpátok Székelyerdő és a Déli-Kárpátok Erdélyhavas néven kerülnek be Prinz tájnevei közé. Ez utóbbi mindenképpen a legteljesebb visszanyúlás az ősi magyar elnevezésekhez. Az Árpád-kor Havas neve alapján keletkezett a „Havason túli”, tehát a Déli-Kárpátok túlsó oldalán fekvő terület, elnevezésére a Havaselve majd Havasalföld földrajzi nevünk. Ugyanakkor az Északnyugati-Kárpátok területét nem az erdő vagy havas köznévi tag beépítésével jelölte meg. E terület a Magas-Felföld nevet kapta. A természetes jellegű mesterséges névadásban visszalépések is történtek. Prinz szétbontotta nagytáji tekintetben az Alföldet. Északi részét, a lösz- és homokvidékek területét Felsőtiszatáj névvel, a Duna menti, főképpen futóhomokos területet Középdunatáj, déli vastag folyóhordalékkal fedett és dombsorokkal keretezett vidékét Aldunatáj névvel különítette el. Középen, a mezőségi talajjal fedett asztallap símaságú terület pedig a Nagyróna nevet kapta.[206]

A magyar nyelvű természeti tájnévanyag a Kárpát-medencén belüli egyes – főleg nemzetiségek lakta – területeken hézagos volt. Ennek korrigálására az 1930-as-40-es években Gróf Teleki Pál és munkatársai, mintegy próbálkozásként, magyar névalakokat alkottak.

Ezekből néhány példa:

Ptácsnik (Vtáčník) »» Madaras

Vihorlát (Vihorlat) »» Viharlátó

Szinyák (Szinyak) »» Kéklő

Gutin-hg. (Munţii Gutâi) »» Ezüstös

Cibles (Ţibles) »» Széples

stb.

A példák közül csak a Madaras és a Kéklő bizonyult maradandónak, a Széples alkalmazása változó, egyelőre párhuzamos elődjével.

A magyar térképészet a múlt század második felétől, a magyar nyelvű oktatási térképek készítésének idejétől kezdte el a távoli területek idegen természeti neveinek magyaros írásmódját alkalmazni. Ez kezdetben csak a köznév fordítását jelentette, de a későbbiekben már a jelzői jellegű földrajzi tulajdonnevek magyar alakját is megalkották. Ezek egy része az -i képzővel létrejött nevek csoportja, amelyek a célszerűség és a magyar nyelv természetes igénye szerint fejlődtek ki. A másik a teljes névfordítás, amely a neveket tekintve párhuzamot mutat más nyelvek e földrajzi nevekkel kapcsolatos megoldására.

Szinte minden nyelven fordított nevekből néhány példa:

Tierra del Fuego »» Tűzföld

Rocky Mountains »» Sziklás-hegység

stb.

Ezeknek a fordításoknak a megjelenése már előrevetítette azt az igényt, hogy a magyar olvasónak készülő térképeken a természetföldrajzi tájak körében van a legnagyobb igény a magyaros írásmód, sőt a magyar nevek használatára. Ennek ellenére a fenti példákon túl a névmagyarosodások „megrekedtek”, így logikájában furcsa „félmegoldások” keletkeztek. Érvényes ez főképpen az Újvilág területére, ahol rengeteg a „friss”, néhány évszázados névadású tájnév, és amelyeknek az adott nyelven konkrét, magyarra fordítható értelme is van. Ily módon célszerű a közszói és melléknévi eredetű földrajz tulajdonnevek fordítása, hiszen a Tűzföld – Sziklás-hegység párhuzamba csak így illeszthetők bele logikusan.

A tájbeosztások megjelenése és fejlődése

A mai értelemben vett részletes tájbeosztások csak az 1960-as évektől készülnek Magyarországon. Ezek megjelenésével a már addig is sok helyen feltűnő mesterséges tájnevek mindinkább nagyobb tömegben születnek. Ennek oka, hogy a tájbeosztás célja csak akkor valósítható meg, ha minden tájalkotó tényezőt figyelembe véve, egy hierarchikus rendszert állítunk fel és e rendszerben szükségszerűen adódik, hogy nem minden meghatározott tájszinten jelennek meg az egyes egységek népi indíttatású névvel. Ilyenkor szükséges a műnév megalkotása, amelyet azonban a társadalommal, a „név használójával” is el kell fogadtatnunk: „...a mesterségesen képzett természeti tájnevek meghonosodhatnak a közhasználatban, de csak ha a nyelvhasználat normáihoz illeszkedő, a már elterjedt elnevezésekkel analóg és a közember számára érthető neveket alkotunk.”[207]

Magyarországon a tájkutatási irányzatok és a tájakat rendszerbe foglaló tudományos értekezések továbbra is – a már említett államközpontúság – hatása alatt maradtak. A magyar tájbeosztásokban ez a felfogás mindinkább előtérbe került, és ennek tovább élése mára jelentős torzulásokat okozott. Ez egyrészt azt jelentette, hogy már nem a Kárpátok belső oldalának természetföldrajzi egysége mutatkozik a felosztásban, tehát az államközpontúságban már nem a Kárpátok határolta országterület az egység, hanem politikai-ideológiai szempontoktól vezérelve, a természeti tájak határait az érvényben lévő országhatárokhoz kötik. Sajátos jelenség, hogy a Kárpát-medencét egységesen bemutató részletes magyar nyelvű tájbeosztás 1992-ig nem készült Magyarországon.

A másik torzulás a 1960-as években ered. Ekkor jelennek meg azok a névváltoztatások, amelyek tradicionális magyar természeti neveket váltanak fel idegen eredetű névvel, illetve az államhatárokhoz kötött tájszemlélet következtében – természeti egységek átszabását alátámasztandó – születnek új névalakok. Mivel Magyarországon ekkor minden általános térkép készítése állami feladatként egy gazdasági szervezet jogköre volt, és a névhasználatban erős politikai nyomás is jelentkezett, a megjelenő térképek, atlaszok, majd ezeken alapuló tankönyvek e névanyagot tartalmazták és terjesztették. Így a „fejekben” jelentős torzult beidegződések jelentkeztek és ezek máig ható problémát okozva, rengeteg szakmai vitát és ellentmondást szülnek.

Az 1989-ben bekövetkezett magyarországi fordulat és a liberálisabb tudományszemlélet eredményeként ma két, egyre élesebben elhatárolható, tájszemléleti vonal alakult ki Magyarországon. E két vonal jelenléte természetszerűleg a térképi névrajz különbözőségeiből szűrhető le.

Az egyik az úgymond „hagyományos” államközpontú tájszemlélet a Magyarország nemzeti atlaszában is közölt természeti tájbeosztás alapjain nyugvó álláspont Ez a természeti tájakat politikai egységekhez köti, névhasználatában a magyar tradíciókat hajlamos új, idegen eredetű nevekkel kiváltani. Ez a szemléletmód a magyar földrajzoktatás egy részében is élő vonalat jelent.

A másik megjelent szemlélet a természetföldrajzi tájak lehatárolásánál teljes mértékben kiiktatja a politikai határokat. A tájbeosztások e tekintetben történeti-földrajzi és természetföldrajzi tényezőkön alapszanak, a tájnévanyag követi, sőt felkutatja a magyar hagyományban meglévő neveket és fontos szempontja a kapcsolatteremtés és szintetizálás a szomszéd országok tájszemléletével és beosztásaival. Az utóbbi irányzat munkájának legjelentősebb eredménye, a Kárpát-térség természetföldrajzi tájainak az érintett nemzeti tájbeosztásokkal egyeztetett, összegző beosztása, amely megadja az egyes kistájak, kistájcsoportok, középtájak és nagytájak magyar névalakját is Hajdú–Moharos József – Hevesi Attila – Horvát Zsolt: A Kárpát–Pannon térség természeti tájbeosztása. Ezzel a munkával a magyar földrajztudomány levetkőzte az államközpontúság elvét és mind tájszemléleti, mind névtani szempontból új utakra lépett.

Sziget- és félszigetnevek

A természetföldrajzi értelemben szigetnek és félszigetnek tekintett tájak nevei. Tulajdonságaikban és történetiségben a természetföldrajzi tájnevekkel azonosak, kizárólag jellegzetes voltuk az oka a külön kategória létrehozásának.

Történeti-földrajzi tájnevek

A történeti földrajzi tájnevek letűnt közigazgatási egységek nevének tovább élő formái.

E névtípus a földrajzi nevek egyik különleges esete. Különleges annyiban, hogy mint név, elsősorban igazgatási eredetű és létrejötte – mint neve is mutatja – alapvetően attól függ, hogy az alapjául szolgáló igazgatási név továbbra is élő marad, vagy mint névforma megszűnik. Első közelítésben kimondhatjuk, hogy a történeti földrajzi tájnevek, letűnt közigazgatási egységek nevének tovább élő formái. E névtípus definiálása azonban nem ilyen egyszerű. A történeti-földrajzi nevek szorosan kapcsolódnak, velük sokszor összemosódnak a néprajzi tájnevekkel, (ezért alkotnak egy kartográfiai névrajzi fogalmi csoportot.) Ugyanígy összemosódhatnak a természetföldrajzi tájnevekkel. Ilyen „összemosódás” a Kiskunság, Nagykunság vagy Jászság tájnevünk. Eredetileg kun, illetve jász népesség telepedett le a területeken, tehát ily módon néprajzi névről beszélhetünk. Időközben e népek belső autonómiát kaptak, ekkor már az előbbi nevek mint igazgatási nevek jöhetnek szóba, de utólag egy-egy természetföldrajzilag lehatárolható területre ruházódtak át (némiképp mesterséges hatásra) és így síkságnévvé, tehát természetföldrajzi névvé váltak. E példákon is jól látszik, hogy a történeti-földrajzi nevek, mint kategória sokszor nem egyértelműen körvonalazhatók, átfedések vannak a természeti nevekkel. Ez nem meglepő, hiszen a természet által létrehozott tájak ősi valójába épült bele az ember munkája és formálta úgy a területet, hogy az már nem csak természetföldrajzi, hanem társadalomföldrajzi szempontból is külön tájjá vált. A két tényező hatása nem választható el egyértelműen, bár az egyes tájak esetében tény, hogy valamelyiknél kimutathatóan a természeti, másoknál inkább a társadalmi tényezők emelték jellegzetesebb önálló jegyekkel megáldott tájjá. Ehhez az összefonódott jelleghez kapcsolódik még hozzá az etnikai viszony, amelyet szorosan véve alá kellene rendelnünk a történeti-földrajzi tulajdonságoknak, de pont jelentőségük és sokszor különlegességük miatt az előbbivel egyenrangúan kezeljük.

Néprajzi tájnevek

A néprajzi tájnév valamilyen jellegzetes népi, nemzeti, társadalmi tényező alapján elkülönülő embercsoport lakóhelyét jelölő név.

Fontos kijelenteni, hogy a történeti-földrajzi és a néprajzi tájak sokszor összemosódnak, elkülönítésük sok esetben nehézséget okoz. A történeti-földrajzi és néprajzi nevekkel illetett területek olyan tájak, amelyek elsődlegesen az ott élő humán tényező alapján különülnek el környezetüktől, de egy történeti-földrajzi és egy néprajzi táj természetföldrajzi táj része is. A néprajzi tájnevek kiterjedésüket tekintve nagyon változatosak, hiszen a 3-4 falu méretű területtől (pl. Sóvidék, Matyóföld stb.) a több megyényi kiterjedésig (pl.: Mátyusföld, Palócföld stb.) előfordulnak.

Tengerfenék domborzati nevei

A tengerekkel fedett földfelszíni alakzatokat és formákat jelölő nevek. Végeredményben a tengerfenék domborzatásnak tájnevei.

A tengerfenék domborzatának egységes nevezéktanát biztosító névtárak kiadása az Egyesült Államokban 1971-ben indult meg. A Gazetteer of Undersea Features címmel 1971-ben és 1981-ben megjelent tárakat az Egyesült Államok kormánya mellett működő, 1890-ben alakult The United States Board on Geographical Names (BGN) hivatali testület állította össze. A testület a földrajzi neveket az alábbi szempontok szerint alkotja meg:

(1) Amerikai állampolgárok nemzetközi vizek tengeralatti képződményeire tett javaslatai,

(2) Az amerikai felségvizekre tett javaslatok,

(3) A képződmény földrajzi jellege, kiterjedése, helyzete,

(4) Más államok parti vizeinél lévő fenékidomok nevei az adott ország neveiből eredjenek,

(5) A BGN rendszerint jóváhagyja a más államok állampolgárai által, az Egyesült Államok határain túl fekvő fenékdomborzati képződményekre elfogadott neveket, kivéve, ha vita merül fel azokkal kapcsolatban.

A földrajzi nevek közneveinek kiválasztási gyakorlata a BGN-névadásban:

A névadásban alkalmasnak tekintett nevek:

(1) A rövid és egyszerű nevek előnyben részesülnek

(2) A nagy kiterjedésű fenékdomborzati képződmények nevében a megkülönböztető elemek jelezzék a terület hozzávetőleges helyzetét, ahol az adott képződmények fekszenek. (pl.: Marianna-árok, Keleti kilencvenes-hátság).

(3) Bizonyos esetekben könnyen megvalósítható a közelben fekvő ismert képződmények megkülönböztető elemeinek használatával, pl.: Aleut-hátság, Aleut-medence, Aleut-árok, Marianna-medence, Marianna-árok, Bellona-sziklazátonyok, Bellona-homokzátony stb.

(4) Bizonyos esetekben a megkülönböztető elem nagy, jól ismert közel fekvő képződményekhez viszonyított irányt jelölhet, pl.: Déli-Honshui-hátság, Nyugati-Karolina-medence stb.

(5) Abban az esetben, ha egy hosszan elnyúlt képződmény kiterjedését kell kifejezni és a végpontok már megnevezett földrajzi formákkal leírhatók, az utóbbi formák megkülönböztető elemei kötőjellel kapcsolva új képződmény megkülönböztető eleméül használhatók fel, pl.: Azori–Gibraltári-hátság, Peru–Chile-árok stb.

(6) A kanyonok, mivel rendszerint szorosan a part közeléig húzódnak, rendesen folyók, földfokok vagy más könnyen azonosítható szárazföldi objektumok nevét kapják megkülönböztető elemül, pl.: Hudson-kanyon, Barrow-kanyon, Norfolk-kanyon stb.

(7) Más képződmények megkülönböztető elemei, ún. emlékeztető nevek, a tengerek tanulmányozásában nagy szerepet játszó hajók, személyek, expedíciók, szervezetek és intézetek nevéből képzettek. Mindemellett a megemlékezés csak másodlagos szempont a névadásban, az elsőrendű szempont: hatásos, könnyen használható és megfelelő tájékoztatást nyújtó nevek.

(8) A felhasználható képződményt felfedező hajó neve, pl.: San Pablo-fenékhegy, Atlantis II-táblahegyek stb.

(9) A képződmény felfedezésénél használt eszközök egyedi nevei használhatók, pl.: Kiwi-fenékhegy (Kiwi repülőgép nevéből)

(10) Expedíciónevek használhatók, pl.: Northern Holiday-fenékhegy stb.

(11) A tengerkutatással kapcsolatos szervezetek és intézetek nevéből, pl.: Scripps-kanyon stb.

(12) Személynevekből alkotott nevek (a képződmény felfedezésével, leírásával kapcsolatos személy, az adatok értelmezésében jelentős szerepet játszó személy, az óceánok megismeréséhez jelentős mértékben hozzájáruló személyek, egy nemzet történetében kiugró szerepet játszó személy.)

(13) Képződménycsoportokat lehet elnevezni speciális fogalomkörbe tartozó (történelmi) személyiségek, mitológiai alakok, csillagképek, halak, madarak, állatok nevéről. Ilyen példák: Matematikus fenékhegyek: Archimédesz-fenékhegy, Euklídesz-fenékhegy, Gauss-fenékhegy, Muzsikus-fenékhegyek: Bach-fenékhegy, Brahms-fenékhegy, Schubert-fenékhegy.

(14) A leíró nevek, ha még nem fordultak elő, elfogadhatók, különösen akkor, ha megkülönböztető jellegzetességre utalnak, pl.: Horog-hátság, Patkó-fenékhegyek stb.

–Alkalmatlannak tekintett nevek:

(15) Hasonló képződményre másutt használt nevek,

(16) Teljes név, vagy személyek, intézmények, szervezetek nehezen kezelhető címe, elnevezése,

(17) Kereskedelmi termékek és gyártóik neve,

(18) A javaslattevővel rokoni vagy baráti kapcsolatban álló személyek neve.

A sok éven át használt nevek elfogadhatók akkor is, ha azok a fenti elvekkel nincsenek összhangban.

A magyar nyelvű tengerfenék domborzati nevek

A tengerfenék domborzati nevek magyar nyelven való megjelenése kifejezetten a XX. század szakirodalmának és térképeinek terméke. Az alábbiakban Márton Mátyás kutatásai alapján ismertetem azokat a fontosabb munkákat, amelyek magyar tengerfenék domborzati névanyagot tartalmaznak.

A legkorábbi összeállítás Pécsi Alberttől származik aki 1912-ben fordította a Richard J. által írt Oczeanográfia című munkát, és abban térképvázlatokat is közöl magyar nyelven. A következő magyar nyelvű munka 1952-ben Kéz Andor tollából született. A Bulla Béla által szerkesztett „Általános természeti földrajz” című egyetemi tankönyv I. kötetében a „Víz természeti földrajza” című fejezethez kapcsolódó térképek adnak magyar névanyagot. A Tasnádi Kubacska András szerkesztette, 1960-ban megjelent „A Föld” című munka „Tenger” című fejezetét Koch Nándor írta és az itt található ábrák mutatnak be magyar névanyagot. Haltenberger Mihály 1965-ben megjelent kiváló munkája, a „Tengerészeti földrajz” ábrái, az Udvarhelyi Károly nyomán írt, Szabó László szerkesztette, szintén Haltenberger tollából származó „Általános természeti földrajz”, „A víz földrajza” című fejezet ábrái magyar névrajzúak. Kurucz Andor magyar névrajzzal írta meg „A Tengerek földrajza” című munkáját. Az időközben , tehát 1912-től 1985-ig kiadott magyar térképes munkák, atlaszok az előbbi szerzők munkáinak magyar névanyagát csak töredékben közlik, és általában elmondhatjuk, hogy a magyar térképek egyik legmostohábban kezelt névcsoportja a tengerfenék domborzati neveké.

A tengerfenék-domborzat egyre jobb megismerése folytán újabb és újabb földrajzi nevek jöttek létre függetlenül attól, hogy szabályozott-e a névadás, vagy a névírás. Magyarországon az 1970-es évektől mind jobban előtérbe került a magyar nyelvű tengerfenék-domborzati nevek megalkotásának és szabályozásának kérdése. Ez ügyben a Földrajzinév-bizottság 1979-ben foglalkozott a kérdéssel. Ekkor a földrajzi nevek előtagjainak és a megfelelő utótagoknak a megállapítása megtörtént. Ebben a 65 angol nyelvű fogalomra 42 magyar megfelelőt állapítottak meg.

Az első, a lehetőségek szerint e tekintetben teljességre törekedő magyar nyelvű munka a Kartográfiai Vállalat 1985-ben megjelent új, „Nagy világatlasz”-a, amelynek általános földrajzi térképei tömegesen tartalmaznak tengerfenék domborzati neveket. Jelenleg is folyik a magyar tengerfenék földrajzi névtár készítése, amely a témával kimerítően foglalkozó Márton Mátyás irányításával történik.

Hivatkozott irodalom, rövidítések:

[KÉSZ]= Kartográfiai értelmező szótár szerk.: Földi Ervin, Földmérési Intézet Geokartográfiai Osztály Budapest, 1974

[MAROSI S. 1980]= Dr. Marosi Sándor: Tájkutatási irányzatok, tájértékelés, tájtipológiai eredmények (Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézet Budapest, 1980)

[HAJDÚ-MOHAROS J. 1993]= Hajdú-Moharos József–Sasi Attila–Erős László: Románia tájföldrajzi beosztása (Balaton Akadémia könyvek 5.) (Balaton Akadémia Vörösberény, 1993)

[FNESZ]= Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára (Akadémiai kiadó Budapest, 1988)

[KISS L. Kor.magy.helys.tip.]= Honfoglalás és Nyelvészet főszerkesztő: Györffy György (Balassi kiadó Budapest, 1997) Kiss Lajos: Korai magyar helységnévtípusok

[MEZŐ A.1982]= Mező András: A magyar hivatalos helységnévadás Nyelvészeti tanulmányok 22. (Akadémiai kiadó Budapest, 1982)

[KÁLMÁN B. 1996]= Kálmán Béla: A nevek világa (Csokonai kiadó Debrecen, 1996)

[BAK B. 1997]= Bak Borbála: Magyarország történeti topográfiája a honfoglalástól 1950-ig (Historia könyvtár, Monográfiák 9/I.) (História–MTA Történettudományi Intézete Budapest, 1997)

[KRISTÓ 1988]= Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon (Magvető Könyvkiadó Budapest, 1988)

[PESTHY 1880]= Pesthy Frigyes: Az eltűnt régi vármegyék (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala Budapest, 1880)

[KMTL]= Korai magyar történeti lexikon (főszerk: Kristó Gyula) (Akadémiai Kiadó Budapest, 1994)

[KOCSIS A. 1997]= Kocsis Aranka: A vajkai szék nemesei (Csallóközi kiskönyvtár 12. kötet) (Kalligram Könyvkiadó Pozsony 1997)

[HONF.-NYELV. 1997]= Honfoglalás és Nyelvészet, főszerkesztő: Györffy György (Balassi kiadó Budapest, 1997).

[SZABÓ T.A. 1988]= Szabó T. Attila: Nyelv és település (Válogatott tanulmányok, cikkek VII.) (Európa Könyvkiadó Budapest, 1988)

[SZABÓ T.A. 1980]= Szabó T. Attila: Nép és nyelv(Válogatott tanulmányok, cikkek IV.) (Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 198o)

[MAÁCZ E. 1955]= Maácz Elemér Földrajzi tájszótár, 1955

[JUHÁSZ D. 1988]= Juhász Dezső: A magyar tájnévadás. Nyelvtudományi értekezések 126. sz. (Akadémiai Kiadó Budapest, 1988)

[MFMF]= Prinz Gyula–Cholnoky Jenő–Gr. Teleki Pál–Bartucz Lajos: Magyar föld magyar faj. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Budapest, é. n.)

[PE-MFKM]= Pannon Enciklopédia-Magyarország földje, kitekintéssel a Kárpát-medencére (Karátson Dávid főszerk.) (Kertek 2000 kiadó, é.n.)

[CHOLNOKY J. 1929]= Dr. Cholnoky Jenő: Magyarország földrajza (Tudományos gyűjtemény 101, Danubia Könyvkiadó, 1929)

[BULLA-MENDÖL 1947]= Bulla–Mendöl: A Kárpát-medence földrajza (Nevelők könyvtár, Egyetemi Nyomda Budapest, 1947)

[MKK]= Dr. Marosi Sándor–Dr. Somogyi Sándor (szerk.): Magyarország kistájainak katasztere I. II. (MTA Földrajztudományi Kutató Intézet Budapest, 1990)

[EURÓPA I. 1975] = Marosi Sándor–Sárfalvi Béla (szerk.): Európa I. (Gondolat 1975)

[MÁRTON M. 1991]= Dr. Márton Mátyás: Tengervizzel fedett felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken (Kandidátusi értekezés Budapest, 1991)

[ÁTI] = Á.T.I. Kisatlasz (Magyar Királyi Állami Térképészeti Intézet Budapest [é.n.])

[KISS L. 1999.]= Kiss Lajos: Az új európai viznévadás (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián, Magyar Tudományos Akadémia, 2000)

[GLOSSARY 1987]= Technical terminology employed in the standardization of geographical names. Glossary No.330/Rev. 2. United Nations Secretariat Departement of Conference Services Translation Division. New York, 24 July 1987. – kézirat

[KADMON 1993]= Kadmon, N.: Dictionary of toponymic terminology (Helynévtani terminológiai szótár). Version 2.0. UN Group of Experts on Geographical Names, Working Group Terminology. – kézirat

[NÉVT.ÉRT.14]= Földi Ervin: Az ENSZ földrajzinév-egységesítési tevékenysége (Névtani értesítő 14 Budapest 1992

[MÁRTON M. 1991]= Dr. Márton Mátyás: Tengervizzel fedett felszínek ábrázolása kisméretarányú térképeken (Kandidátusi értekezés Budapest, 1991) – ENSZ határozatok a földrajzi nevek nemzeti és nemzetközi egységesítésére

[KRONSTEINER 1975]= O. Kronsteiner: Mehrnamigkeit in Österreich (Többnyelvűség Ausztriában). Österreichische Namenforschung, 1975/2

[FÖLDI 1998]= Földi Ervin: Térképi névírás (A földrajzi nevek írása). Tájékoztató anyag a Földrajzi nevek írása c. kollégiumhoz. 1998 – kézirat –

[BACK–BREU 1989]= Glossar zur kartographischen Namenkunde. Zusammengestellt von Otto Back und Josef Breu. Abteilung für kartograpische Ortsnamenkunde, Ständiger Ausschuß für geograpische Namen. Wien, Frankfurt am Main, 1989.

[MÁRTONFI 1975] = Mártonfi László: A rögzitett nyelv – az írás. (Minerva nagy képes enciklopédia. Minerva, Budapest

[INCZEFI 1970] = Incyefi Géza: Földrajzi nevek névtudományi vizsgálata (Akadémiai Kiadó, Budapest 1970)

---

[1] Hivatalos név: a közigazgatásban, közlekedésben, postai szolgálatban stb. alkalmazott, törvényben, rendeletben maghatározott név.

[2] Pl. Mexikóváros, Kuvaitváros, Brazíliaváros, Nyugat-Berlin, Kelet-Jeruzsálem, Észak-Nicosia, Majnafrankfurt, illetve Mosztár, Szarajevó, Tetovó stb.

[3] Nagyobb példányszámban, nyomtatásban megjelent vagy egyéb publikációban, de szakmailag elfogadott formában közzétett.

[4] Pl. Ágosta (Augsburg), Boroszló (Wrocław), Dancka (Gdańsk), Ilyvó (Lviv), Nándorfehérvár (Belgrád) stb.

[5] Példának lásd: „A Föld világatlasz” [AGÁT–Nyír-Karta–Szarvas, 1999] „Történeti magyar helységnév” jelkulcsi kategória.

[6] Pl. a prágai Vencel tér, moszkvai Vörös tér

[7] Megjegyzendő, hogy több állam magyar neve lehetne „magyarabb” (Moldova–Moldávia, Botswana–Becsuánaföld, Lesotho–Bászutóföld stb.)

[8] Kraj Severočeský (Csehország)

[9] Niederösterreich (Ausztria)

[10] New South Wales (Ausztrália)

[11] Central (Zambia)

[12] Bratislavský kraj (Szlovákia)

[13] Zakarpatszka oblaszty (Ukrajna)

[14] Judeţul Sălaj (Románia)

[15] Jihomoravský kraj (Csehország)

[16] Nordrhein-Westfalen (Németország)

[17] Oberösterreich (Ausztria)

[18] Cataluña (Spanyolország)

[19] Équateur (Kongói Demokratikus Köztársaság)

[20] Chránená krajinná oblasť Mala Fatra (Szlovákia)

[21] Krkonošský Národní Park (Csehország)

[22] Orlické hory (cseh)

[23] Cserszkij hrebet (orosz)

[24] Bayerwald (német)

[25] pl. Tien-san (kínai), Csilien-san (kínai), Kuznyecki-alatau (hakasz) , Ulahan-bom (jakut), Kara-kum (türkmén)

[26] pl. Csilien-san és nem Csilien-hegység. Magyar célközönség esetén nem helyes e névcsoport tekintetében a nemzetközi átírások alkalmazása. Tehát nem Quilian-san vagy Quilian-hegység.

[27] Tájak, csúcsok, hágók és vizek esetében legnagyobb részük az európaiak által új névadásban részesített Észak-és Dél-Amerika területén fordulnak elő.

[28] Rocky Mountains (angol)

[29] Fox Islands (angol)

[30] Porcupine River (angol)

[31] Bay of Goods Mercy (angol)

[32] Sierra Dois Irmãos (portugál)

[33] Pl.: Kara-kum (= Fekete-sivatag), Kizil-kum (= Vörös-sivatag), Gobi (= Sivatag), Kara-tau (= Fekete-hegység), Isszik köl (= Isszik-tó) stb.

[34] Ide tartozik nagyon sok fok neve.

[35] Pl.:Atlantis Seamount »» Atlantis-fenékhegy (Atlantis hajó nevéből), Northwind Ridge »» Northwind-hátság (Northwind »Északi szél« hajó nevéből), Northern Holiday seamount »» Northern Holiday-fenékhegy (Northern Holiday expedíció nevéből) stb.

[36] Pl.: Arlis Spur »» Arlis-nyúlvány (Arctic Research Laboratory Island névből), Kotlovina Szevernyij Polus »»Szp-medence stb.

[37] Pl.: Man-sziget. (Man’ kelta szó, = kicsi, kicsiny), Yellowstone (a minnataree indiánok nyelvén mitsiadazi = sárga kő), Niagara-vízesés (Ongniaahra irokéz szó = kettévágott föld) stb.

[38] Pl. Mont Blanc, Sierra Nevada, Kara-kum, Kizil-kum, Góbi,

[39] A magyarországi térkép-sokszorosításban a síknyomtatás nagyobb arányú térhódításától.

[40] Leginkább az atlaszokban szereplő igazgatási- és általános földrajzi térképek.

[41] Törvény a népiskolai oktatásról. (1868. XXXVIII. tc.)

[42] Egybeesést említünk, de a névterület – ha szórványosan is – főképpen keleti és déli irányban jelentősen túlnyúlt és túlnyúlik a Kárpátok és a Száva vonalán.

[43] Törvény a helységnevek rendezéséről (1898. IV. tc.), az ún. törzskönyvezés folyamatának elindítója.

[44] Moldvai magyarok (Csángóföld) és a magyar nyelvszigetek Szlavóniában.

[45] Pl.: Földrajzi iskolai atlasz (tervezte: Kogutowicz Manó, 1896), Kozma–Kőrösi Rendszeres földrajzi atlasz (szerk.: Kozma Gyula és Kőrösi Albin) [Singer és Wolfner kiadása Budapest, 1907]

[46] Eszék (Osijek), Bécs (Wien), Bákó (Bacău), Drezda (Dresden)

[47] Hegycsúcsok, hágók, szorosok, fokok.

[48] Törvény a magyar–horvát kiegyezésről. (1868. XXX. tc.)

[49] Szerkesztette: Dr. Kogutowicz Károly

[50] Magyarország hegy- és vízrajzi térképe

[51] Dnyeszter (Dniestr), Odera (Oder), Morva (March).

[52] Északnyugati-, Északkeleti-, Keleti-, Déli-Kárpátok.

[53] Bécsi-erdő (Wienerwald), Morvamező (Marchfeld), Mars-hegység (Mars Gebirge), Karavankák (Karawanken).

[54] Magyarország hegy- és vízrajzi térképe

[55] Az Állami Térképészeti Intézet kisatlasza. Első kiadása az 1930-as évek közepén, ezt még három követte a Honvédtérképészeti Intézet kiadásában 1943-ig.

[56] A Magyarország 1914-ben és a Csonkamagyarország c. térképeken.

[57] Bécsi-erdő

[58] Eperjes városától Tokaj városáig húzódó vulkáni kúpok sorozata. Az Északnyugati-Kárpátok külső vulkáni vonulatának tagja.

[59] A Sátor-hegyek névalak a Sátoraljaújhely fölött emelkedő Sátor-hegy és a körülötte fekvő (Vár-hegy, Kecske-hát, Magas-hegy) jellegzetes sátor alakú vulkáni kúp-csoport elnevezésének kiterjesztéséből ered.

[60] pl.: Fürstenfeld–Fölöstöm, Lwów (Lvov, Lviv)–Lemberg–Ilyvó, Iaşi–Jászvásár, Turnu-Severin–Szörényvár

[61] Kismarton (1921 előtt Sopron vármegyében.)

[62] A történeti nyugati határ menti Alpok-nyúlványok elnevezése. Része a Soproni-hegység, Kőszegi-hegység és a Borostyánkő-hegység.

[63] Nápoly (Napoli), Róma (Roma)

[64] Párizs (Paris), Francia-középhegység (Massif Central), Szajna (Seine), Doveri-szoros (Pas de Calais).

[65] Magyar föld magyar faj. Prinz Gyula: Magyarország tájrajza. [Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Budapest, évsz.nélk.] A magyar tájak rendszeres szemlélete (263. old.)

[66] Az Északnyugati-Kárpátok külső vulkáni vonulatának tagja. Szlovák neve Vtáčník

[67] Az Északkeleti-Kárpátok vulkáni vonulatának tagja. Szlovák neve Vihorlat.

[68] Az Északkeleti-Kárpátok vulkáni vonulatának tagja. Ukrán neve Szinyak.

[69] Az Északkeleti-Kárpátok flisvonulatának tagja. Ukrán neve: Szvidovec

[70] Az Északkeleti-Kárpátok vulkáni vonulatának tagja. Román neve. Munţii Gutâi.

[71]A Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatának tagja. Román neve Ţibles.

[72] Mindekettő a Máramarosi-masszívum kiemelkedése.

[73] Dr. Irmédi-Molnár László és Tolnay Dezső: Ideiglenes földrajzi térképfüzet a közép és középfokú iskolák részére (1947)

[74] A Gömör és Szepes vármegye határán húzódó vulkanikus hegyvidék. Az Északnyugati-Kárpátok belső vonulatának tagja. (Veporidák csoportja).

[75] A Sátoaljaújhely fölött emelekdő Sátor-hegy nevéből származtatott név. Így, egyes számban való kiterjesztése furcsa, hiszen tájnévként nem egy hegyről van szó.

[76] Galaság vagy Galyaság az egykori Torna és Gömör vármegye Borsod vármegyével határos részének néprajzi tája a Bódvától nyugatra, Aggtelek és Rudabánya között. A karsztvidéknek csak kis része tartozik hozzá, tehát névkiterjesztéssel állunk szemben.

[77] Az Északnyugati-Kárpátok külső vulkáni vonulatának tagja. Egyes felosztásokban a Jávoros keleti része.

[78] A csúcs román nevének (Vlădeasa) magyaros írású formája.

[79] Az 1940-es évek elejétől megjelenő magyarosítás.

[80] Középkori eredetű elnevezés a Bihar-hegység központi részére (Kalota-havas). A hajdani egységes Kalotavidék havasi része. Nagyvárad mellett Kiskalota, a Sebes-Körös bihari völgye Középkalota és a Körös és Kalota-patakok köze Kalotaszeg. Ma Kalotaszegen a Bánffyhunyad központtal, Kolozsvár és a havasok között elterülő mintegy 40 magyarlakta községet értjük.

[81] Földrajzi atlasz a középiskolák számára [Kartográfiai Vállalat Budapest, 1955]

[82] A Gömör és Torna vármegyék nevét kiiktatandó, a karsztvidék legfontosabb magyarországi településének nevéből képzett név. Kiterjesztése tekintetében teljesen felváltotta a Gömör–Tornai-karszt nevet, tehát (egyelőre) az országhatár mindkét oldalára kiterjed.

[83]Eperjes–Tokaji-hegyvidék »» Zempléni-hg.: névcsere előbb az egész hegyvidék, később a táj magyarországi részére. A változtatás következetlenségét mutatja, hogy az Eperjes–Tokaji-hegyvidék Magyarországon maradt részének, a Tokaji-hegységnek kelet, a Bodrog felé lealacsonyodó átmeneti tája, „alja”, a híres borvidék: Tokajhegyalja. Így az az anomália alakult ki, hogy a Zempléni-hegység „alja”: Tokajhegyalja. A név történeti-földrajzi szempontból sem helytálló, hiszen a hegyvidék nyugati oldala Abaúj, keleti pedig Zemplén megye része volt.

[84] Neve Zemplén vármegye nevéből származik.

[85] Neve a területén fekvő település nevéből képzett.

[86] A térképeken nem, de a földrajzi szakirodalomban, mint nagytáj, már korábban is megjelenik, neve ekkor még Nyugati-középhegység.

[87] Az Északnyugati-Kárpátok belső vulkáni vonulatának része. Külön nagytájként csak 1950 után jelenik meg, ezt egyértelműen az országhatárhoz kötött tájlehatárolás szükségeltette.

[88] Tribecs (Tribeč), Madaras (Vtáčník), Zólyomi-Polyána (Poľana), Sztrázsó-hg. (Strážovské vrchy)

[89] Tisztán politikai szempontú kiterjesztés és elnevezés, mindenféle morfológiai vagy geológiai alátámasztás nélkül.

[90] Retyezát (Retezat)

[91] Gömör–Szepesi-érchegység »» Szlovák-érchegység (névcsere). A Slovenské rudohorie név fordítása és magyarra adaptálása. Az eredeti névalak a „Gömör és Szepes vármegye határán húzódó érces hegység” elv alapján keletkezett. Az 1945 után megjelent magyar térképeken 1955-ig Érchegység néven szerepel.

[92] Világatlasz (szerk.biz.elnök: Radó Sándor) [Kartográfiai Vállalat Budapest, 1959]

[93] Az új résztáj felvétele ilyen formán már tipikusan országhatárokhoz kötött lehatárolású. Az elnevezés nem helytálló, mert a karsztvidéknek ez a része a történelmi Gömör megye területére esett. 1950-től a táj Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén helyezkedik el. Innen, a megyenév „rövidítésből” jött létre az új név.

[94] A Kisalföld északi félmedencéje a szlovák tájszemléletben a Dunamenti-alföld (Podunajská nižina) elnevezést kapta. E térképen ez az alak (magyar nyelven) szerepel a Kisalföld párjaként.

[95] Csehszlovákia területén az 50000-nél népesebb, a többi szomszédos ország területén a fontosabbnak ítélt 10000 lakos fölött települések esetében.

[96] Tribecs (Tribeč), Madaras (Vtáčník), Polyána (Poľana), Inóc (Inovec), Jávoros (Javorníky).

[97] Az 1952-ben létrehozott Magyar Autonóm tartomány a Székelyföldön alakult meg. 1961-ben elcsatolták területétől Háromszéket és hozzácsatolták a szomszédos mezőségi és Küküllőmenti vegyes lakosságú területeket, nevét ekkor Maros–Magyar Autonóm tartományra változtatták. A tartomány 1968-ban végleg megszűnt.

[98] Földrajzi atlasz a középiskolák számára (szerk.biz.elnök: Dr. Radó Sándor) [Kartográfiai Vállalat Budapest, 1964]

[99] Területének csak mintegy fele tartozik Magyarországhoz. Északi félmedencéje Szlovákia (akkor Csehszlovákia) területére esik.

[100] Az Ipoly mindkét oldalára kiterjedő medenceség két része a Balassagyarmati- és Losonci-medence. Ebből az előbbinek kb. 2/3-a tartozik Magyarországhoz. A névszűkítés tehát a Balassagyarmati-.medence magyarországi részére vonatkozott. A változtatás érthetetlen, hiszen még a szlovák beosztásokban is jelentkezik a Nógrádi-medence megjelölés. Ott a Balassagyarmati- és Losonci-medence, Dolnonovohradska kotlina és Hornonovohradska kotlina néven szerepel, vagyis magyarul: Alsó-Nógrádi-medence és Felső-Nógrádi-medence.

[101] Kisalföld északi medencéje »» Szlovák-alföld. (névszűkítés, névcserével). A név nem fordításból keletkezett, hiszen a Kisalföld északi medencéje a szlovák beosztásokban Podunajská nižina, vagyis Dunamenti-alföld. A Szlovák-alföld elnevezés etnikai szempontból is hibás, hiszen a terület magyar népességű.

[102] Magyarország nemzeti atlasza (főszerk.: Dr. Radó Sándor) [Kartográfiai Vállalt Budapest, 1967]

[103] Képes politikai és gazdasági világatlasz (szerk.biz.elnök: Dr.h.c.dr.Radó Sándor) [Kartográfiai Vállalat, 1979]:

[104] Területének kb. kétharmada tartozik Magyarországhoz. Északkeleti része Szlovákia (akkor Csehszlovákia) és Ukrajna (akkor Szovjetunió), keleti pereme Románia, déli része Jugoszlávia területére esik.

[105] Gömör–Tornai-karszt »» Szlovák-karszt (névcsere a táj szlovákiai részére). A Slovenský kras név fordítása.

[106]Gömör–Tornai-karszt »» Aggteleki-karszt (névcsere a táj magyarországi részére). A karsztvidék országhatárnál történő „elvágása” tette szükségesé a merőben új név létrehozását. A „Gömör és Torna vármegye határán húzódó karsztos hegység” jellemzőből keletkezett az elnevezés. Ennek 1920 után Magyarországon maradt részére 1950-től az Észak-borsodi-karszt nevet használták, majd a 1960-as évektől a turisztikailag legfontosabb település nevének felhasználásával született az új elnevezés. Tipikus példája az országhatárokhoz kötött természeti táj lehatárolásnak.

[107] Nagy Világatlasz (szerkesztőbizottság) [Kartográfiai Vállalat, 1985/86]

[108]Magyarország nemzeti atlasza (szerk.biz.elnök.: Pécsi Márton) [Kartográfiai Vállalat, 1989]

[109] „Slaneci-hg.” a név a szlovák Slanské vrchy helytelen magyaros formában való közlése. A szlovák alak Nagyszalánc település szlovák nevéből (Slanec) képzett név. A hibás hegységnév a szlovák nyelvű településnév és a magyar földrajzi köznév keverékéből keletkezett. A névtanilag helyes megoldás a Szalánci-hegység alak lett volna.

[110] Officina képes világatlasz a Föld és a természet [Officina Nova Budapest, évsz.nélk.] (Az RV Reise- und Verkehrsverlag GmbH 1992-es kiadású atlszának magyar változata)

[111] Földrajzi atlasz [Stiefel Falitérkép Kiadó Kft. Budapest, évsz.nélk.]

[112] az AGÁT Térképészeti Kft. 1999-es és a Stiefel Eurocart Kft. 2000-es kiadványai

[113] Első publikációja: Pannon enciklopédia, Magyarország földje kitekintéssel a Kárpát-medencére (főszerk. Dr. Karátson Dávid) [Kertek 2000 Kiadó, 1996]

[114] Földrajzi világatlasz (szerk.biz.elnök: Dr.Papp-Váry Árpád) [Kartográfiai Vállalat Budapest, 1992]

[115] Cartographia Világatlasz (szerk.biz.elnök: Dr. Papp-Váry Árpád) [Cartographia Kft. Budapest, 1995/96]

[116] Földrajzi atlasz [Cartographia–Westermann Budapest, 1994]

[117] Magyarország atlasza (szerk.biz.elnök: Dr. Papp-Váry Árpád) [Cartographia Kft. Budapest, 1999]

[118] A Föld Világatlasz (felelős szerk.: Faragó Imre, vezető szerk.: Sasi Attila) [AGÁT térképészeti Kft.–Nyír-Karta Bt. –Szarvas András, 1999] (azóta több kiadás)

[119] [FNESZ] Tájékoztató 5-7. old nyomán

[120] [KISS L. Kor.Magy.helys.tip.] 177-185 old. nyomán

[121] [MEZŐ A.1982] 50. old. nyomán

[122] [MEZŐ A.1982] 74-75. old. nyomán

[123] [MEZŐ A.1982] 85. old. nyomán

[124] [MEZŐ A.1982] 264. old.

[125] [MEZŐ A.1982] 264. old.

[126] [MEZŐ A.1982] 264. old.

[127] [MEZŐ A.1982] 266. old.

[128] [MEZŐ A.1982] 114-266. old. nyomán

[129] [MEZŐ A.1982] 275. old. nyomán. hiv.: 86960/1928. V.B.M. sz. ügyirat az 1926. március 31-i végrehajtó bizottsági ülésről

[130] A magyar kartográfusok Trianon előtti és utáni állapotok jelölésére ma is használják a Magyarország-Csonkamagyarország meghatározást. Ez nem a meglévő határok tagadását jelenti, pusztán állapotokat mutató szakzsargon.

[131] példák felsorolása: [MEZŐ A.1982] 280. old. nyomán

[132] [MEZŐ A.1982] 295 old. nyomán

[133] [ÁTI] Á.T.I. Kisatlasz (Magyar Királyi Állami Térképészeti Intézet Budapest [é.n.]) alapján

[134] [BAK B. 1997] 110. old.

[135] [KRISTÓ 1988] A vármegyerendszer létrejötte 21-100 old. nyomán

[136] [KRISTÓ 1988] 39. old.

[137] [KRISTÓ 1988] 43-44. old.

[138] [KRISTÓ 1988] 72. old., hiv.: Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig, 1958.

[139] [KRISTÓ 1988] 514-515. old.

[140] [KRISTÓ 1988] 514-515. old.

[141] [PESTHY 1880] I. kötet, 60. old.

[142] [PESTHY 1880] I. kötet, 68. old.

[143] [BAK B. 1997] 109. old. nyomán

[144] [BAK B. 1997] 109. old.

[145] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[146] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[147] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[148] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[149] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[150] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[151] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[152] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[153] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[154] [BAK B. 1997] 109-112 old.nyomán

[155] [KMTL] Kordé Zoltán: „székek” (623. old.) címszó nyomán

[156] [KMTL] Zsótér Rózsa: „lándzsásnemes” (393. old.) címszó nyomán

[157] [KMTL] Koszta László „Jászság” (301-302. old.) címszó nyomán

[158] [KMTL] Pálóczi Horváth András: „Kunság” és „kun székek” (385. old.) címszó nyomán

[159] [KMTL] Solymosi László: „egyházi nemes” (181. old) és Engel Pál „praedialis nemes” (556. old) címszavak nyomán

[160] [KOCSIS A. 1997] Az önigazgatás intézménye 15-20 old. nyomán

[161] [BAK B. 1997] 114-117 old. nyomán

[162] [BAK B. 1997] 118 old.

[BAK B. 1997] 118-119. old. nyomán

[164] [KÁLMÁN B. 1996] Utcanevek, 161-162. old. nyomán. hiv.: Lőrince Lajos: Földrajzi neveink élete Budapest, 1947

[165] [KÁLMÁN B. 1996] Utcanevek (161-162. old. nyomán) (hiv.: Lőrince Lajos: Földrajzi neveink élete Budapest, 1947)

[166] [HONF.-NYELV. 1997] Kiss Lajos: Erdély vízneveinek rétegződése 199. old.

[167] [KISS L. 1999.] 2. old.

[168] [FNESZ] megfelelő címszavak nyomán

[169] A kisebb vízfolyások és állóvizek neveit a nyelvészek és a néprajztudomány a „helynevek” körébe sorolja. A vizsgálatokban a helynevekhez tartoznak a határnevek és a jellegzetes természeti alakulatok nevei is.

[170] [KISS L. 1999.] 2. old.

[171] [KISS L. 1999.] 3. old. nyomán

[172] [KISS L. 1999.] 3. old. nyomán

[173] [KISS L. 1999.] 3. old. nyomán

[174] [KISS L. 1999.] 3. old. nyomán

[175] [KISS L. 1999.] 4. old. nyomán

[176] [KISS L. 1999.] 4. old. nyomán

[177] [SZABÓ T.A. 1988] 185-186 old. nyomán

[178] [SZABÓ T.A. 1988] 187 old. csoportosítása alapján

[179] [KISS L. 1999.] 5. old. nyomán

[180] A nyelvészek és néprajzosok jellemzőik alapján egy csoportba, a „helynevek” csoportjába veszik a határneveket, a jellegzetes természeti alakulatok neveit és a vízneveket. Nyelvi alakulásuk, történeti fejlődésük tekintetében ezek egymástól elválaszthatatlanok, egymással szorosan összefüggők, de az alapvető természeti különbségek miatt szükségesnek tartom NDA-névtérben a vízneveket külön kategóriába sorolni.

[181] [SZABÓ T.A. 198o] 22. old.

[182] [SZABÓ T.A. 1980] 21. old.

[183] INCZEFI 1970 52. old.

[184] [SZABÓ T.A. 1980] 22. old.

[185] INCZEFI 1970 56. old.

[186] Csoportosítás és páldák INCZEFI 197o nyomán.

[187] INCZEFI 197o 62. old. nyomán

[188] A típusokat Szabó T. Attila és Inczefi Géza nyomán a vízneveket is tartalmazva közlöm. Hangsúlyozottan csak névtani csoportosítás.

[189] [MAROSI, TÁJKUTATÁS] hiv.: Bulla Béla 1947, 11. old. nyomán

[190] [HAJDÚ-MOHAROS J. 1993] 10-11. old.

[191] [MAROSI, TÁJKUTATÁS] 13. old.

[192] [JUHÁSZ D. 1988] 13. oldal nyomán

[193] [JUHÁSZ D. 1988]

[194] [MFMF] I. kötet Magyar földrajz. Magyarország a földrajzban, az élet alkalmazkodása az ország felszínéhez: 39.old.

[195] [PE-MFKM] Hevesi Attila: Földtudományaink elkülönülése fejezet nyomán

[196] [PE-MFKM] Hevesi Attila: Földtudományaink elkülönülése fejezet nyomán

[197] [PE-MFKM] Hevesi Attila: Földtudományaink elkülönülése fejezet nyomán

[198] [PE-MFKM] Hevesi Attila: Földtudományaink elkülönülése fejezet nyomán

[199] [JUHÁSZ D. 1988] 13-18 old. nyomán

[200] [PE-MFKM] Hevesi Attila: Földtudományaink elkülönülése fejezet nyomán

[201] [HAJDÚ-MOHAROS J. 1993] 10-11. old.

[202] [PE-MFKM] Hevesi Attila: Földtudományaink elkülönülése fejezet nyomán

[203] [MFMF] I. kötet Magyar földrajz. A magyar tájak képe: 293.old.

[204] [MFMF] I. kötet Magyar földrajz. A magyar tájak képe, Táj, melynek nincs neve. A Balaton és a Dráva köze: 299.old.

[205] [MFMF] I. kötet Magyar földrajz. A magyar tájak képe, Táj, melynek nincs neve. A Balaton és a Dráva köze: 299.old.

[206] [MFMF] I. kötet Magyar földrajz. A magyar tájak képe, Tartomány és táj, az ország tizenöt tája: 295.old.

[207] [HAJDÚ-MOHAROS J. 1993] 12 old.