Felhasznált források

Első katonai felmérés (1763-1787)

Második katonai felmérés (1806-1869)

Harmadik katonai felmérés (1869-1887)

"...Várasszó község urbéri rendezés előtti Térképe" (1869)

"...Várasszó község határának szabályozás utáni Térképe" (1884)

"Váraszó kisközség katasztere" (1888)

Gauss-Krüger vetületi rendszerű katonai topográfiai térképek

EOTR 1:10 000 szelvények (87-314 [1988], 87-312 [1988], 87-134 [1983], 87-132 [1988])

Pesty Frigyes: Heves vármegye helynévtára (1864)

Pelle Béláné (szerk.): Heves megye földrajzi nevei I. (1970)

Földi Ervin: Magyarország földrajzinév-tára II. - Heves megye (1980)

A hétéves háborút (1756-1763) követően bebizonyosodott, hogy a rendelkezésre álló kis méretarányú térképek elégtelenek a katonai igények kiszolgálására. Ezt felismerve Lacy tábornagy javaslata a felmérésre Daun tábornagyon keresztül Mária Terézia elé került, aki ezt jóváhagyta, valamint külön hangsúlyozta a magyarországi térképező munka fontosságát.

A felmérés időbeli sorrendjét a háborús vészhelyzet határozta meg - a munka így javarészt a határközeli területek felől haladt a belsőbb országrészek felé. Így a Magyar Királyság területe 1782-85 között került térképezésre, ezen belül területünk 1785-ben. A felmérési méretarány 1:28 800 (1 bécsi hüvelyk = 400 bécsi öl).

A névrajz szempontjából a legmeghatározóbb tény, hogy a német nyelv használata volt az általános. A térképeken található minden kereten kívüli szöveg német nyelvű, mind a felmérési, mind a levezett szelvényeken, így pl. a térképek címe, a jelkulcs (ha van), stb. A Birodalom országai, tartományai is német elnevezéssel szerepelnek. Német nyelvűek a térképeken található rövidítések, az egyéb megírások (Rudera, Überfahr), a közigazgatási nevek, valamint a felmérésekhez tartozó országleírások is. A térképeken található települések neve viszont a helyben használt név, amely a lakosság többségi arányát követi, többnemzetiségű területen több név szerepel (pl. Waitzen, alatta: Ung: Vatz). Az egyéb földrajzi nevek írása változó: a földrajzi közneveket általában németül használták: Fluss, Gebirge, az előtagokat helyi néven (Sebes Körös Fluss). Magyar földrajzi köznevek is előfordulnak: halom, "szigeth", "to". A nevekben előforduló elírások annak a számlájára is írhatók, hogy a felmérést végző tisztek többnyire nem beszélték a helyi nyelvet.

1. ábra: Váraszó az első katonai felmérés Coll. XVIII Sectio 14. szelvény részletén. Forrás: mapire.eu.

A térképek domborzatábrázolása a pillacsíkozás módszerével történt a "minél meredekebb, annál sötétebb" elv alapján, viszont a korábbi ábrázolásoktól eltérően már alaprajzban.

Főleg a domborzat ilyen módú ábrázolása teszi nehézzé a helynevek leolvasását, hiszen a sötét "domb- és hegyfoltok" alatt szinte alig észrevehetően búvik meg a megírás. Részben ezért, valamint a más céltematika és a nyelvi nehézségek miatt szegényes a térkép névrajza: csak 3 határnév, a Szelemir (Zelemér), Lohullas (Lóhullás-tető) és a Nagy Ves (Nagy-Ves-vőgy) olvasható le a térképlapról.

A XIX. sz. elején nagy szükség mutatkozott egy, az egész Osztrák Birodalmat összefüggően ábrázoló térképmű iránt. Az I. katonai felmérés nem összefüggő, egységes felmérés volt, hanem az országok és tartományok részletfelméréseinek sorozata, amelyek szilárd geodéziai alap, felsőrendű mérések, vetületi alap nélkül készültek, valamint a levezetett kisebb méretarányú térképek nyomtatásban nem jelentek meg.

Az előbbi okok és a napóleoni fenyegetettség hatására von Heldenfeld főszállásmester javaslatát egy új országfelmérésről Károly főherceg, tábornagy, az Udvari Haditanács elnöke I. Ferenc császár elé terjesztette, aki ezt el is rendelte.

A munkálatok részint geodéziai alapmérések, részint a meglévő kataszteri felmérések felhasználásával folytak. A felmérést végző szervezetek (bécsi valamint milánói illetőséggel) 1839-ben Katonai Földrajzi Intézert néven egyesültek.

Felmérési méretaránya az első felméréssel azonos (1:28 000), azonban a kisebb méretarányú térképek már egységes rendszerben, nyomtatásban is megjelentek. A szelvényrendszer alapja egyszerűen megfogalmazva az egész Birodalmat lefedő rács, amely bizonyos nagyságú téglalapjai felelnek meg az egyes szelvények.

A domborzat ábrázolásához - bár még szintezési hálózat nélkül - trigonometriai magasságméréseket is végeztek, majd 1860-tól aneroidos (barometrikus) magasságmérések is történtek. A lejtőszögek mérésére speciális műszert alkalmaztak, bár a hegyes vidékeken még mindig divatban volt az "á la vue" térképezés. A térképeken a Lehmann-féle lejtőcsíkozást alkalmazták (a meredekebb lejtőket vastagabb vonalazással jelölve).

A II. katonai felmérés szelvényein a névírás külön "műfajjá" nőtte ki magát. A másolati szelvényeken a térkép jobb oldalán legalul külön szerepel a névírók neve, akik legtöbbször kadétiskolások voltak. A település- és egyéb neveket folyóírással írták, gyakran több nyelven. A felmérési szelvények másolati példányainál a térkép jobb oldali keretében kigyűjtve is megtalálhatók a településnevek, megyék, járások szerint csoportosítva, betűrendben, ami megkönnyíti a keresésüket (mivel a domborzatábrázolás miatt a szelvényeken a nevek gyakran nehezen olvashatók). A rövidítések is többnyelvűek (magyar, német, cseh, olasz, stb.), és a jelkulcs alapján azonosíthatók.

2. ábra: Váraszó a második katonai felmérés Section No. 45 Colonne No. XXXVI szelvény részletén. A települést és határát ábrázoló szelvényeket 1854-ben és 1855-ben mérték föl. Forrás: mapire.eu.

A térképszelvényeken a nevek jóval könnyebben olvashatók lettek, köszönhetően elsősorban a vastagabb és egyszerűbb betűknek. Emellett fontos a Lehmann-csíkozás használata, hiszen ez az első felmérésnél használt pillacsíkozásnál egyszerűbb képet ad, valamint már szabályrendszer is fűződik hozzá. Összesen 11 helynév leolvasható.

A második katonai felmérés hiányosságai az 1860-as évek végére szembeötlők lettek. Mivel a munka többször megszakadt, és több mint hatvan évig húzódott, a régebben felmért szelvények tartalmi szempontból elavultak. A geodézia is nagyot fejlődött ez időszak alatt, valamint a "vetületnélküliség" is javításra szorult. Kuhn altábornagy benyújtotta javaslatát I. Ferenc József császárhoz, aki egyet is értett egy egész Monarchiát lefedő új részletes térkép létrehozásával.

A felmérés méretaránya 1:25 000 lett: ebben az időszakban történt az Osztrák-Magyar Monarchiában a méterrendszerre való áttérés. A levezetett térképek méretaránya szintén a metrikus rendszert követte (1:75 000, 1:200 000, 1:750 000).

A felmérést végző szervezet a II. katonai felméréshez hasonlóan a bécsi Katonai Földrajzi Intézet volt, amely közvetlenül a Hadügyminisztérium alá tartozott.

A III. katonai felmérés alapját, a II. felméréséhez hasonlóan, részben geodéziai alapmérések, részben a rendelkezésre álló kataszteri felmérések, illetve azok hiányában a II. felmérésből származó szelvények képezték.

A III. katonai felmérésnél a poliéder vetületet alkalmazták, azzal szoros összefüggésben alakították ki az alap- (1:25 000) és levezetett (1:75 000, 1:200 000) térképművek szelvénybeosztását. Mindkettőt 1872-ben vezették be. A poliéder vetület fő jellemzője, hogy a térképszelvények összessége az alapfelülethez - a III. katonai felmérés idején a Bessel-féle ellipszoidhoz - simuló soklaptestet (poliédert) alkot, tehát minden térképszelvény külön síkban fekszik. Egy részletes (75 e-es) térképszelvény nyugat-keleti irányban 30', észak-déli irányban 15' kiterjedésű trapéz, amelynek fedőterülete 4 db 1:25 000 méretarányú térképszelvény területéből tevődik össze.

3. ábra: Váraszó a harmadik katonai felmérés 4764/4 szelvény részletén. A települést és határát ábrázoló szelvényeket 1883-ban mérték föl. Forrás: mapire.eu.

A térképek névrajzának szerkesztésekor továbbra is a helyi nyelveket vették figyelembe, az illető nyelv előírásait alkalmazva (ez jelkulcsi előírás volt). A helységnevek írására is az jellemző, ami korábban: a helyi fő nyelv az irányadó, jellemző a több névváltozat szerepeltetése. A levezetett méretarányoknál a generalizálás során a szerkesztők már válogattak a névváltozatok között, és sokszor nem az első helyen álló nevet őrizték meg, hanem pl. az államnyelvi nevet.

A domborzatábrázoláshoz a Lehmann-csíkozást alkalmazták, azonban már megjelentek a szintvonalak is (igaz, ezekhez pontos érték még nem tartozott). A felmérési szelvényeket fekete-fehér formában sokszorosították, ami az olvashatóság tekintetében visszalépést jelentett a II. katonai felmérés lapjaihoz képest. Hamar nyílt térképpé vált: színezett változataihoz később szabadon hozzá lehetett férni. Összesen 6 helynév leolvasható.

Ahhoz, hogy megértsük a következő két térkép keletkezésének körülményeit és tartalmukat, rövid történelmi áttekintés szükséges.

1767-ben Mária Terézia kiadta az úrbéri rendelet néven ismertté lett szabályozást, amelynek célja a jobbágyok jobb állami adóképességének biztosítása volt. Az ekkor kiadott urbárium felváltotta az addigi úrbéri előírásokat, szabályozta a jobbágyok kötelző szolgáltatásait (az egész telekkel rendelkező jobbágy évi 52 nap igás, vagy 104 nap kézi robotot volt köteles végezni). A terhek hivatalos csökkentése azonban felemás eredményeket szült: egyes jobbágyok esetében mégis növekedett a terhelés, hiszen a legtehetősebb földesuraknak szolgálók a rendelet előtt kevesebbet dolgoztak az 1767-es rendeletben megszabottnál. Így bizonyos helyeken nőtt a társadalmi feszültség.

A reformkori politikai viták egyik fő témája a jobbágykérdés, és ehhez kapcsolódva az örökváltság problémája. A nemesség számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jobbágy robotmunkája gazdaságtalan, ezért arra korszerű, külpiacokon is eladható termékeket produkáló gazdálkodást alapozni lehetetlen. A vállalkozó szellemű nemesek a jobbágyi terhek megszüntetésétől várták a birtokkorszerűsítéshez elengedhetetlen pénzt és szabad munkaerőt. Ám a rossz piaci adottságú területek nemessége, és azok, akiket csak kiváltságai különböztettek meg a jobbágyoktól, viszont a jobbágyrendszer fenntartásában voltak érdekeltek.

Az 1832-36-os országgyűlésen a szabadelvű követek a jobbágykérdést az örökváltság engedélyezésével akarták megoldani. Ez azt jelentette, hogy a jobbágyok földesurukkal szabadon egyezkedve pénzzel örökre megválthatják szabadságukat és telküket, ami polgári tulajdonná válik. Az országgyűlés azonban hiába fogadta el, a császár a tervezetet elutasította. Az 1839-40-es országgyűlés végül elfogadta a törvényt, megoldást azonban ez sem nyújtott: a jobbágyok többsége nem rendelkezett a felszabadításhoz szükséges pénzzel.

A pozsonyi országgyűlés 1848. március 18-án - a forradalmi események hatására - felmentette úrbéres szolgáltatásai alól a jobbágyságot, és a volt jobbágy tulajdonába adta az úrbéresként és úrbérpótló szerződés alapján birtokolt telki állományt. A földesurak kármentesítését az államkincstár terhére rendelték el - ami a pénzeszközök elégtelensége miatt elhúzódó kártérítési eljárást ígért. Ezt a törvényt tekintjük a hazai jobbágyfelszabadítás dátumának.

1853-ban az uralkodó kiadta az úrbéri pátenst, rendelkezett a jobbágyfelszabadításról és a nemesség kártalanításáról, amelyet az áprilisi törvények alapján hajtanak majd végre. Így azonban az intézkedés hiányos lett, mivel nem kerültek bele a szabadságharc alatt hozott intézkedések, azaz a szőlődézsma eltörlése és a majorsági földeken élő jobbágyok felszabadítása. Ez egy visszalépés, a jobbágyság aránya 25%-os lett a társadalomban. A gyakorlatban ez az 1850-es 1860-as években ment végbe, azaz a paraszti és a földesúri földek szétválasztása, a közös használati földek elkülönítése és a telekkönyvezés (földek nyilvántartásba vétele). Ezekben azonban különböztek a földesurak és egykori jobbágyok érdekei, ezért ez jelentősen kiélezte a földbirtokosok és a parasztok közti viszonyt.

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás csak a parasztnépesség alig felének juttatott földet, s a kisbirtokos parasztok többsége is törpebirtokos (max. 5 holdas) maradt. Így a dualizmus korszakában is megmaradt a nagybirtokrendszer (a gazdaságok 0,2%-a volt 1000 holdnál nagyobb, de ezek rendelkeztek a termőterület 32%-ával), és az egyik legégetőbb társadalmi probléma változatlanul a földkérdés volt.

4. ábra: A község úrbéri rendezése előtti térképének részlete. Forrás: hungaricana.hu.

A hungaricana.hu adatbázisában és a Heves Megyei Levéltárban elérhető térképen az 1869-es birtokviszonyok láthatók. Az ekkor földerülettel rendelkező nagybirtokosok leolvashatók (Pálfy, Zabary, Jeszenszky, Kovách, Báró Orczy, Ködmön, Utassy), valamint kijelölték a tervezett úrbérségi területet is. Domborzatábrázolást nem találunk a térképen (csak a kisebb szakadékszerű völgyek, horhosok esetében domborzatárnyékolást), a hangsúly a birtokviszonyok bemutatására helyeződik át: minden külterületen található telket "helyrajzi számmal" ellátva mutat be. A művelési ágakat más-más jellel mutatja be, így megkülönböztethetők erdő-, legelő- valamint mezőgazdasági területek. Összesen 71 határnév olvasható le.

5. ábra: A község úrbéri rendezése utáni térképének részlete. Forrás: hungaricana.hu.

A falu határának úrbéri rendezés (szabályozás) utáni állapotát mutatja be a hungaricana.hu-n és a Heves Megyei Levéltárban is vizsgálható térkép. Szintén feltünteti a birtokosok területeit (Utassy, Ködmön, Kovách, Zabari, b. Orczy, Jeszenszky, Pálffy, Vincze, Rusznyák, Menyhárt), viszont az úrbéri területeket már pontosan, a rendezés szerinti állapotban mutatja. A telkek szintén számozottak, művelési ágak szerint jelöltek. A háromnyomásos gazdálkodásra utal a feltüntetett nyomásbeosztás. A térképről az előzőhöz hasonlóan 71 helynév olvasható le, azonban vannak eltérések az alakok között (pl. Czinkászó-Csipdászó, Lenág hegyesse-Leány hegyese).

Magyarországon a kataszteri felmérés az 1849-ben kiadott császári pátens hatására indult el, elsősorban a földadó pontos megállapítására. A részletes (1:2880 méretarányú), telkenkénti felmérés 1856-ban kezdődött, amely térképei és iratai komplex információt közölnek a földrészletekről (terület, művelési ág, birtokviszonyok). Ezek a térképek aztán később alaptérképként szolgáltak nagyobb pontosságopt igénylő műszaki feladatokhoz (vasút-, útépítés, folyóvíz-szabályozás).

A felmérés a nyugati országrész felől folyamatosan haladt a keleti területek felé. 1916-ig a Magyar Királyság 78,7%-át sikerült felmérni. Egyes felvidéki megyékben néhány község munkálatai maradtak el, míg Erdélyben éppenhogy hozzáláttak a munkához. Váraszó (és a környező települések) felmérésére 1888-ban került sor.

6. ábra: Váraszó 1888-as kataszteri térképének egy részlete. Forrás: mapire.eu.

A térkép részletesen bemutatja a birtokhatárokat, művelési ágakat, épületeket és minden egyéb ábrázolható tereptárgyat (különböző épülettípusok, hídtípusok, töltések, fafajták, határkövek, stb.). A nagy méretarány miatt lehetővé vált a legtöbb határrész megírása is. Munkám során a jelenlegi állapothoz egyik legközelebb álló névanyagot sikerült lejegyeznem a szelvényekről, összesen 108 helynevet.

Levéltári munka során megvizsgálhatók a kataszteri térképekhez tartozó telekkönyvek is, ahol minden földrészlethez kapcsolódóan közölt a birtokosok neve és lakhelye, valamint a telkek nagysága és művelési ága.

Feldolgozás alatt.

A Szovjetunió titokvédelmi szempontokra hivatkozva 1966-ban követelte a katonai és a polgári térképhasználat szétválasztását. A legtöbb országban a katonai térképeket adták ki két változatban. Az ún. polgári változatról lehagyták a földrajzi fokhálózatot és a háromszögelési pontokat. Magyarország volt az egyetlen, aki egy új vetületű, nem földrajzi, hanem km hálózat szerinti szelvényezésű, új jelkulcsú térképrendszer kifejlesztésével oldotta meg ezt a feladatot.

1969. március 11-én a 12/1969. kormányrendelet rendelkezett arról, hogy létre kell hozni a fent említett téréprendszert. Az Egységes Országos Térképrendszer neve utal arra, hogy a topográfiai térképek mellett magába foglalta a kataszteri térképeket is. A térképre nem lehetett földrajzi koordinátát tenni, de a sztereografikusat (és természetesen az EVO-t) rányomtathatták.

7. ábra: Váraszó Szalajkaház környéki határrésze a 87-132 szelvényről. Forrás: ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Térképtára.

Helynévkutatás szempontjából is fontos forrás, hiszen bőséges névanyag olvasható le a részletes topográfiai információkon túl. Határrész-, település-, településrész-, forrás- és vízfolyásnevek egyaránt szerepelnek a szelvényeken. 98 helynév szerepel a 3 szelvényen, jellemzően jó helyesírással, ma is használt névalakkal.

Pesty neve és tevékenysége mára összefonódott a történeti földrajz és a helynévgyűjtés művelésével. Már munkássága korai szakaszában megfogalmazódott benne a földrajzi nevek összegyűjtésére irányuló terve. Ezt 1863. február 2-án a Helytartótanács elé tárta, és 1864-ben engedélyt kapott a munkára. A vármegyék a járási hivatalnokok segítségével minden település elöljáróságához eljuttatták az adatbekérő lapokat. 69 kötetben közölte a minden településről kérdőívezés során beküldött helységneveket: így összesen egymilliónál is több helynevet gyűjtött össze és foglalt rendszerbe.

8. ábra: Pesty Frigyes (1823-1889). Forrás: wikipedia.org.

Heves megye településein a kérdőívek kitöltése és visszaküldése zömmel 1864. április 27. és 1864. november 11. között történt (117 helység). A beküldött anyag azonban nem volt teljes: 38 település hiányos kérdőíveket juttatott vissza vagy pedig semmit sem küldött. Helytartótanácsi felszólítás után 33 helységből érkeztek kiegészítő adatok. A maradék 5 település esetében (Csány, Kápolna, Nagyréde, Szolnok, Taskony) nincs információ, azonban bizonyos, hogy a kötetben rájuk vonatkozó információt nem közöltek.

A munka érdemeit gyarapítva kijelenthető, hogy Váraszó helyneveinek összegyűjtésében és rendszerezésében fontos első lökés volt Pesty felhívása. A kutatás során megvizsgált anyagok közül ugyanis ez a legkorábbi értékelhető és feldolgozható mennyiségű földrajzi nevet tartalmazó kiadvány, 51 helynév szerepel benne. Talán hiányossága, hogy térképvázlat és leírás sem tartozik a jegyző által összegyűjtött nevekhez.

Magyarország földrajzi neveinek részletes, névtudományi szempontokon alapuló gyűjtése az 1960-as években kezdődött Zala megye helyneveinek feldolgozásával, amit a Somogy és Heves megyei gyűjtemények követtek. A hevesi munkák megkezdése előtt nyilvánvalóvá vált, hogy szűk szakembergárda áll rendelkezésre, ami nem elegendő egy teljes megyei kötet kiadására. Ezért a névgyűjtés járásonként ment végbe Pelle Béláné főiskolai tanár vezetésével, középiskolás diákok és egyetemi hallgatók bevonásával.

A felmérés helyiek bevonásával készült: a segítő diákok településenként több lakost is megkérdeztek az általuk ismert helynevekről. Így kialakult egy összetett, közel teljes, bár gyakran (a szubjektivitás miatt) ellentmondásokat tartalmazó névgyűjtemény minden helység esetében. Ezt településenként kiegészítették egy térképvázlattal is, ahol minden előforduló földrajzi nevet (legyen az épületnév, víznév, utcanév, hegynév, stb.) számokkal jelöltek.

Gyűjtésemben ez a mű jelentette a legnagyobb támpontot, hiszen 178 nevet tartalmaz. A többi forrást ennek kiegészítésére, vagy a kutatásban végrehajtott kérdőívezés után a mai névhasználat alapján ennek módosítására használtam. Fontos, hogy minden helynevet valamilyen típusba sorol. Ez a nem földtudományos-térképész szempontú kategorizálás adta az alapot a saját osztályozási rendszerem kidolgozására is, amelyről részletesebben a helynévkutatásról szóló oldalon található információ.

Feldolgozás alatt.

Források:

EOTR 1:10 000 (87-314 [1988], 87-312 [1988], 87-134 [1983], 87-132 [1988]). Budapest: OFTH Földmérési és Térképészeti Főosztály.

Földi Ervin (1980): Magyarország földrajzinév-tára II. - Heves megye. Budapest: Kartográfiai Vállalat.

MAPIRE - Történelmi Térképek Online. Forrás: mapire.eu.

Jankó Annamária (2007): Magyarország katonai felmérései 1763-1950. Budapest: Argumentum.

Pelle Béláné (szerk.) (1970). Heves megye földrajzi nevei I. Az Egri járás. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság.

Pesty, Frigyes (2005). Heves vármegye helynévtára. (P. Bán, Szerk.) Eger: Heves Megyei Levéltár. Forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/HEVM_Fk_11.

Török Enikő (2015). Kataszteri térképek és iratok (1850-1916). Forrás: https://aktakaland.wordpress.com/2015/04/02/kataszteri-terkepek-es-iratok-1850-1916/